Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Balázs Imre József: Örök organikusság
fordító attitűd kérdőjeleződik meg, annak hosszú távú fenntarthatósága. A gát-metafora lebontását végzi el voltaképpen a szöveg, ugyancsak az allegorikus versbeszéd keretein belül maradva: a gát a szó szoros értelmében vett építmény, csak időlegesen állhat ellen a víznek, amelynek ereje viszont - a vers érvrendszerében - örök. Ebben az értékrendben a „tartósság" továbbra is kiemelt értéknek számít, ugyanakkor mellé illesztődnek az exp- resszionizmus aktivizáló ideológiájának kulcselemei: a „csodaúj, csodaszép élet", a „szabadság", az „örök teremtő Erő", az elöregedő struktúrákkal szembeni tiszteletlenség („kölyökhabjaim is átszökdösik mohos vállad, / s pöffeszkedő gőgöd szembekacagják"). Hasonló szerkesztésmód, hasonló ideológia áll például az 1932-es Törvény című vers mögött is, amely az expresszionista kiszólások, felsorolások révén tágítja azoknak a dolgoknak a körét, amelyekre a gáthoz hasonlóan érvényes a múlandóság törvénye: Ó tornyok! Ó gyárkémények, felhőkarcolók! Ó motoron lovagló magassági rikordok! Harcaink, céljaink, törvényeink, államunk, tudományunk, képzeletünk, alkotásaink, életünk: semmi. Ő a Törvény. A versben megjelenített „Törvény" attribútumai egy öreg, de életerőtől duzzadó fáéval esnek egybe, amely az organikusság elementáris erejét sugározza. Szentimrei mégsem „természetközeli" költő: őt az élet metafizikája foglalkoztatja, az absztrakció szintjén fordul a természeti elemekhez, Walt Whitmanéhoz hasonló, mindent egybe-láttató világképbe illesztve őket. Emancipatorikus törekvései is ebben a metafizikus szférában fogalmazódnak meg („Innen nincs visszaút és nincs előre út / csak fölfelé" - mondja a Toronyépítők Bábelnél című versben) - ez a program lényegében szintén egybecseng a német expresszionista költőkével, akiket később éppen emiatt bírált a marxista kritika.23 Szentimrei expresszionizmusa elveti a racionalizmust, így a szó irányzati értelmében nem tekinthető aktivistának.24 Versei alapstruktúrájukban őrzik a szimbolizmusra is jellemző „tiszta lényegiség" hátterét, ugyanakkor egyfajta értelmen kívüli miszticizmus felé hajlanak. Ez a szemlélet persze nem akadályozta Szentimreit abban, hogy Benedek Elekkel együtt „néplapok", gyermeklapok hasábjain gyakorlati tudnivalókkal lássa el a szélesebb közönséget, hogy szervezői-publicistái képességeit egyfajta Kassákéhoz hasonló, csak más közegben működő „népművelő" törekvés szolgálatába állítsa. Sőt, Szabó Zsolt Szentimrei-disszertációjában arra is rámutat, hogy ehhez a tevékenységéhez korábbi költői beszédmódját, illetve szövegeit is hasznosítja: „a kifejezetten falusi közönségnek szóló Vasárnapban, majd a polgári olvasóréteget megszólító Vasárnapi Újságban korábbi verseit is elő-előveszi, a Cimborában közölt gyermekversek pedig természetesen a gyermek- játékok és a népdalok hangulatát idézik, magyaros felezőnyolcasok és tizenkettesek. 23 Lukács György a forradalmi tartalmakon túlmenően, episztemológiai szempontból is bírálja az expresszionista művészetfelfogást: „Worringer absztrakciója, a »vonatkozásoktól való« Picard-féle »megszabadulás«, a Pinthus-féle »lényeg« ezért jelenti az ábrázolt valóság tartalmának tudatos elszegényítését. [...] a valóságban a közvetlenül megragadott meghatározások felületességét csak az igazi, mélyebben fekvő lényegi meghatározások lévén lehet leküzdeni. A minden meghatározástól megfosztott »tiszta lényeg« szükségképpen üres." Lukács György: Az expresszionizmus „nagysága és bukása". 38. In: Illés László (szerk.): Vita az expresszionizmusról. Budapest, Lukács György Alapítvány, 1994.16-42. 24 Vö. Deréky Pál: A vasbetontorony költői. Budapest, Argumentum, 1992. 63-67. 85
