Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Bogdán László: Az Én útvesztői
Bogdán László Az Én útvesztői Sándor Iván: Séta a holdfényben „Leszedtük Guldcson az utolsó őszibarackot, a mandulát, levertük a fáról a diót. Október. Két hónapja nem esett az eső, a föld még a napfénytől is porzik. De alig egy sárga sáv, egy piros folt, egy barna petty a hegyoldalon. A természet kitart. Hát ezt kellett megtanulni." (Napló a másvilágból) Folytatva a Sándor Iván-i gondolatmenetet: sok más mellett persze. De hát ez is az önstratégia része volt, „tanulni kell a téli fákat" - írta egy költő. A természet ereje, csak látszólagos önfeladása, nyilván sokat jelenthetett, mint ahogy a helyszín is: Badacsony, mint az a könyv sok írásában meg is jelenítődik. A helyszínek mindig is fontos szerephez jutnak Sándor Iván regényeiben és esszéiben. S fontos szerephez jut egy-egy hol konkrét, hol imaginárius kép, hol egy festmény - mint a regényről szóló kötetben Daumieré, vagy ebben a könyvben Van Gogh-é - hol egy lovas árnya - vagy miért ne? ködképe /A futár, a Ködlovas/...Ezek a képek kinagyítódnak, uralják a történetet, mintegy sűríteni akarják mindazt, ami túl van a még kimondhatóság határain. Ebből az is következik, hogy milyen szoros kapcsolatban áll Sándor Iván életművében a regény és az esszé! Ahogyan ő maga is fogalmaz egy Fűzi Lászlónak adott interjúban: „...Negyvenöt éves koromig több műfajban használtam el magam. Akkor szakítottam radikálisan sok mindennel, amit addig csináltam. így lettem két műfajú író. A regény és az esszé ugyanazt, a befoghatatlan világ befogási kísérletét célozza meg, de másképpen. Jótékony paradoxon, hogy habár eleinte úgy éreztem, az esszé számomra a gondolatgazdagabb, koncentráltabban szellemi, a regény pedig az érzékibb, a belterjesebb, végül ez is megfordult. A regény lett az - miközben megmaradt érzékinek és »belsőjáratúnak« -, amivel az ismeretlenben mélyebbre és messzebbre juthatok. Azt hiszem, az sem véletlen, hogy egy-egy regényem befejezése után kezdek esszét írni. A regényírói útbejárásoknak keresem az összegezését. Egyszerűsítve, a regény inkább kalandozó, »előreutaló«, mint a visszatekintő, összefoglaló esszé. így történt ez a pályafordulatnál. Öt színpadi bemutató, három regény, több száz színikritika, jó néhány színházi és filmtanulmány után 1973 és 1976 között megírtam A futár című regényemet, s rögtön utána a tisza- eszlári perről szóló esszékönyvet."(Fornís, 1987. január) És így történt ez a továbbiakban is. Ha a 48-as forradalom és szabadságharc idején játszódó történet dilemmáit felnagyítja a tiszaeszlári vérvád klsérteteinek rémképe; mintegy emberközelből tanulmányozhatjuk a hamis tudat működését; a per után nyolc évtizeddel is elevenek, elborzasztóak, hitetlenek a hiedelmek, mintegy igazolva Krúdyt, akinek végre különféle „csonkítások", húzások után, az általa írott kézirathoz igazítva jelent meg új kiadásban A tiszaeszlári Solymosi Eszter című regénye. „Csak az eszlári pör nyíregyházi tárgyalását kellett végigfigyelni, hogy a népmesék, népmondák, legendák és babonák világát jobban megismerje a hallgató, mintha egy könyvet olvasna végig a népiélekről." Ez a párhuzam figyelhető meg A helyszín című második világháborús regény és a Föld alá vitt tények üzenete című nagyesszé között, amelyek a magyarság második világháborús kálváriáját vizsgálják, vagy a Ködlovas és a Sűrű erdő című esszé között, melyekben az ötvenes évek hallucinórikus világa tárul fel. Kétségkívül létezik ez a párhuzam Sándor Iván mindmáig legkiválóbb 94
