Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Balázs Imre József: Örök organikusság

ez maga az élet, megfosztva minden megfigyelést nehezítő sallangtól, formaságtól. [...] Vajon túlságosan bizarr ötlet-e ráhúzni az életre a háború törvényeit, és megpróbálni, milyen eredményekre vezet ez a játék?"10 11 - írja Szentimrei, és az alapötlet: az élet és a háború szervezettségének öszszevetése jónéhány abszurd, kegyetlen következtetést is lehetővé tesz számára, különösen a különböző nézőpontok egymásba játszatásakor a kötet végén: „Itt-ott felbukik egy. Nem baj. Csakhogy a támadó vonal újra teljes. Hogyhogy? Hát innen a parancsnoki helyről nézve olyan könnyen könyvelik el az elesetteket? Hát vajon ti ott, elöl, miért csináltatok olyan nagy dolgot belőle?"11 A könyvnek végső soron nem a háború „kritikája" a célja, inkább azoknak a strukturális egyezéseknek a kimutatása, amelyek a kétféle, látszólag éppen ellentétes működésű életszférában jelen vannak. Székely János hasonló következtetésre jut majd kései könyvében, csak ő pontosabb fogalmi nyelven, és a tények abszurditását sokkal inkább kiélezve bontja ki saját tapasztalatai nyomán világértelmezését: „Amióta az eszemet tudom, mindig diktatúrákban éltem, úgyhogy alkalmam volt kitapasztalni a hatalom természetét. A diktatúra ugyanis a meztelen, a leplezetlen hatalom, a par excellence hatalom: a tiszta modell. [...] Úgyhogy szinte már hálás lehetnék, amiért véges-végig diktatúrákban éltem, különben sohasem jutott volna eszembe elgondolkodni a hatalomról."12 A katonai hierarchia végső soron ugyanolyan pontosan, nyíltan (talán még nyíltabban) szerveződő hatalmi struktúra, mint a diktatúra.

Szentimrei 1920-as években írott verseinek hátterében továbbra is jelen van néhány olyan szemléleti elem, amely már az Egyenest, támadás! lapjain megjelenik explicit formában. A hangsúlyok természetesen eltolódnak idővel: a parainézisben jelen lévő metafizika még magára a háború, a harc „magasabb céljaira" is vonatkoztatható: „Hogy azután te, vagy én melyik részletét fogjuk megvívni ennek a körformájú frontnak: ez rajtunk kívül eső tényezőtől függ. Ezt a Parancsnok szabja meg - nevezd őt Istennek, Sorsnak, Végzetnek, Véletlennek vagy Igazságnak -, aki az általános támadást: az életet mindnyájunk számára elrendelte."13 A későbbiekben a metafizika megőrződik, de magát a harcot már nem teszi értelmessé: a háború mintegy kivonódik a magasabb akarat hatóteréből.

A könyv egy másik tétele, amely majd visszatér a versekben, a halálra vonatkozik. Szentimrei valamiféle örök organikusságot állít szembe a halállal, csupán epizódnak tekintve azt egy hosszú folyamatban: „Hogyan hiheted el akkor a magad halálát? Meghal-e a rózsatő, melyet, mint téged, óvatos kezek földdel takarnak be télire? [...] Hogy mertek halotti jelentést kiadni bajtársatokról, akinek testét ellepik a virágok és a férgek? Hiszen az élete is virágok és férgek táplálója volt. [... ] Én hiszem és hirdetem, hogy nincs, nem lehet halál. Aki egyszer mint vezetékdrót bekapcsolódott ebbe a nagyszerű áramkörbe, abban mindétig áram kering. [...] Csak a neve lesz más, mint ahogy a Duna is Iszter volt valamikor, de hatásában akkor is, ma is: folyam."14 Ez a világszemlélet természetszerűleg kapcsolódhat majd az expresszionista egész-elvűséghez, amely felnöveli az ént, és ugyanakkor ki is vetíti azt a legkülönfélébb világelemekre. Az expresszionista művész, mondja Kasimir Edschmid, „beleszövi az egyes jelenségeket a nagy egészbe, amely a világot alkotja. [...] Mert elementárisán találékony, készséges, magát büszkén átadja a földi

Szentimrey [!] Jenő: Egyenest, támadás! Budapest, 1916. 7-10.

11 Uo. 79.

12 Székely János: A valódi világ. Budapest, Osiris-Századvég, 1995.170.

13 Szentimrey: i.m. 13-14.

14 Uo. 64-72.

81