Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Tandori Dezső: Sors, undercover haver!

nak. Nincs Szentkuthy, nincs Mészöly Miklós, nincs Németh László, Füst Milán, nincs Ottlik... mit tudom én, Hamvas? Bibó? nem annyira ismerem művüket, nem tudom... na, igencsak magunk vagyunk. Páran. Akik az irodalom esszéisztikus igazságkeresésével foglalkoznak. Igazságkereséssel csak azért, mert az evidenciát el akarnák tőlünk operálni. „Tőlünk": ez sincs. Nincsenek így tömbök, táborok. Másképp vannak azok. De mindjárt.

Totyi. Kipróbálom, milyen lett volna Szpéró, ha szólóveréb marad. Ha nem jönnek hozzá évente néha már többen is, a végén 15-en voltak, nem csak verebek. Totyit a sors is szólónak akarta. Ez sem „megoldás". Semmi sem a megoldásért van, minden a szerves folyamatért. Ha valaki, és manapság ez igencsak történik, kiemeli a megcélzott végeredményt a folyamat szervességéből, s itt kiderül, minden undercover volt az elérendők érdekében, nekem az nem rokonszenves, az nem jó sors, igen. S ha már a nem rokonszenvesnél tartunk: óriási tévedés az „omnipotencia" vélelme. Mert: 1. természetes védekezés a nekem- rossz-szerintem-téves állítások ellen; 2. inkább impertinencia, arrogancia, prepo- tencia - de ez még rosszabbodik!

Ha valaki annyira sem tud transzponálni, mint Camus idézi, egyik fogság helyett a másikat elfogadni hasonlatnak (A pestis), akkor ne beszéljen engedékenyen „lovakról" (lovaimról, főként). Egyrészt fogalma sincs, mi az egzisztenciálisan (nem csupán anyagiakban, sőt) átélt fogadás (Pascal fogadása Istenre csak ürügyfogalom itt), milyen tiszta gyakorlatiasság az egyértelmű eredmény, az azonnaliság, a szekretivitás lényege (nem az irodalmi közegben - s ha csak irodalmi lenne! - zajlott ez a tevékenységem, s mikor rájöttem, hogy az „ottani" közegben, már ha nem direkt Londonba járok, nem szekretív, hát kihalt benső lehetősége, ki, belőlem... s mert a városban a sarokig alig bírok elmenni már, az utazás végképp lehetetlen).

Természetes, hogy csak az irodalom, a nem tiszta helyzet helyettjeként használtam a lóversenyezést; vége. Még természetesebb, hogy „küzdögetéseimet", a benső higiénia („lelki", Mészöly fogalma) mellett, csak valami mániákus irodalomközpontúság vezeti. (A hallás jegyében. Mert Kocsisnak talán könnyebb a helyzete, nem süket zenészekkel van dolga. Más bajai, sejtem, lehetnek így is.) Totyi kikövetelte magának, nyissam ki a tévét. Mert az neki egy illető. Üljek a karszékbe, ahol az ülepem mögött építi semmire se jó fészkét. A madárral eleve ott indul a szokatlan élet, hogy a 3 dekás illető a 70-80 kilósat fajtársának tekinti. Hagyjuk a közhelyeket.

Aztán még ez is van. Hogyan éljünk? Az alapkérdés. Az iméntiek kicsit sivárak ehhez képest. (Totyit leszámítva.) Természetesen jó, ha az undercover haver nem hagy a sok tonnás tűzoltóautó alá lépni, mint ez egy éve így akkor meg- úszódott. Nyilvánvaló, hogy az eszményi (iparműv. tökélyre? megcsinált) szerkezeti tisztaságú könyvedet is nehéz kinek adnod. Rosszak a tapasztalataid. Nem illik a szerkezetbe. Ezt is hagyd. Az alapkérdés a „hogyan élj". Lassan hízni kezdték Esztétád fő-fő igazsága veled kapcsolatosan: hol meghízik, hol lefogy. De ez a meghízás az utolsó három évben már abszurdumig juttatott. Holott remekül dolgoztál közben (ld. majd a Gergely-naptár megfelelő évének ismertetését), Totyival voltál, kiegyensúlyozottan éltél (!), igen, leszámítva a hul48