Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Végel László: Meditáció Iliáról
A fenti ellentmondás miatt viszont Ilia Mihályt, az egyetemesség új modelljének pedagógusát, továbbra is elégedetlen embernek képzelem el. Annak ellenére, hogy kiderült, a szegedi magányos professzor a magyar irodalom új egyetemességelvének értelmezésében iskolát teremtett. A tanítványai, immár szerte Magyarországon, munkálkodnak a magyar kultúra és irodalom új architektúráján, amelynek Ilia Mihály vetette meg az alapjait. Minden kétséget kizáróan ők tudják a legjobban, hogy nem lehet tíz év alatt átalakítani azt, amit a balszerencsés XX. század oly kegyetlenül elrontott. 2. Az egyetemességelv új modelljét teszem szóvá Ilia Mihállyal kapcsolatban. Mégis új modellről kell szólni, mivel a Trianon előtti mintát nem tartom lehetségesnek. Még akkor sem, ha a nemzeti újraegyesítés békésen jönne létre, vagyis a határok radikális légiesítésével járó európai integráció ebbe az eszményi irányba fejlődne. Ez viszonylag sikerrel járhat ugyan a gazdaságban, a kereskedelemben, talán még a politikában is, de a kultúrában aligha. Egy dolgot ugyanis nem tud semmiféle európai egyesülés megváltoztatni. Éspedig azt, hogy a kisebbségi kultúrák radikális „nyelvközi állapotban" születnek meg, vagyis a magyar nyelv mindig egy másik nyelv tudatában ragadja meg a világot. Az európai integráció ezt a tényt a továbbiakban inkább kidomborítja, bonyolítja, mintsem áthidalja. Ennek a nyelvközi állapotnak sokáig negatív jelentést tulajdonítottak a szakemberek, ám éppen Szegedy-Maszák Mihály, a kérdésben fordulatot ígérő kiváló tanulmányában jegyezte meg, hogy az egész magyar irodalomra a nyelvközi állapot európai próbatétele vár. Hogy megértsük az új helyzetet, figyelembe kell vennünk, hogy a múltban az emberek homogén nyelvi közösségben sajátították el a kultúrájukat, még akkor is, ha különböző kultúrák éltek egymás mellett. A Másik kompetenciája abban az esetben is világosan megvonható volt, ha egy-egy térségben a nyelvi megosztottság teljes mértékben jelen volt. A modem, egységesülő világ azonban a kompetencia határait viszonylagossá tette. Ugyanis az egyénben párhuzamos nyelvi világokat alakított ki, amelynek során a párhuzamos világok szükségszerűen reflektálnak egymásra, aminek hatása érezhető lesz még a homogén nyelvi közösségekben is. A kisebb európai nemzetek kultúrájába egyre inkább behatol majd a kisebbségi nyelvi reflex. „A jövőben egyre többen érezhetik magukat nyelvközi állapotban, a nyelvet igen tágan, művelődési hagyományként, közösségi emlékezetként értelmezve.", írja a témával kapcsolatban Szegedy-Maszák Mihály (Nemzeti és világirodalom a huszonegyedik században. Mindentudás Egyeteme, 2004. február 23.). A jelenség ábrázolásának kiváló példája éppen Márai Sándor munkássága, aki második hazájának távlatából, tehát másféle távlatból, nyelvközi állapotból, a két kultúra közötti állapotából szemlélte anyanyelve kultúráját. Ugyanakkor ezzel magyarázható, hogy Márait minden népszerűsége ellenére sem tudta szervesen befogadni a szakmai közvélemény, Márai politikailag ugyan hazatért, de irodalmilag inkább hazátlan író volt és maradt. így kellene elfogadni. Azonban a jelenlegi értékrendek pontosan ilyennek nem tudják elfogadni. Számos jel mutat erre. A szakmabeliek dicsérik naplóját, ám prózáját továbbra is fenntartással értelmezik. A mai magyar prózára nincs hatással, egyszerűen azért, mert - főleg az emigrációban írt regényeire gondolok - nehezen helyezhető el a magyar történelem által meghatározott irodalmi diskurzus(ok)ban. Ez, sokkal inkább vonatkoztatható a kisebbségi irodalmakra. Mindez arra utal, hogy - bár a magyar irodalom sokszínűsége szinte a szemünk előtt bontakozott ki, külön taglalhatjuk a magyar regényirodalom új virágzó korszakát - a 66
