Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Balázs Imre József: Örök organikusság
in számos olyan szerzőnek teremtett megnyilvánulási lehetőséget, akik versízlésük révén nem kerülhettek közel a Pásztortűz, majd később az Erdélyi Helikon köréhez. Ekkori verseiről írja Sőni Pál: „Ha Bartalis struktúrájában rokon az avantgarde-dal, Szentimrei programjában az. [...] Szentimrei a húszas években egy adott avantgarde irányzathoz: az expresszionizmushoz való közelség jegyében bontakoztatja ki költészetét."21 Ha közelebbről vizsgáljuk meg ennek az időszaknak a Szentimrei-verseit, egyrészt a gyakori egymás mellé rendeléseket, felsorolásokat, felkiáltásokat utalhatjuk az expresszionizmus közegébe („és kacagott a folyó, kacagtak a fűzek, kacagott a Nap, / kacagtak a Színkör szomorú-szürke betonfalai" - Azért tavasz van; „járunk fejjel a kornak alatta, / fejjel a fénynek alatta, / fejjel kámzsáknak alatta" - Torony építők Bábelnél). Másfelől a már említett egész-elvűség, élet-kultusz tekinthető irányzati vonásnak. „A mű keretein belül az expresszionista író vagy költő megkísérli az élet, a valóság abszurditása által szervetlenített, megölt életdarabokat ismét szerves összefüggésbe rendezni."22 - írja Deréky Pál, s Szentimrei a globális viszonylatok, az anyagiságon és egyediségen túlmutató tágabb kapcsolódások felé „téríti el" verseinek képeit. A konstrukciót, a gépszerűt az élettel, a szellemivel állítja szembe, felértékelve az utóbbit (Életet adjatok). Bizonyos értelemben „tézisköltészetről" van szó. Többek között híressé vált verse, Az ár felel a gátnak jelzi, hogy beszédmódja akár az allegorikus-helyzetértelmező transzszilvanista diskurzussal is kompatibilis - azzal együtt, hogy a szöveg világképe, ideológiája éppen azzal való polémiájában szerveződik. Reményik Gát című alkotása egyfajta szerepverset konstruál a gát funkciója köré, Szentimrei pedig, leértékelve ezt a funkciót, sikeresebb azonosulási mintát lát a gáton könnyedén átlépő vízáradat szerepében. A „vita" a jelentések egy másodlagos, allegorikus szintjén folyik: [...] Rajta hát, játszd végig, gát, a magad szerepét! De él az ár és tovazúdul fölötted, miként futóhomok felett orkán viharja. A gát a konstruáltság, a mozdíthatatlan „csökönyösség" jelölőjévé válik a Szentimrei- versben, a vízáradat pedig építményeket romboló, de ugyanakkor örök, réteket megtermékenyítő, életet hordozó princípiumként jelenik meg. Nem hiányzik a versből az a fajta irónia sem, amely az 1910-es évekbeli áttételesen politikus töltetű német expresszionista versek sajátja: Nagy Mű a gát, amiként nagy Mű a vakondok hegyes orral túrt földhányása ugyancsak, vagy miként roppant Mű e rohadt Európán keresztbe-kasul kígyózó hadiárkok szövevénye. Szentimrei verse a már említett örök organikusságot állítja szembe a gátépítő racionalizmussal, a természet önelvűségét, eredendő forrnátlanságát, saját törvényeinek megfelelő változásait értékeli fel, az emberi beavatkozások erősnek, lerombolhatatlannak vélt, de valójában múlandó eredményei ellenében. A vers elsődleges szintje, mondhatni, a globális környezetvédelem érvei, ideológiája felé nyit átjárási lehetőségeket, amelyben a természet helyreállító mechanizmusai erősebbnek bizonyulnak az emberi konstrukcióknál. A másodlagos jelentések szintjére átfordítva ugyanakkor - és ebben a jelentésrétegben „vitázik" a Reményik-verssel - a lefojtottság ereje, az energiákat a mozdíthatatlanságra 21 Sőni Pál: Avantgarde sugárzás. Bukarest, Kriterion, 1973. 93-94. 22 Deréky Pál: A vasbetontorony költői. Budapest, Argumentum, 1992. 47. 84
