Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT - Tóth Menyhért kisugárzása

milyen nehéz az aktatáska, egész úton cipelte a súlyos terhet, csak megérkezése után vette észre, hogy mit hurcolt magával.- Tóth Menyhért akkoriban már nős volt?- Már jól benne volt a korban, de még nem talált feleséget. Baráti körünkhöz tartozott Szilvássy Pali és Bakky Sándor, akik Szőnyi növendékei voltak, mindketten nagyszerű koloristák, és régebbről ismerték Menyust, mint én. Paliék egyszer menyasszonyt akartak kommendálni neki. Az első arajelölt a Hoffmann Lenke nevű hölgy volt, aki akkor már a negyedik vagy ötödik férjét abszolválta. Elég koros volt már, mindenesetre úgy tűnt, ő lesz Menyus első arája. Menyus nem értett az udvarláshoz, ezért a barátok azt tanácsolták neki, hogy vegyen fél kiló cukorkát, és mielőtt megkérné, azzal ajándékozza meg az arajelöltet. Csakhogy Menyus, amikor már bent volt a boltban, úgy gondolta, elég lesz 20 deka is, de a végén csak 10 dekával jelent meg Lenke lakásában. Be is fészkelte magát hozzá, s akkor már ott fogadott minket, a barátait is. Lenke is festőművésznő volt, a lakásban mindenütt ki voltak téve a képei. Menyus is kirakta a maga festményeit, s egy alkalommal, amikor ott iddogáltunk Kohán Gyurka barátunkkal, Lenke is jelen volt és megelégelte, hogy mindig csak magunkról és Menyus képeiről beszélgetünk, róla egy árva szót sem ejtünk, holott az ő lakásában vagyunk. Egyszer csak megszólalt, az idős hölgyek síró, nyafogó hangján reklamált: „Mindig csak a Menyus képeiről beszéltek, pedig az enyémek is itt vannak, micsoda önző alakok vagytok!" Erre Kohán Gyurka, aki magas, nagy öklű ember, korábban kovácsmester volt, akkorát csapott az asztalra, hogy két borospohár nyomban összetört. Kiabált is mellé: „Kuss, Lenke, fogd be a szád, neked itt nem osztottak lapot!"- Ezek után nem csoda, hogy ebből a kapcsolatból nem lett házasság...- Ismét vendéglőkben találkoztunk, egyszer az Andrássy út elején, a Liszt Ferenc téren üldögéltünk egy kisvendéglőben Menyussal, mint általában mindig, én fizettem - neki sosem volt pénze -, de akkor már fogytán volt az enyém is, ezért csak kenyeret és kiflit ettünk. Közben megérkezett a kedves kis barátunk, Zoli, a törpe, akit néha a Városligetben láttunk szerepelni, s aki időközben munkát változtatott, újságot árult. Odalépett hozzánk és azt mondta: „Gyerekek, mindjárt szétszórom ezeket az újságokat, aztán jövök. Addig rendeljetek nekem egy kisfröccsöt!" Jön a pincér és kérdőre von minket: „Uraim, ki hányt ide?" Valószínűleg szétszórtuk a száraz kenyeret, és lehet, hogy kilöttyentettük a bort meg a szódavizet. De nem mentegetőztünk. Én megkérdeztem Menyust. „Te hánytál?" O állította, hogy nem, és tőlem kérdezte, talán én voltam? Kijelentettem, hogy én sem. De tessék megnézni, méltatlankodott a pincér, csupa hányás a padló az asztal alatt! Akkor jött a deus ex machina, megtaláltuk a választ, azt mondtuk, hogy belátjuk, valaki kellett, hogy hányjon, biztos Zoli volt, a törpe, ő elég alacsony ahhoz, hogy elférjen az asztal alatt. Időnként nálunk, a régi házamban is összejöttünk, egyszer Balogh Ervin festő- barátom, meg talán Sugár Gyula volt nálam, amikor Menyus hívott telefonon. Valószínűleg Kerényitől hívott, mert neki nem volt telefonja, s mint mindig, ezúttal is nagyon hosszan beszélt. Már nem bírtam hallgatni, átadtam a kagylót Balogh Ervinnek, Menyusnak ez nem tűnt fel, pedig Ervinnek egész más hangja volt, mint nekem. Menyus folytatta. Végül Ervin is kidőlt, mire a harmadikunk vette át a kagylót, Menyus ezt sem vette észre, vég nélkül beszélt tovább. Kitaláltuk, hogyan mentesíthetjük magunkat, feltettünk egy kérdést és kimentünk az udvarra. Egy idő múlva visszatértünk és belehallgattunk a telefonba. Menyus még mindig mondta, közben jóízűen nevetgélt. Vidám természetű volt és ilyen gyermekien naiv. De azért ő is viszonozta a kitolásokat, s gyakran fenyegetőzött azzal, hogy lecsatolja műlábát és fejbe kólint vele bennünket.

90