Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Tandori Dezső: Sors, undercover haver!

billentyűzve); vonatba beülni nem tudnék... (Gépkocsiba, repülőre - nem is gondolok.) Totyinak szól a... valaki így nevezte, kis túlzás, de... gagyizene. Hibáit érzékelem csak. Hogyan lelkesedhettem ezért-azért! Néha elismerően megvonom a vállam. (Persze, bármennyi filmet, ide, városaimról!) De:

Dublinnal, Béccsel sem tudtam már mit kezdeni. Múzeum? A. Gyűlöletessé fogadtam-nemfogadtam magam (ló) önmagam előtt. Lehetetlenné tettem magam, s meglett a foganatja.

Most akkor az, hogy valamit többször írok meg? Fületlen-filosz dolognak nevezhetném, de nem személyeskedem. Operatív. Az élet nem undercover gyakorlata. Jó nyílt.

S ehhez majd, röviden, e dolgozat végét. De újra: nem ám önmaga irul-pirul undercover apologétája az ily író (mint én).

*

Igaz, hogy e cikkek jegyzetekből készülnek. Ez most nem azokból készült. Jegyzeteimet eltettem, felhasználódnak (dolgozathoz) másutt. Legföljebb Kocsist említem fel az itteniekből. Röviden. Persze, példa lehet ő: beszél így - s zenél.

Tehát a Kocsis-interjú közelében volt egy olyan vallomás, amelynek az állaga... igen kedves olvasmányosság ugyan a szívnek, a futó figyelemnek... és nyilván a szerző igaz valóját adja, semmi undercover, semmi megváltás se. Impressz.

Nézzük, hogy elmondhassuk (összevissza én, te, mi), érint-e minket, mennyiben igen, hogyan mégsem.

Rajta. (Egyébként: író, írj, ahogy Kocsis muzsikál, és tényleg mondd, sőt: „Uraim, ezeket a játékokat befejeztük.")

*

A sors lehet undercover, te (ily közegben?) nem. Ha Galilei visszavonhatta is, Brúnó nem. Na ja, túl közkeletű kép.

Hatvanhat éves vagyok. Csak bizonyos kérdésekben tekintek előre. Meddig bírom emígy és úgy. Mit kell tisztázni. Két (könyvbe való, tehát könyv-)kérdé- semet is megoldani véltem, megoldottnak vélhetem. Megírtam, parasztosan. Sokat tartok e két munkám felől, míg más dolgaimat nem értékelem olyan sokra, mint némelyek... illetve kifogások ellen tiltakoztam hevesen mindmostanáig. Ennyire azért nem fogok. De az Európai Utas aktuális számában is inkább a Kocsis-riport általánosa fogott meg, aztán a múlt. Bécs, a húszas évek elején, magyar szempontból. (Krúdy, Babits, Szép Ernő... nem vág ide.) A kultúra mai gazdasági helyzetéről szóló cikkek kicsit inkább... na, a skót költő. Ne indítsatok meg semmilyen irányba, ne hozzatok mesterséges mozgásba!

A német Wilhelm Droste vallomása közelről érintett. Minősítettem az imént ezt a műfajt, mindazonáltal. De: tisztelet. Arról beszél a Magyarország iránt jó harminc éve itt-élessel-párosult vonzalmat érző Droste (51 éves?), hogy egykor... hát ő is úgy látta a helyzetet, mint igen sokan mi. Az alig-fél-szabadság, de a kultúra (gyarló, felemás, mégis) elemi támogatottsága. (Bonyolult ez is.) De az a csodás szellemi-lebegő-állapot, hogy tudtuk, hazugságban élünk, ki-ki másképp volt undercover... vagy sem... fél-nyílt, nyílt ellenzéki... Es csak fél lábbal állt ki50