Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium V. (III.-IV. rész – fordította: Szenyán Erzsébet)

Afrika: - You ent! Egyél! Mindig ezt mondják a betegnek. A betegség fajtája lényegtelen, evéssel minden betegségből ki lehet gyógyulni. Az evés megerősít, ha pedig erős vagy, minden betegséget legyőzöl. Afrikában az a meggyőződés uralkodik, hogy a betegségek fő forrása a szegénység, az éhezés. Aki szegény, az éhesen jár-kel, az éhes ember pedig gyönge, így aztán persze, hogy megbetegszik. Az evésnek azonban van még egy pozitívuma. A jóllakott ember tiszteletet parancsol, büszke a tekintete, magabiztos a járása. Ha nagy a hasa, az még jobb. Az ilyen hasat mindenki csodálja. Mennyire más egy kövér ember, mint egy szegény! A szegény nyomorult sovány, bátortalanul, szégyenlősen botorkál, mintha nem akarná, hogy meglássuk, mintha bocsánatot kérne azért, hogy él.

Az afrikai politikában kizárólag a rosszat, a korrupciót, esetleg a gyilkosságokat vesszük észre. Ezért aztán olyan bűnözők és degeneráltak váltak a kontinens jelképeivé, mint Amin, Mobutu, Nguema vagy Doe. Pedig Afrika nagyszerű, kiváló államférfiakat is adott a világnak. Kik ők? Julius Nyerere, Nelson Mandela, Agostini Neto, Amical Cabral, Thomas Sankara, Leopold Senghor - hogy csak néhányat említsünk.

Mahmud Mamdani ugandai szociológus azt mondja nekem, hogy Afrika bajainak elsődleges forrása a posztkolonialista állam gyöngesége. Az ilyen állam kezdettől fogva alkalmatlannak bizonyult az irányításra. A fiatal, pöffeszkedő afrikai nacionalizmus azonban ahelyett, hogy megreformálta, hatékonyabbá, jobbá tette volna ezt a működésképtelen, bürokratikus képződményt, mindent megtett, hogy megszilárdítsa azt, nem engedte, hogy bárki is hozzányúljon.

Manthia Diawara guineai író In Search of Africa (Afrikát kutatva) című könyvében, mielőtt valamely szerző véleményét idézné, először megállapítja, milyen fajú és nemű az illető, s ennek alapján ítéli meg a vélemény értékét és jelentőségét. Sartre esetében például közli, hogy fehér férfiról van szó. Diawara ezzel mintegy azt közli velünk, hogy nem mindig vagyunk tudatában annak, mennyire fontos az ő gondolkodásmódjukban és érzéseikben a bőrszín és a nemi hovatartozás.

Ruanda. Ottjártamkor valaki a helyiek közül ezt mondja nekem: - A gyarmatosítók voltak azok, akik belénk oltották a tutsik és a hutuk közötti különbséget. Mi ilyen különbségeket nem ismertünk.

A hagyományos társadalmakban sok energiát fektetnek a harmónia és békesség fenntartásába. Ha kitör valamiféle ellenségeskedés, s ez gyakran előfordul, az emberek nem a konfliktus forrását, a vita okait és lényegét kutatják, hanem minden erejükkel azon vannak, hogy helyreállítsák a rendet és egyetértést, hogy kibékítsék a szembenálló feleket; keresik a kompromisszumot, hosszas vitákat folytatnak.

Tanzánia. Az ország belsejében találkoztam egy idős férfival. A viskója előtt üldögélt egy farönkön. Semmit sem csinált. Unokája vállalta a tolmács szerepét. - A nagyapa azt mondja, hogy a világból csak a saját faluját ismeri, meg a másik,

111