Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Czakó Gábor: A víz

Mily nyomorú e világi fajoknak a küzdelme!

Hű bizalomra képtelenek, jaj, nem lelik útjuk!

Egyre loholnak földi javak zsírját kizsarolni,

Nagyra növesztik a hústest vágyteli démon-urát.

Hogyha a porhüvely elhal, a démon előbújik,

Bűnteli karma vésze a tiszta lelket eléri,

Megveszi sarcát, üldözi őt, bármerre szülessen,

Mert a korábbam testben helytelen életet élt.

Egyszer a vágy köteléke leválik a hústestről,

Mert az a rend, hogy megszületett dolgok elenyésznek; Kincsei, háza, birtoka, miktől meg sose válna, Hátramaradnak amúgyis majd, ha betoppan a vég.

Bármi dicső, csuda pompa a része az életben,

Tört tudatával borzad a létkör forgatagára.

Félre a gőggel, rest tunyasággal, rossz viselettel! Célotok íme a nirvánába vivő igaz út!

Meztelenül születünk s ugyanígy kerülünk vissza. Halmoz az ember, ám ideiglen birtoka mindaz - Jó fia, lánya, hitvese, mind-mind testi rokonság;

Más ura lesz valahánynak majd a halála után.

Egymaga áll, miután a halálba beszóratván Becstelen, aljas tettei súlyát hordja a vállán;

Mérlegelő Felség színe láttán görnyed az ember,

Majd az ítélete: ismét kínok a lét kerekén.

Újra szorítja bilincse a démoni kényúmak,

S módja ha nem lesz jót cselekedni, szenny beborítja; Akkor a földi börtön az útja, vagy tűzön ég el,

Vagy jut örök rabigára ott, hol a démoni nép.

Tánc, dalolás, nevetés, zene, móka tivornyákkal,

Falni a száz ízt, birtoka, háza rendberakása Mind olyan álom, mely tovatűnik hogyha felébred;

Íme, ha jól belegondolsz: támasza, semmije nincs.

Röpke világi rokon-viszonyának igazsága Más-e vajon, mint szűk fogadóba néha betérni,

Hol közös álmot alszanak éjjel, majdan a reggel Búcsúra készteti őket, s mindenikük hazatér?