Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Határ Győző: Morbus sacer

és én elaludtam. Egy ilyen alkalommal, dolgozómban, ahogy a kiejtett könyv a földre koppant - ésde mintha a mennyezetig érő könyvszekrény rám zuhant volna, olyan erővel lépett előmbe az a szörnyeteg álom, amit 1952 telén álmond- tam a márianosztrai büntetőintézetben, ahová bevágtak élelemfelvétel megtagadása miatt. Nem is álom volt, hanem álomszekvencia, amely tartalmazta GOLGHELÓGHI-ciklusomat; s hogy álomlátás volt-e vagy éberen kápráztam, nem tudnám megmondani: az ablaktalan, farkasordító zárkán, napi 1000 kalórián az álmot az ébrenléttől nehéz megkülönböztetni. Az jutott eszembe, hogy most itt, próbálom-formán, londoni gyengeségemben, ugyanúgy: álomról álomra járok. Hátha ma volna az a kegyelmi állapot és megint megadatnék nekem, hogy végigjárjam a kilenc színpadi játék álomdiktandóit szövegről szövegre, hiszen valaha betéve tudtam - hátha visszaemelhetem engrammjait és megint eszembe jut...? írógép elé ültem, betoltam a papírt. Ha nem sikerül, a kudarcot nem árulom el senkinek s belenyugszom, hogy a Ludus Magnus Passionalis örökre elveszett

kétszer is nekiveselkedtem. Egyre több merült fel emlékezetem tárnáiból, egyre bővebben ömlött; míg végezetre hegyomlásszerűen előborult belőlem és rövid hónapok alatt kikokszoltam: ott volt előttem ezer gépelt oldalon. Ismétlésekbe nem bocsátkozom, akit a részletek érdekelnek, könyveimet leemelheti a polcról.1

*

Közbevetés. Váltig rettegve rettegek attól, hogy a testi nyavajdulárium, az elaggás, a halálközei nyavalygásai a fiatal olvasót nem érdeklik (még a fiatal írótársat sem igazán), ésde senkit, aki „kicsattan az egészségtől" és nap mint nap, reggeltől estig zsong benne a pár keresés hormonforgalma.

Persze azt is tudom, hogy a fiatal elmét is szörnyen foglalkoztatja az elmúlás (a „teremtés" e felháborító gyalázata), gyakorta van úgy, hogy bún borong, elkapja „a halódás bája", öngyilkossági gondolatokkal foglalkozik - és így tovább. De azzal is tisztában vagyok, hogy a fiatalok elképzelései az öregségről nem kongruensek az öregedés megtapasztalásával, a halálról alkotott elképzelései nem azonosak a halálközei egyenes adásával. Nem is merném szóba hozni, ha nem épp ez volna a „megadott téma", s ezáltal nem kapom meg rá a felhatalmazást. Csak közbevetőleg annyit, hogy - amiért költőtársaim előtti jó emberek már nemegyszer gúnyosan kivesézték: eleddig annyi, hol setéten tréfálkozó, hol önelparentáló-rémüldöző verset írtam a halatkozásról, hogy szerintük „a halállal már előlegben vagyok"

de itt, minekelőtte a szenvedés irodalmi hasznát/kárát/hozamát felbecsülendő, „pápai vizekre kalózkodni" kibocsátkoznánk, már elöljáróban le kell szögezni, hogy a betegség irodalmi megszólalása/megszólaltatása a fizikai szenvedés mértékétől függ. Ha a fájdalom abszolút értéke az elvisel1 Lásd GOLGHELÓGHl /—//. Életünk Könyvek, Szombathely 1898 (X. 669-674. old.) Továbbá: H. Gy. Életút 111. Partra vetett bálna (306-314. old.) (az interneten: www.irodalmiakademia.hu)

5