Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - „Az írás a mai napig élmény számomra”
- Foglalkoztatott, mert bizonytalan voltam. Nem tudtam pontosan magam sem, hogy mi az, amit csinálok. Olyat írtam, ami nem hasonlított a hagyományos szövegkezeléshez. Ez az írásmód nem avantgárd gesztus volt, nem akartam ezáltal kitűnni, hanem számomra ez lett az egyetlen lehetséges megszólalási forma. A célom az volt, hogy a nyelv által létrehozható, de nem a klasszikus irodalom eszközeit felhasználó írásmódot alakítsak ki. Éppen ezért meg kellett tanulnom különválasztani a kritikusok elvárását és a számomra legőszintébb és leghitelesebb nyelvkezelést. A bizonytalanság sokáig elkísért. írói tevékenységemnek hosszú ideig nem volt formai meghatározója, irányvonala. Érdekes módon ez mostanra alakult ki. Ezt úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy eddig a bizonytalanságom írt körül, ma pedig a bizonyosságom. Ebben a két különböző állapotban az ember nyilván másképpen fogadja a kritikákat.- Műveid olvasásakor az volt a benyomásom, hogy folyamatosan azt írtad, amit akartál, vagyis már pályakezdésedre sem volt jellemző az útkeresés, az egyéni hang kimunkálására irányuló törekvés. Jól látom ezt?- Csak ennek látom értelmét. Ugyanakkor nem vonom kétségbe, hogy van olyan írói attitűd is, amely az olvasó elvárásainak örömmel és szeretettel meg akar felelni. Amikor leírok valamit, nem tudok olvasókra gondolni. Azt reméltem, hogy nemcsak én vagyok érzékeny ezekre a szövegekre, hanem mások is szeretik ezt az írásmódot. Ha nem is sokan, de néhányan elolvassák műveimet, ami azt igazolja, hogy szövegeim alapvetően nem idegenek az ember természetétől és nyelvkezelésétől.- írásaidnak van néhány világirodalmi előképe. Kiket említenél az alkotók közül?- Elsősorban Joyce Ulyssese, valamint Thomas Bernhard és Beckett művei jelentettek megrázó élményt számomra. Ezek olvasása közben arra döbbentem rá, hogy nem egy objektív irodalmi szöveget tartok a kezemben, hanem van egy összetéveszthetetlen hangjuk ezeknek az írásoknak: még a klasszikus szövegformálású művekből is kisugárzik az író személyisége.- Hogyan fogadtad, amikor fellépésedet követően többen is Esterházy-epigonnak bélyegeztek?- Azokon kívül, akikhez közel állnak a szövegeim, sokan félremagyarázták írásaimat. Esterházy írásaira finom, ravaszkás hangvétel jellemző, amely hozzám is közel áll. Epi- gonizmusról azonban nem beszélhetünk.- Tárcanovelláid olvasása közben Örkény egypercesei is felidéződhetnek bennünk. Szándékos volt-e ez a kapcsolódás?- Egyáltalán nem volt szándékos. Ezek a rövid írások először a Délmagyarország utolsó oldalának tárcarovatában jelentek meg. Ez éppen egy Örkény-egyperces terjedelmének felel meg. A szövegek terjedelme és a bennük felbukkanó irónia óhatatlanul emlékeztet Örkény egyperceseire. Ugyanakkor legalább ekkora különbözőségek is vannak.- A Haggyatok lótuszülésben című könyvedben olvashatjuk: „Nem szeretek olyat olvasni, amelyben minden úgy történik, ahogy meg van írva..." - Majd így fogalmazol: „Szeretem az írásokat jól befejezni: megragadom az alkalmat: ezúton kívánok magamnak sok sikert." Ezek a figyelemfelkeltő mondatok nemcsak az első kötetre vonatkoznak, hanem a későbbi írásokra is. Minden szövegedben a mondat fontosabbá válik a történetnél. Mennyire volt ez tudatos akkor?- Ez alkati kérdés. írói alkatom a magyar irodalom pillanatnyi kontextusában így tudott érvényre jutni. Bizonyára vannak ebben tudatos dolgok is, de mindig a fantázia viszonylag intelligensen irányítható részével szerettem dolgozni - ami persze tudatosságot is feltételez. Az életem és az írás olyan módon fonódik össze, hogy egységes egészet alkot. Úgy érzem, ha mindezt analizálnám, akkor egy holttestet boncolnék szét, nem az egység lényegét fogalmaznám meg.- A Képlapok a barlangszájból ötvenkét fejezetben rövid, néhány soros írásokat tartalmaz. Mennyiben jelent változást és megújulást ez a könyv a korábbiakhoz képest? 15
