Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 12. szám - Valastyán Tamás: A kioltódás és elővarázslás dinamikája

Peter Handke mindenkori utolsó világának lírai tereiben - merthogy Az ismétlés olvasható egyetlen hatalmas, a karsztok csintalan patakjaihoz, vizeihez hasonlatosan hömpölygő prózai költeményként -, így a vakablak mélyedésében, a marhacsapások üres vonulataiban és a mondabeli kilencedik országban, a szöveg egész geológiai, topográfiai és metaforikus rajzolatában szinte minden arra vár, hogy újra belakják, felfedezzék, végigmenjenek rajta, újraalapítsák. A regény egésze ennek a várakozásnak, e látszólag passzív, valójában nagyon eleven tevékenységnek, az újramegtalálásra való ráhangolódásnak a nagy ívű metaforája. Itt a kioltódás és az elővarázslás poétikai dinamikája e készenlétben, az ismétl(őd)és metamorfikus „köztes tereiben" teljesedik ki. Létezés és nyelv Hand- kénél olyan finom áttételeket lehetővé tevő vonatkozásrendszerbe kerül, amely révén valóban bátran kezdhet hozzá nagyszabású feladatához: „az önmagában lévő dolgok és az önmagában lévő szubjektum »köztes terének« (...) nyelvét műalkotássá és tanítássá emelni." (132.)

Robert Menasse a végre, kihamvadásra, fogyatkozásra, nóta bene a hiányra hangolt regényvilágának (a főhős, Leo Singer állandó hiábavaló filozófiai lamentálása, a hősnő, Judith Katz életének kudarcmomentumai, a mű végének gyilkossági jelenete, Leo Singer ugyancsak hiábavalóan létrejött könyvének címe: Az elszellemtelenedés fenomenológiája. A fogyatkozó tudás története stb. mind-mind jelzik a véget) poétikai szervezőelve az az eleven intertextualitás, amely nemcsak az inspiráló szövegkorpuszokkal létesít kapcsolatot (Lukács György korai esztétikai műveivel és Hegel alapmunkájával, A szellem fenomenológiájával), hanem a kortárs osztrák próza darabjaival is. Bombitz Attila elemzésének külön erénye, hogy ezeket a szövegkapcsolódásokat gazdagon mutatja be. E poétikai szerveződés legfőbb mozgatóját a mű főhősnője, Judith Katz fogalmazza meg: „minden emberi élet lényege elbeszélhetőségének függvénye." (169.) Az elbeszélhetőséghez használja fel, úgymond, újra és újra a természetes és a teremtett világokat Menasse.

Christoph Ransmayrnak szintén a vég, de már valóban az effektiv kioltódás által születő világaiban a fantáziának, a képzelőerőnek, a kitalációnak azért jut főszerep, mert a természetet és a valóságot működtető mechanizmusok oly módon váltak kiüresedetté, hogy a helyükön majdhogynem semmilyen erő nem képes új élet fakasztására. Az utolsó világ Tomija és A Kitahara-kór pusztulni hagyott Moorja magának a teljes téridő- és létveszejtésnek valóban egyedülálló képe. Mi több, képtelensége, mint arra Bombitz felhívja a figyelmet. Tudniillik a sötétülés, a vakság, a vakfoltok zavaró jelenléte, a látás ellehetetlenülése pontosan mutatja Ransmayr világának (el)tűnését: „A vakság szórt motívumrendszere: Bering apjának háborús sebesülésként szerzett »vaksága« (Blindheit), Moor tavának »vakpartja« (das Blinde Ufer), a koncentrációs tábor rettenetéire ítélteket szállító »vakvonat« (Blinder Zug) mind a világ állapotának vakságát hangsúlyozza." (211.) A vakság, a vakfoltok legyőzésére varázsolódik elő mindújra a fikció és fantázia teremtő képzelőereje segítségével a mindenkori utolsó világ Ransmayrnál, s az csak zsenialitását mutatja, hogy meghökkentő ötletei révén mindig más és más alakban tűnik elő a lehetetlen.

Bombitz Attila szép kiállítású könyvének borítója finoman utal (a referencialitás és a képi értelmezhetőség erőit mozgósítva) Bachmann regényének elérhetetlen tavára, Bernhard művében a mészégető melletti hegyi patakok táplálta tóra, Az ismétlés karsztvizeinek soha nem nyugvó felszínére, Menasse óceánjára és Ransmayr Moorjának elárvult tengerszemére, amelyeket mind-mind felülírnak a mindenkori utolsó világok. Ebben a szövegen-kívüliséget is látni engedő ráíródásban látom Bombitz Attila monografikus igényű munkájának meritumát: hogy a hold vizeken játszó sejtelmes fényének és a szövegnek az együttes láttatásával biztosítja a világnak az ember életében elemi szükségletként jelen lévő olvashatóságát.

106