Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11. szám - Czakó Gábor: A víz
Többek között szóltam én hozzájok. „Szegény Tisza, miért is bántjátok? Annyi rosszat kiabáltok róla, S ő a föld legjámborabb folyója.” Pár nap múlva fél szendergésemből Félrevert harang zúgása vert föl. Jön az árvízi jön az árvízi hangzók, S tengert láttam, ahogy kitekinték Mint az őrült, ki letépte láncát, Vágtatott a Tisza a rónán át, Zúgva, bőgve törte át a gátot, El akarta nyelni a világot! 1998-ban egy amerikai diák fölhívást tett közzé a dihidrogén monoxid betiltására, mivel az „izzadást okoz, a savas esők egyik összetevője, gáznemű állapotában égési sérülést okozhat, elősegíti az eróziót, csökkenti az autók fékjének hatását, kimutatható rákos daganatokban. Ötven ember közül 43 azonnal aláírta, 6 habozott, s mindössze egy nevetett, mert rájött, hogy a vízről van szó." * Andrásfalvy Bertalan kutatásaiból ismerjük, hogy őseink a nagy folyók mellett fokgazdálkodást folytattak. Külön szerencsém, hogy jómagam a Sárközből származom, anyai nagyanyám az említett Fajszról, a kalocsai Sárközből, ahol ennek a művelési módnak az emléknyomai gyermekkoromban még éltek. Andrásfalvy tanár úr szerint „foknak nevezik az olyan völgyszerű mélyedést, csatornát, melyen áradás idején a nagyobb élővizekből, pl. a Dunából, Sárvízből a holtágakba, tavakba, és általában az ártérre beomlik a víz, illetve amelyen apadáskor a víz az árterületről távozik." Tehát hajdan nem akadályozták gátakkal az árvizeket. A nagy árhullámok szétterülhettek, és a Nílushoz hasonlóan öntözték, iszapjukkal trágyázták a földeket. Az ár levonulása után a fokokban összegyűlt halak bőségesen szaporodtak a sekély, langyos vízben. Az élővízhez vezető, rendszerint mesterséges csatornát vesszőből font kerítéssel elrekesztették, amelyen keresztül apadáskor a kishalak visszaúszhattak a folyóba, a nagyok ott rekedtek, amíg a környék népe ki nem szedegette őket ebédre, vacsorára. Ennek a rendszernek az alapgondolata a művelés: a víz roppant érték, meg kell tartani, s veszélyeit áldássá kell alakítani. A fölvilágosodás óta ránk köszöntött sötét századokban apránként elvesztettük nyilvánvaló kapcsolatainkat. Az emberieken túlmenően a természetieket is, melyek például a vizekhez fűztek. Uralomra jutott a magánállamok fejedelme, a csandala, a lumpen, aki mindenütt a hasznot lesi, és semmiért felelősséget nem vállal. Szolgálatába állította a szakbarbárt, aki a műszaki eszével kizárólag beke61
