Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT - Bánszky Pál: Az ábrázolás határai (A tér és kompozíció Tóth Menyhért festészetében)
Bánszky Pál Az ábrázolás határai A tér és kompozíció Tóth Menyhért festészetében Tóth Menyhért festőművész születésének centenáriumi eseménysorozata lehetőséget kínál egy-egy részkérdés elemzésére. S ez annál is időszerűbb, mivel az utóbbi évszázad képzőművészetében, így - többek között - a térszemlélet alakulásában döntő változások következtek be. A műalkotás szerkezetének feltárására többféle módszer alkalmazható, de e téma értelmezésekor elkerülhetetlen foglalkozni a nézőpont és a térábrázolás kérdéseivel. A kompozíciós lehetőségek és a műalkotás felépítésében érvényesülő törvényszerűségek vizsgálata az esztétikai elemzés fontos kérdései közé tartozhat, de nem mondhatjuk, hogy a szaktudományokra e téren nem hárulna még jócskán feladat. A képzőművészet lényege szerint nagyfokú konkrétságot mutat az ábrázolt világ térbeli jellemzőinek a visszaadása, ugyanakkor a tér és idő viszonylatból az idő folyamata e műfajban megengedi akár a teljes határozatlanságot is. A kép értelmezése szempontjából fontos szerepet játszik a „keret" is, akár mint a kép közvetlen határa, akár mint különleges kompozíciós forma (pl. mint a harde-edge-ben jelentkező formázott vászon, vagy témám szempontjából Tóth Menyhért művészetében a „keret" sajátos funkciója). A keret jelzi az ábrázolás határait, de amikor gondolatban belépünk a képzelt térbe, elfeledkezünk magáról a keretről. Tóth Menyhért az első korszakától az utolsó alkotó periódusáig arra törekedett, hogy a korszerű vizualitás nyelvét beszélje abban a tekintetben is, hogy a teret a vászon két kiterjedésében, tehát a 3. dimenzió illúziója nélkül láttassa. Egész művészi oeuvre-je arról tanúskodik, hogy tudatosan alakította ki a maga sajátos, ugyanakkor a 20. század egyetemes művészetének a fő törekvéseivel is egybeeső tér-módozatait. Már az első alkotó periódusából utalhatunk a Madonna típusú festményekre, a kettőzött alakokra, ezekre a lepényként elterülő figurákra, vagy olyan alapvetően síkban tartott ábrázolásokra, mint a Gyötrelmem, Gonosz, Gonoszlány vagy a Gondos pásztor (színes mellékletben) című képekre, s főként az első alkotó periódusa végén keletkezett Önarcképére. Azt nem lehet állítani, hogy a „reneszánsz perspektíva" nem lenne jellemző a korai munkáira, hiszen ennek a térszemléletnek olyan remeklésével is találkozunk, mint az 1947-re datált Álom-tanya című festménye. De amikor a magyar művésztársadalom döntő többsége a szocreál fotó-naturalista szemléletét követte, ő az autonóm expresszív realizmusával remekműveket alkotott. Az elemzés szempontjából fontos kiemelni ebből a periódusból az 1948-ban készült Halász című képét, amely egyértelműen mutatja a művész mesterségbeli felkészültségét és nagyfokú érzékenységét. A festmény szerkezetét a vertikális és átlós irányok jellemzik, középpontban az emberrel. Lényegében a horizont alatt jelentkezik a háló, és fölötte - an95
