Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Balázs Imre József: Örök organikusság

Szentimrei bravúrja, hogy megszólítja, s a megszólítás révén megteremti a vers mintaolvasóját, egy „vándort", akivel együtt nézi, és akinek kommentálja a képeket. A vers utolsó szakaszában fordulatként a kevéssé érdekelt, véletlenszerűen feltűnő vándor/ mintaolvasó is belekerül a szöveg vonatkoztatási rendszerébe. így tágul ki az a tér, amelyben érvényes a „fejetlen katonák" története:

Ó, állj meg, vándor. Halld, e kép Mint készül gyári terv szerint,

Halld életed történetét,

Mely torz törvény ívén kering.

Szentimrei verseiben később is jellemzőnek mutatkozik az az eláltalánosító tendencia, amely a legapróbb történést is szélesebb összefüggések közé helyezi. Jancsó Elemér éppen e perspektívaváltó mozgáshoz kapcsolja verseinek jellemzését: „nála a legkisebb érzelem is egyetemes és emberfeletti erők mutogatásába ágyazódik be."6 Ennek az eljárásnak köszönheti a Szentimrei-költészet később a „kozmikus"7 jelzőt. A Fejetlen katonák balladája kapcsán kimutatható, hogy az eláltalánosítás nem csupán a különböző jelentésszinteket egymás mellé rendelő expresszionista jellegű felsorolások, illetve elvont világerőket megszólító invokációk révén valósulhat meg, hanem egyszerűen (és kevésbé látványosan) egy beszédhelyzet átfordításával is, amely az elmesélt történetdarabkát hirtelen a mintaolvasó történeteként kínálja fel.

Maga a beszédhelyzet - és a „ballada" központi értékkonfliktusa - egyébként abból a kötetből is ismerősnek tűnhet, amelyet Szentimrei 1916-ban, Budapesten jelentet meg Egyenest, támadás! címmel. Sajátos műfajú könyv: Sőni Pál „filozofikus lírai önvallomásnak" nevezi.8 Gálfalvi Zsolt szerint „katonai műszavak mögé bújtatott hitvallás", „felszámolása saját múltjának, s tagadása általában mindannak, ami eladdig volt".9 Itt is hallgatóját/olvasóját közvetlenül, egyes szám második személyben megszólító szövegről van szó. Egyfajta „parainézisről", tapasztalatokat megosztó könyvről, elmélkedésről. Szentimrei megkettőzi közönségét: mondanivalója elsősorban a háborús körülmények között érvényes, a harcban résztvevőt segíti (személyiségének megőrzésével) túlélni. Másrészt a könyv az élet teljességéről próbál beszélni, hadi terminusokkal. Oktatás a harcról minden harcbanálló számára - mondja a könyv alcíme, s a szerző az első oldalakon azt a pozíciót próbálja körülírni, ahonnan beszél: a parainézis műfaja általában idősebb korú alkotókhoz áll közel, Szentimrei viszont ekkor mindössze huszonöt éves. „Hat háborúban eltöltött hónap hatvan békés évet jelenthet tanulságokban és megfigyelésekben annak, aki ott nemcsak parancsot teljesített szolgamódra, nemcsak kötelességet a becsületesen átértett parancs alapján, de az adott körülmények között is igyekezett önmagát és a körülötte hömpölygő véres chaoszt nyitott szemmel megfigyelni. [...] A látott, hallott és végigélt események tömege látszólag tartozik csak a történelem és a legendák lapjaira, a taktikai kézikönyvekbe, vagy a hadbíró ítélőszéke elé, tényleg

6 Jancsó Elemér: Az erdélyi magyar líra tizenöt éve. 68. In: Uő.: Kortársaim. Bukarest, Kriterion, 1976. 27-97.

^ L. például: Jancsó Béla: Szentimrei Jenő költészete. 57. In: Uő.: Irodalom és közélet. Bukarest, Kriterion, 1973. 56-59.

8 Sőni Pál: Szentimrei Jenő. In: Uő.: Müvek vonzása. Bukarest, Irodalmi, 1967.

9 Gálfalvi Zsolt: Szentimrei Jenő költészete. 9. In: Szentimrei Jenő: Versek. Bukarest, Irodalmi, 1963. 5-20.

80