Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Lőrinczy Huba: Esszébe ágyazott krízisregény

lítanak egymáshoz (201-208.)- Márai ebben a regényben a saját Jézus-vízióját vetíti elénk, amely úgy egyedi és eltérő, hogy fő vonásaiban mégis hasonlít a korábbiakhoz, s a maga Krisztus-képének és -történetének megformálása közben ama fölismerését érvényesíti: „A mítosz mindig a valóságból épül, s a valóságnak mindig van valamilyen mitikus tartalma is."41

A Harminc ezüstpénz meg-, illetőleg újjáteremtette istenember „előkelő" lény (243.), rendkívüli képességű s szuggesztivitású jelenség42, kit a hatalmukat féltők, tulajdon népének elöljárói veszejtenek el, nem a rómaiak (220-224. stb.). Műveletlen volt (192-193.), a szónak nem rosszalló, elítélő értelmében, mégis benne vett szállást „Az isteni Logosz" (211.), öltött testet az Ige (211-213., 216., 219. etc.), örököse volt a régi prófétáknak, ám jóval több volt náluk, több és egészen más is. Egyszerű volt, ugyanakkor végtelenül bonyolult, kifürkészhetetlen titkokkal teli, olyan tünemény, kinek rejtélyes, nemegyszer ellentmondásos személyiségét, tanítását pusztán rációval fölémi nem lehetett. A regény mindenekelőtt a művészt látja s láttatja Jézusban43 - „Az osztály, a nemzet felett eszmélő költő lélegzetvétele érzik minden szavából" (235.) -, kinek új látomása van az emberről, az emberiségről és a világról (218., 219., 252., 258.), a művészt, kinek nagysága abban is áll, hogy gyönge, esendő, emberi is tud lenni (255-257., 267., 324. stb.), s leginkább a gyermekek és az együgyűek társaságát kedveli (326-328.)“ A Názáreti közvetlen előfutára, Keresztelő Szent János az egyéni felelősség és számadás „jó hírével" állt elő (235-239.), ő azonban még az egyes földi bűnök ellen prófétáit (263-267.). Jézus felülemelkedik ez utóbbin, hiszen nem a test vétkeiről, hanem a megváltás eszméjéről, nem az alkalmiról, hanem az egyetemesről beszél (264-267.), s nem az evilági, hanem a túlvilági üdvözülésre, mennyre, pokolra, feltámadásra irányítja a figyelmet, arra kényszerítvén „...a hívő embert, hogy bódulat nélkül, racionálisan fogadja el az irracionálisát" (214-216. - A citátumot lásd: 216.). Az ő útmutatásának „varázsszava" - a Harminc ezüstpénz többször is nyomatékkai hangoztatja -: „az irgalom" (209-210., 264., 291.). Jézus e szóval ígér megváltást, s „...mikor szerepe megtisztul minden időszerűtől és emberitől, az irgalom zsenije lesz. Lángész az irgalomban, zseni a kegyelemben" (258.).45 S az irgalom, a kegyelem, az üdvözülés nem csupán a „választott népnek", a zsidóságnak jár, hanem mindenkinek, az egész emberiségnek - Krisztus tanításából ezért lehet világvallás (264-267.).

Nem tisztünk annak vizsgálata, miben és mennyire helyes teológiai szempontból ez a Jézus-látomás, Jézus-interpretáció, azt viszont föltétlenül meg kell említenünk, hogy a regényből reánk tekintő Krisztus-arc egy kissé a Máraié is. Hybrisről, szentségtörő merényletről természetesen szó sem eshet. Szokása volt Márainak, hogy hőseibe önmagát is „beleírja", olykor szinte észrevétlenül, másszor észrevehetőbben. Számos regényalak tanúsítja ezt, Garren Péter figurája csakúgy, mint a Casanováé, Ulysses figurája éppúgy, mint a Julius Caesaré - hosszan folytathatnék még. A Harminc ezüstpénzben mindössze annyi történik, hogy a Máraival többé-kevésbé azonos beszélő Jézus - vélt - személyiségének, magatartásának, nézeteinek (stb.) ama jellemzőit erősebben hangsúlyozza, amelyeket fontosnak tart önmagával kapcsolatosan is: művész voltát, előkelőségét, magányosságát, zárkózottságát, azt, hogy nem volt próféta a saját hazájában, azt, hogy egyszerre volt irgalmas és közönyös (265.)“, azt, hogy „...ez az ember nem ragad fütyköst és nem áll a zelóták közé, parázs nemzetmentési és népszabadítási célzattal, tehát valamilyen villogó- an időszerű és divatos politikai ürüggyel. (...) nem érez prófétai és szerepszerű kötelességet a nemzet iránt sem, amelynek sorsát bizonyosan fájlalja..." (265.) etc.

Ha Jézusról aránylag kevés bizonyosat tudunk, árulójáról, a hérosztratoszi tettet elkövető Júdásról sokkalta kevesebbet. Ismerjük származási helyét (júdeai volt, nem galileai), tudjuk, hogy a tanítványok közé szegődött, s egyike lett a tizenkét apostolnak, ő - az állítólag fösvény ember - volt a gyülekezet pénztámoka, s hogy harminc ezüstért - igen

69