Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 12. szám - Nagy Gábor: A nemzeti közösség sorsértelmezése Baka István költészetében
bizony, nem hittem volna akkor én (bocsánat, hogy két rímet visszahoztam); hol is tartottam? nyolcvannyolc telén a hetvenegyes évbe így jutottam vissza - virult a genszek, és remény se volt, hogy egyszer az archívumokban elsüllyedt akták - post aetatem vestram - előkerülnek, feldereng a fény, s ex Oriente Szamara de lux-ban gördülnek új gen(min)szekek felém... Az idézet két utolsó sora iróniába csomagolja az illúziótlan tisztánlátást, ami a változások üdvössége közepette is észrevéteti, hogy a régiek új alakban bukkannak föl hamarosan a fényre. Míg Brodszkij versciklusa epikus jellegű, külső nézőpontú történetmondóval, Baka verse epikus történetdarabkákkal színezett lírai költemény, amelynek költői énje a vá- gáns dalnokokra emlékeztető iróniával reagál a történelmi változásokra; nem feledve, hogy a változások ellenére a pozíciója, létstátusa alig változott: „elég is ennyi - némulok, szegény / magyar, ki - hetven éve már - sarokban / térdeplek Európa szegletén." E hetven év történetét foglalja majd a Sztyepan Pehotnij-ciklus néhány tömör lírai képbe. Szintén az életút határát jelző megállapítással kezdődik a Markó Bélának, Marosvásárhelyre ajánlott A negyvenedik év szonettje. Már a felütés rögzíti az ironikusan szemlélt létszituációt, az egyén tehetetlenségét a fölötte elszáguldó idővel és külső hatalmakkal szemben: Betöltöttem a negyvenedik évet és engem is betölt a negyven év s reám ki ifjú nem vagyok se vén akár a rím úgy kancsalít a végzet A határpont viszonylagossága, a sokáig rabságban tengődő ember gyanakodó reménye kap hangot: „mindennek vége ez talán a kezdet / mi kezdetik talán a vég". „Babilon, Déva, Jerikó" példája inti óvatosságra a változásokkal számot vető költőt - s a második ter- cinában ábrázolt létállapot, a szellemi-mentális porlódás-romlás ténye: a templom áll habár a nemzet omlik s a nyelv akasztott kékló' nyelve romlik rothad hiába éles mint a tőr A Döbrentei Koméinak ajánlott Szonett és ellenszonett már-már szatirikus hangütésű égi látomását - „és most fölöttem rózsás húsú felhő / fény-ujjal ágyékán matat / elbűvölő a festett pillanat / s be kár hogy lassan szétfolyik a delnő" - hervasztóan fullasztó földi képek ellensúlyozzák a mindig, okkal-ok nélkül üléstermekben aszalódó hivatalnokokról: ... foszlik sebesen mi megigézett s még sebesebben a nyolcvanas évek díszletei a dezodorozott hónalj-üléstermek az elnyomott bűz amely átitatja még a véget 66
