Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés (Jegyzetlapjaimból)

kocsi, felvittük hát vele. Mátraházáig elég derekasan haladt az öreg járgány, attól kezdve azonban egyre keservesebben bírta a kapaszkodókat: akár egy tüdőtágulásos ember. Vagy inkább: ló. A végső útszakaszon már kettes fokozatba kellett visszakapcsolnom, hogy zihálva, erőlködve fölkínlódja magát a szanatórium bejárata elé. Elrendeztük a lány ügyeit-dolgait, egyet sétáltunk a környéken, majd indulni készültünk, hogy még idejében hazaérjünk. „Én lemegyek busszal Mátrafüredig, ott majd megvárlak benneteket", - mondja a feleségem. Jól van. Kisvártatva mi is elindulunk, Zoli - Borsika Zolija - meg én. Mátrafüred kellős közepén megállunk, de a feleségem sehol: túlhajtottunk azon a ponton, ahol ő kiszállt a buszból. Végre ráakadunk. Futás a kocsihoz, hogy visszakanyarodjunk érte. A kocsi nem indul. Újra meg újra próbálgatjuk: semmi. Még csak gyújtás sincsen. Közben a fölibénk gomolyodó fekete zivatarfellegekből bab- szemnyi, fényes esőcseppek kezdenek hullani, majd hatalmas felhőszakadás kerekedik. Legalább tető alatt vagyunk - vigasztaljuk magunkat a kocsiülésen kuporogva. Az eső elállta után - félóra, egy óra múlva? - az autót félretoljuk a fő- útról egy mellékutcába s megpróbálunk szerelőt keresni. Szerelő nincs. Az egész településen nincs egy szerelő. Menjünk le Gyöngyösre, azt tanácsolják, ott majd valamelyik benzinkútnál útbaigazítanak bennünket. A gravitáció jóvoltából nem kell végiggyalogolnunk a Gyöngyösig vezető utat: megtoljuk kissé a szekeret, majd az ülésre beszökkenve a város széléig gurulunk, közben csupán a kormányra meg a fékre kell ügyelni. No meg a - szerencsénkre gyér - forgalomra. A lejtő megszűntével a férfiak kiszállnak s átveszik a motor, illetve a gravitáció szerepét, némi izzadás árán el is jutunk a legközelebbi benzinkútig. Ott autóhoz értő szakember - természetesen - nem található. Itt meg itt van egy szerelőműhely, mondja a kútkezelő, nézzük meg, hátha még nem zárt be. Zoli elszalad, jó negyedóra múlva visszalohol: már be van zárva, egy lélek sincs ott. Mitévők legyünk hát? Hívjuk ki a sárga angyalt. Kihívjuk, nagy sokára meg is jelenik. Előadjuk neki a tényállást. O becsülettel tudtunkra adja, hogy nemigen ért az autóvillamossághoz, de azért megpróbál a baj nyomára jönni. Fogót, villáskulcsot, csavarhúzót szed elő, én felnyitom neki a motorháztetőt, vizsgálgatja a gyertyákat, az akku csatlakozásait, ezt-azt - semmi. Félig hanyatt bebújik a vezetőülés elé, szabaddá teszi a műszerfalat, kiszedegeti egyenként a biztosítékokat - semmi. Van egy autóvillamossági szerelő egy közeli faluban, azt mondja, szól neki telefonon, hátha el tud jönni, annak azonban ki kell fizetni az oda-visszaútját is. Nem baj, mondom, csak jöjjön. Telefon, várakozás. Elég hosszan. Végre megjelenik a fiatalember, alaposan, lelkiismeretesen végigvizsgál minden szóba jöhető alkatrészt a motorházban s a műszerfalon, kiszabadítja a különböző színű szigeteléssel ellátott vezetékeket, szétszed, összerak, elvág ezt-azt - semmi. Közben váratlanul megszólal az autó riasztója. Mindannyian meglepődünk, leginkább jómagam: fogalmam sem volt róla, hogy van neki ilyenje. A megfelelő kábel szétnyisszantásával a szerelő elnémítja a fülsiketítő vijjogást, majd tovább kutat. Belül minden rendben, mondja végül, másutt a baj, de szerelőakna nélkül nem lehet hozzáférni, no meg cserealkatrész sincs kéznél, a boltok meg már mind bezártak. De hogy jutunk haza? Az megoldható, mondja. Ezt a fekete meg piros vezetéket kell összekötni, s betolásra indul a kocsi. Lehámoz bicskával egy-egy

56