Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT - Tüskés Tibor: Fák élete

mögötti asztalon Tóth Menyhért művészetét pompás kiállítású, megvásárolható albumok, mappák méltatják... A kiállítás elegáns, színes, négyrét hajtogatott, ajándékba kapott katalógusának szövegét a festő egyik korai értője és értékelője, Supka Magdolna írta...

Járom a kiállítási termeket, meg-megállok a képek előtt.

Tóth Menyhért képei tele vannak mozgással, dinamizmussal. Ecsetkezelésében a hullámvonal uralkodik. Két fő témája: az emberi alakok (fejek) és a természeti jelenségek (állatok, növények, tájak). A fejek: szemben ábrázolt kerekded portrék, férfiak, asszonyok, sorsok hordozói, gyakran a paraszti élet egy-egy mozzanatával fonódnak össze. A fejek megformálásában fő szerkezeti elv a kör. (Leányfej című képét akár Klee is festhette volna.) A portrék gyakran groteszk hangulatot hordoznak, de még ezek a képek is együttérzést sugároznak, látszik rajtuk, hogy a festő szereti azokat az embereket, akiket megfest. Míg az emberi figurákat mindig szemben ábrázolja, az állatok (kutyák, kecskenyáj, lovak) többnyire profilban jelennek meg képein. A növények közül leginkább a fákat kedveli. A tájak többnyire képzeletbeli tájak. A festői út betetőzése a fehér korszak képei. Tóth Menyhért ekkor vált absztrakt festővé. Ezek a nagyméretű képei a legkevésbé reprodukálható munkák. A reprodukcióban ugyanis nemcsak a méretek zsugorodnak össze s torzítanak, hanem a fényes és sima papíron elvész ezeknek a képeknek a fő jellegzetessége: a finom megmunkálás, a plasztikus, rücskös felület, amely a ráeső fénnyel és árnyékkal adja meg a kép igazi jelentését.

*

De nem akarom Tóth Menyhértet „fölfedezni", művészetét „méltatni", a vele kapcsolatos véleményeket megismételni, összefoglalni. Csupán egyetlen képéről szeretnék beszélni. Előbb végignézem a tárlat teljes anyagát, majd kiválasztok egyetlen képet. Az egyik kisebb benyílóban találok rá, és lecövekelek előtte. Erről az egy képről akarok beszélni. A katalógus szövegéből később tudom meg, hogy a nemrégen aukción fölbukkant, magántulajdonban lévő kép most szerepel először kiállításon. A széles, ezüsttel futtatott, erezett keretben látható kép címe: Fák élete. A festmény Supka Magdolna szerint „a mókás hangvételű" Akácfák alatt variációja. Az Akácfák alatt című, álló téglalap alakú festményről írja: „sejteni engedi, hogy a fák tövében, a föld alatt elterülő emberalak ott örök álmát alussza, gyökérré változva, mivel a hátából a fák törzse szervesen nő ki, és öregesen görnyedezve, fújtatva is felfelé tör." A Fák élete fekvő téglalap alakú kép, és a művészettörténész szerint „a festményváltozaton ezek a törzsek lángnyelvek, illetve imbolygó szellemalakok formájában csapnak fel: igaz örömre."

Nézem a fekvő téglalap alakú, kb. 45-ször 70 centiméter nagyságú, évjelzés nélküli, a kép jobb alsó sarkában a festő monogramjával, a T M betűkompozícióval szignált képet. Úgy érzem, a kép szuverén, öntörvényű alkotás, több, mint festményváltozat, variáció. Szerkezetileg vízszintesen három mezőre tagolódik. Legalul - az Akácfák alatt című „variáción" legalul egy emberalak fekszik - itt kerek kőtömbök láthatók. A középső, legszélesebb sávban görcsben vonagló, csonkolt fejű fák (fűzfák?) állnak, hét fa sajátos ritmusban, 2+1+2+2 elosztásban. Az időmértékes versritmus jeleire áttéve: - ul—: egy troche- us és egy spondeus; például Arany Jánosnál: „Ritka I vendég II Rácor-I szágban..." A legfelső, legszűkebb csík, amely lezárja a képet, az ég (a felhők, a horizont?) jelenlétét sejteti. Az Akácfák alatt grafikusabb megoldású kép, és a fekvő emberalak, valamint a belőle kinövő fák együttese összetettebb, rejtettebb gondolatot sejtet; a Fák élete tisztább, kiegyensúlyozottabb tartalmat sugároz. A képen a vidám színek uralkodnak: a zöld, a rózsaszín, a világoskék, a lila, a sárga, a fehér.

Nézem a képet, és valóban a fák életére kell koncentrálnom. Arra, hogy a fáknak több élete van. Létezik a látható, térbeli élet, a fa törzse (meglevő vagy itt éppenséggel hiány93