Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11. szám - Tandori Dezső: Sors, undercover haver!
Tandori Dezső Sors, undercover haver! „Papapa-piiád! Papapa-pááá!" Beethoven, V. (Sors) szimfónia Mielőtt majd következő publikációnkkal (AZ ÉN GERGELY-NAPTÁRAM) forma szerint újabb ajtókon kopogtatnánk, fejezzük be átmenetileg az eddigieket; tömérdek a jegyzet, s feldolgozásukon kívül ezt-azt mondanunk is kell alkalmasint. Hogy a Gergely-naptár itt mit jelent, a maga helyén árulom el. Még valamit: kedvenc fogalomköreim egyikéből az undercover szó olyasmit jelent, mint hogy mimikrivel odaszervesült (hogy finom legyek). * Nem önellentmondás-e a névben, a tárgyban (óvatos voltam, a sors fogalmával!), hogy a sorsnak, sorsunknak mimikrire van szüksége, hogy életünkkel szerveset alkosson: szerencsére nem ide tartozó kérdés, gyenge is lennék a válaszhoz. Sorsunk-e a sors... mely, mint tudjuk, össze van torlódva... bizony, messze került a József Attila-féle helyzetiség a Petőfi-félétől (sors ott tért nyitna, kérik), holott a hitelesség közel azonos. Hanem hát ez nagyon érdekes dolog, és a sorsnak különös tulajdonsága. Ha túl komolyan vesszük, hogy sors, mintha babonaságba esnénk. Meg vagyunk átkozva... na, ugye, bejött, ez lett... ha meg nem vesszük, miért vesszük fel fogalmát egyáltalán? (Magam inkább, a sors meg ne verjen érte, inkább formai elemként használtam!) * Hanem azért vissza fog térni - s épp ezért és innen, hogy ezt is megígértük, dolgunk nagyon nehéz. Kezdjük ott, ahol könnyebb. Hogy tisztán látszódjék (s nem oktatok senkit!), két inda fog összefonódni itt. Az egyik általánosabb szál, ez az, ami könnyebb, mert „kész", s a másik: amire ezt használjuk, vagyis amiről nálunk szó volt (már ugyan a mi részünkről nem lett volna, de be kell látnunk, „tárggyá tették"), s amit épp ez az összefonódás, vagyis a kész, zenei inda indokol. (Pardon, ez véletlen volt. Az egész „szavasdi" az. Legföljebb előbb jut az eszünkbe valami, az a jegyzet, a standardhelyzet, a többi az improvizáció, a „kapás". Utálom a szót.) Véletlenségből lapoztam rá egy periodikában a Kocsis Zoltánnal készített interjúra. (Érdekelt, persze.) Kocsis Zoltán (zeneszerző, zongoraművész és) karmester nyilatkozott itt. Máris valamit erről. Hogy mi az, amit észreveszünk, netán „felkapunk", használunk: sorsa van. S pedig oly egyszerűen, hogy - ami 43
