Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Kántor Lajos: Reményik, Németh László – és a kézilámpás

mizmust, így összegez: „Ember mindenek ellen s talán nem is ember, csak páncélfal. S ez a páncélfal ott Kolozsvárott mégiscsak jelent valamit. Még akkor is, ha csak gondolatból készült."

Egy évvel később, a Protestáns Szemlében, szinte ugyanígy folytatja, valamivel azért több elismeréssel a vállalt szerep és a költői teljesítmény iránt.4 A történelmi idő szolgására mozdulók közt Reményik Sándort „a jóakaratú, nemes beugrók" kategóriájába sorolja, sőt hozzáteszi: „a Reményik Sándor beugrásának erős dilettáns íze van". Ezt a korai politikai verseire érti, „a szenvedélyes, országszerte visszhangot verő", sokat szavalt művekre. „De Reményik több volt, mint program-lírikus - olvashatjuk a mégis felmentő kritikusi véleményt. - Az érdemen felül hullott babér záporában megemlékezett önmagáról, s redukálva a közélet költőjének hangos szerepét, önmagát kezdte magyarázni. Megcsinálta a maga Reményik-szobrát, s ebben a kevesebb tapsra, de több elismerésre jogosító vállalkozásban igazi poéta lett; egymást követő öt kötete igazi líra, melyből egy tartózkodón s mégis őszintén meggyónt lélek sír felém." Kritikájának első, igaz és igaz- talanul bántó megjegyzéseket egyaránt tartalmazó fejezetét Németh László pozitívan zárja, bár sanda megfogalmazások itt is feltűnnek. („Reményik Sándornak élnie kell, mert Erdély nyugszik a melle boltján.")

A második fejezetben Reményik költészetének gondolati jellegét elemzi - nem kevesebb malíciával és némi elismeréssel. „Más költő ujjong, csodálkozik vagy átkozódik, Reményik gondolkozik." A gondolatait öltözteti versbe, verssé. „Az agy hirtelen fölpattant forrásocskái fölé épít ő kicsiny kápolnákat. Sok-sok kápolna és kevés változatú stílus. A költőnek új források felé kell sietnie, s a fő, hogy minden forrás fölött kápolna legyen." A Reményik-versek kilenctizedére érvényesnek véli ezt a meghatározást: „megdagadt epigrammák". Megismétli, amit az erdélyi irodalomról írt tanulmányában már olvashattunk: az összevetést Petőfi lírájának egyik tulajdonságával. Vagyis: „...a Reményik- vers erényei Petőfire utalnak. Világosak, épkézlábúak, spontán és soha el nem vétett a szerkezetük. A gondolat lépésről lépésre fejlik verssé." A nyelv és az olvasó iránti tisztelet is az érdemek közé soroltatik. De ebben a visszafogottságban látja Németh a Reményik-vers hibáját is. („Sorai kitaposott kifejezések papucsaiban csoszognak.") Az esztétikai szempontokat élesbe fogalmazó fejezet utolsó passzusa gyógyír akar lenni; a Vadvizek zúgása kötetben sok „szerencsés" verset talál a kritikus. „Különösen a természeten elborongó verseiben, sötét sziklákba verődő férfias sóhajaiban van valami mélyen emberi és megindító. Mintha a Reményik-sors lassan mégiscsak átitatná a Reményik- lírát."

Németh László Reményik-kritikájának harmadik része tulajdonképpen újragondolása, újraírása az egy évvel korábbi átfogó tanulmánynak - Reményiket állítva középpontba. Innen már hiányoznak az oldalszúrások, a fájdalmat okozó elméncségek. A viszonyítás megváltozik, és ebben a - históriainak mondható - összemérésben megnő Reményik Sándor alakja, szerepe, sőt költészete. Annak ellenére, hogy az első mondat így hangzik: „Van nagyobb költője Erdélynek, mint ő s mégis ő az erdélyi költő." (Áprilyt említi itt mint „befejezett művészt". Tompa László neve ezúttal nem jelenik meg.) Az amatőrök, dilettánsok hada fölé emeli Reményiket mint jelképet és mint fejlődő költőt: „... amikor végre ország-világ előtt megbizonyosodott, hogy Erdély valóban szól s Kolozsvár tengely, mely körül a magyar irodalmi életből kiszakadt új s eleven irodalmi élet kering, Erdély is tisztázhatja magát önmaga előtt. Mint Reményik lírájában, Erdély költészetében is megindul a kritika, tisztulás, magyarázkodás kora." Ezt a társadalminak mondott folyamatot a kritikus szembesíti a magyarországi irodalmi helyzettel - és Erdélynek ítéli a pálmát; tiszteletet ébreszt Németh Lászlóban az erdélyi irodalmi élet „nemesen liberális szelleme, mely minden tehetségesnek ítélt írónak helyt ad". Példának állítja ezt az emelke58