Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - „Az írás a mai napig élmény számomra”
gatott az irodalom. Elővettem például Petőfi és József Attila köteteit, és az ő verseik ritmusára saját verseket faragtam.- Tehát már gyermekkorodban írogattál. Hogyan jutottál el a publikálásig? Hol jelentek meg első írásaid?- Valójában egy-egy apró elismeréssel életben lehetett tartani bennem a hitet, hogy van értelme annak, amit írok. Olyan volt ez számomra, mintha megtanultam volna repülni. A szegedi főiskolán ismerkedtem meg olyan emberekkel, akik másképpen gondolkodtak az írott szövegről, mint én, vagyis publikálandó nyersanyagot láttak benne. A legtöbb folyóirattól visszaküldték munkáimat, végül a Szegedi Egyetemben jelentek meg írásaim.- Kiket említenél ebből a szegedi irodalmi társaságból?- Nagyon sokan voltunk itt abban az időben, de Kurdy Fehér János, Háy János és Solymosi Bálint állt hozzám legközelebb.- Mit jelentett számodra az ő barátságuk? Másképpen alakult volna-e az életed, ha nem ismerkedsz meg velük?- Miután elvégeztem a főiskolát és magamra maradtam, másfél évig tanítottam. Közben rájöttem, hogy inkább az írással szeretnék foglalkozni. Nagyon sokáig a fejem fölött lebegtek az olvasmányélményeim, és meghatározták az írói beszédmódomat. Aztán volt egy pont, amikor arrogáns módon próbáltam magamról minden olyan terhet ledobni, amely a szabadságomat korlátozta. Ezáltal az írásnak olyan szabad pillanatát éltem át, ami mellett addig elmentem. Az írás a mai napig élmény számomra, segítségével megtapasztalhatom, hogy milyen szabadon élni a világban. Valószínűleg ugyanezt az utat jártam volna végig akkor is, ha nem kerülők bele ebbe az irodalmi társaságba, csak több időre lett volna szükségem terveim megvalósításához.- Az első publikációkhoz képest igen későn látott napvilágot első köteted, a Haggyatok lótuszülésben. Milyen üt vezetett a könyv megjelenéséig?- Hosszú előjátéka volt a könyv megjelenésének. Már 1988-ban összeállítottam egy kötetet, amit beadtam egy kiadóhoz, el is fogadták, végül mégsem adták ki. Időközben gyűlt az anyag, kéziratok születtek, és 1992-re állt össze egy újabb könyv, amit a JAK és a Pesti Szalon jelentetett meg. Jó néhány olyan szöveg volt az 1988-as anyagban, ami nem került bele a Haggyatok lótuszülésben című kötetembe, mert az új írások már más hangvételűek voltak. Érdekes azonban, hogy éppen a kimaradt művek jelentek meg a Körkép című antológiában.- Versekkel indultál, de áttértél a kisprózák írására. Mi késztetett erre a váltásra?- Valószínűleg azért váltottam, mert versíróként nem fogadtak el. Nem közölték a verseimet azzal az indokkal, hogy versben is prózát írok. Prózáimat megjelentették, bár azokat inkább versszerűnek találták. Elég kevés lehetőség volt akkoriban megjelenéshez jutni, így emberi gyengeségből megpróbáltam olyan szövegeket írni, amelyeket publikálhatok. A próza mellett azonban mindig írtam, és ma is írok verseket.- Miben különbözik a kétféle írástechnika? Mi határozza meg, hogy egy élményből vers vagy próza születik?- Maga az élmény határozza meg. Egy pillanatképből, ami egy rövid szegmentuma az ember érzékelésének, inkább vers születik. Egy olyan élményből, ami nagyobb történetvilágot nyit meg, inkább prózát írok. Mondok erre egy konkrét példát. Az Éji fagott című versem egy éjszakai vasútállomás, egy üres peron képi világából jött létre. Ebből a látványból nem lehetett volna prózát írni. Amikor azonban a vonaton megláttam egy embert, aki egy facsemetét visz a vállán, ez a kép elindított bennem egy történetet, amit csak prózában írhattam meg.- Első könyvedet igen ellentmondásosan fogadta a kritika. Voltak, akik elismerően írtak sajátos szövegeidről, míg mások elutasítóan nyilvánították ki véleményüket a kötetről. Ugyanez a kettősség az olvasókra is jellemző volt. Hogyan élted meg mindezt? 14
