Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Bogdán László: Az Én útvesztői

regénye, a Századvégi történet és a Leperegnek a nyolcvanas évek között is, de a párhuzamok kibontását jobban megvilágíthatja ez esetben, ha arról beszélünk, amelyről ennek a könyvnek a címadó tanulmánya, mintegy az életmű legfontosabb kérdését összefoglalva szól, annál is inkább, mert ha a felsorolt Sándor foan-művekben az én önmegvalósítását, kiteljesítését a történelem akadályozta, az autentikus személyiséget bábulétre kárhoztató totalitárius rendszerek, a kilencvenes évek végére ennek is vége lett, mondhatni „ránk esett" a szabadság és kijutottunk... hova is?

Sándor Iván ebben a kötetében eddig könyvben még nem közölt tanulmányaiból, esszéiből válogat. Tesz azonban egy kivételt is, újraközli a Karácsonyi szövegrétegekben már megjelenő Hamlet-esz- szét. A Hamlet, az idegen című esszé 1993-ban - összegezése ez is az addigi kérdésfelvetéseknek - kimondja, hogy „...Hamlet azért van velünk, mert évszázadok óta benne fejeződik ki talán a legélesebben a létet faggató emberi szellem idegensége a világban, az ilyen szellem zónakörének szakadékkal való elválasztódása a különböző hierarchikus mindennapok zónájától. Benne fejeződik ki az a kényszerű, elkerülhetetlen, saját maga számára sem átfogóan megvilágosuló önfeladás, amelyben a másik zónától való »megérintettség« közben semlegesíti egymást a »kizökkent idő«-ről való felismerés és a tett tettnevének a merények közé való belemosódása." Az esszé újraközlését két dolog is indokolja, az egyik párbeszéde a címadó esszével - pontosan az itt már felmerülő bűvös fogalom, az önfeladás hangsúlyozódik úgy is, mint a magyar kultúra egyik „démona" -, másrészt filológiailag is követve, kitágítva a Hamlet-értelmezést, a Gömöri Györgynek írott levél formájú tanulmányban („...ezek a szavak mit érnek...") egy Herbert-vers kapcsán töpreng „a kultúrkorszak változásáról" ...Herbert Fortinbras verse - amelyet én Nagy László fordításában ismertem meg (Nagyvilág, 1978. május), s most egy áprilisi kertben írva a sorokat - miközben a feltámadó szél emelgeti a lapokat, mintha szárnyra akarnának kelni, s körös-körül újul a természet, igazolva Eliotot, aki szerint: „Április, a kegyetlen, kihajtja/ Az orgonát a holt földből, beoltja/ Az emléket a vágyba, felkavarja/ Esőjével a tompa gyökeret..." - nem tehetek mást, akárcsak Eliot Átokföldjét Vas István fordításában, Herbert nagy versének idevonatkozó legfontosabb fragmentumát is fejből idézem.(Bennem van már mindörökre úgyis...):

„Ég veled herceg vár a csatornázási terv s egy dekrétum szajhák s koldusok ügyében s még kitalálnom egy börtönrendszert is jobbat mert mint mondottad helyesen Dánia börtön Teendőimhez látok Ma éjszaka megszületik a Hamlet nevű csillag Nem találkozunk soha ami marad utánam tragédia tárgya nem lesz Köszönteni búcsúzni minek szigettengeren élünk s ez a víz ez a szó mire való mire jó herceg"

Két okból is Nagy László fordítását idéztem, egyfelől, mert Sándor Iván is először valószínűleg az ő fordításában olvashatta a verset, másfelől meg, ez egy halálon túli üzenet is volt, hiszen nem sokkal halála után jelent meg. Sándor Iván ebben a levélben filológusokat megszégyenítő minuciózus aprólékossággal tárja fel a Herbert-vers leglényegét, s vonatkoztatja azt a korszakra. A történelmi korszak beazonosítható, még egyszer: Herbert verse - aki a magyar forradalmat is nagy költeménynyel köszöntötte - 1957 végén jelent meg(!), ez már ad egy baljós árnyalatot az „erős kezű férfi" monológjának. Sándor Iván finoman elemezve a verset arra a következtetésre jut, hogy „...Herbert For- tinbrasa tisztán látható, masszív hatalmi ember. De még tud a szellemi nézőpontokról. Ismeri őket. Ismeri és elveti. Elveti, de még (ez a még a korszakhatárra mutat rá) nem veti meg. Félreérthetetlenné teszi: nem tud velük mit kezdeni." Itt kapcsolódik a Herbert-vers, még egyszer ismételjük, bravúros elemzése Sándor Iván Ham/ef-esszéjének alapgondolatához: „Hamlet semmit, de semmit nem tud megüzenni sorsa létfaggató kérdéseiről, mindössze csak azt suttogja, hogy »igaz ügye volt« Horatio semmit, de semmit nem képes továbbítani Hamlet létfaggató kéréseiből (... Fortinbras ezt sem fogadja be.) ...Fortinbrasban szó sincs arról, ami Herbert versidején a szellemi emberre való figyelemként még élő volt; szó sincs »kristály-fogalmakról«, »égre lépő csillagról«. Maradnak a zord kellékek: a gyászlepel, a megvasalt csizmák, a tüzérlovak, a dobpergés. Eltelt fél évszázad. Azon az akkori »túl«-on is túl vagyunk. Teljes a kommunikációs vákuum."

A Séta holdfényben már ebben a vákuumban van.

Az esszé egy Van Gogh képpel indít, a kevéssel a festő öngyilkossága előtt születő Séta holdfény- ben-nel - innen a cím is -, s erre vetíti rá az ugyancsak abban a periódusban festett Cyprust. Idézi a

95