Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés

nizmusa a félelem ingerküszöbét is megemeli - különben akár belepusztulhatnánk a félelembe. (Nálam ez az alkalmazkodókészség idővel odáig fajult, hogy pár hónappal később rokonaink udvarában, a két ellenséges arcvonal közé rekedt Alsó-Józsán - ügyet sem vetvén az egymással feleselő könnyű- és nehéz- fegyverek csapta zenebonára s a fejem felett füttyögő lövedékekre - elmélyült buzgalommal szedegettem a földről a kerítéspalánknak koppanó elfáradt géppuskagolyókat. Legtöbbjük még meleg volt. Addig-addig szöszmötöltem ott magamban, mígnem anyám - ráeszmélvén hollétemre s foglalatosságomra - kézen ragadva berohant velem a házba.)

Akkor már évek óta dúlt a második világháború. Egyre sokasodó terheit nyögte az ország. Fokozódott a nélkülözés, jöttek, özönlöttek haza a sebesültek, szálltak s ránk telepedtek a fekete hírek fogságba esett, s végképp odapusztult katonák ezreiről. Számomra mégis e napon, 1944. június másodikén kezdődött el az igazi háború: ekkor kerültem vele szemtől szembe, sőt testközelbe. S ez a testközelség eltartott még egy darabig. Jó darabig. Erre azonban majd máskor kerítek sort. Egyelőre elég belőle ennyi.

Az élet: szakadatlan, folytonos lüktetés, ezért nem is ábrázolható egyenes vonallal. Amit egyenes vonal jelöl, az nem az élet. (Lásd a kórházak intenzív osztályain elhelyezett készülékek képernyőit: nagy bajt jelez, ha egyenes vonal jelenik meg rajtuk.) Az egymástól eltérő, egymással ellentétes mozzanatok, állapotok meghatározott ritmus szerint követik egymást. Feszültség - elernyedés. Telítettség - üresség. Mozgás - nyugalom. Ébrenlét - álom. És így tovább. Bármelyik iránybeli állapot tartós hiánya vagy túltengése súlyos zavarokat, helyrehozhatatlan károsodást okozhat. Végső esetben akár az életfolyamatok megszűnését. Táplálék híján éhen halunk, ám annak bővében halálra is ehetjük magunkat. Mindkettőre van számos példa. (Az elsőre, sajnos, több is a kelleténél; egyébiránt egyetlen példa is elég sok volna.) Mint sok más dologban, itt is a mérték s az arányok elosztása a fontos. Ez azonban fajok és egyedek - egyének - tekintetében szinte határtalanul változatos lehet. (No jó, hát mondjuk inkább így: rendkívül tág határok között mozoghat...) Egy a bizonyos: a harmónia sohasem egyenlő, sohasem azonos az egyhangúsággal.

*

Trianon szomorú évfordulója. Ennek okán s orvén - többek közt - öblös, nagyhangú politikusi nyilatkozatok. Legtöbbjüket nehezen állhatom. Nehezen állhatom azokat, akik a hazafiságról órákon át tudnak szavakkal harangozni, ám a haza javára mozgatható kapa nyele égeti a markukat; akik a maguk hasznát a legnagyobb ínség évadján is kikeresik; akik magánhorgaikat-hálóikat vetik a (többnyire általuk) felzavart közös vízbe; akik - akár a madárfészek mellől lerázott sunnyogó macska - minduntalan a talpukra esnek. Nehezen, roppant nehezen állhatom őket. Nekem ők a hazaszeretetről ne papoljanak, ne szónokoljanak.

Trianon tragédiáját egyébként máiglan nyögjük. E kiheverhetetlen, végzetes és végletes csonkulásnak azonban megvoltak a maga hosszabb-rövidebb távú

22