Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (II. rész)

nagy belső vívódást jelent az írástudók számára a lelkiismeret és az igazság. Hogy ez mennyire védtelenné és elárvulttá teszi őket. Nem árt néha ebben az urambátyámos, tanácsadói, kisfunkcionáriusi, lírai selyemfiús, pártelnökségi világban emlékeztetni a magyar hagyományokra, többek között arra is, amit Babits képvisel.

(Népi katedra) A Szabadkáról Kishegyes felé tartó autóbusz kalauza a többpártrendszerből tart kiselőadást az ingázó munkásoknak: „Unom már, hogy minden reggel a köpenyegfor- gatókat ócsároljátok. Váltogatják a pártokat, na és? Azért léteznek a pártok, hogy legyen mit váltogatni. Ti is cserélitek a szennyest, vagy nem?"

(Hamispénz) Képzelete csak annak lehet, akinek időnként eláll a lélegzete, mert majdnem belefulladt a valóságba. Minden más csak képzelgés és színlelés. Hamispénz.

(Morálisan nehezebb vizsga) Az Anem Tévén Marton Katalin beszél a szerbiai sajtószabadságról. Azt állítja, hogy az új hatalom képviselői is rá akarnak tenyerelni a sajtóra. Tehát a szabad sajtó a második, immár sokkal bonyolultabb próbatétel előtt áll. Ezt csak jeles pártértelmiségeink tagadják, elképesztő buzgósággal. Attól tartok, most újra sokan rosszul vizsgáznak majd. Tegnap egzisztenciálisan nehezebb, de morálisan könnyebb volt a vizsga. Az ember vagy a fehér vagy a fekete mellé állt, ha volt bátorsága. De ma már a bátorság nem elegendő. Bonyolultabb helyzet állt elő, megannyi csapda előtt állunk, politikai érdekei miatt a tegnapi szövetséges könnyen válik a szabadság ellenségévé. Egyszerű és ismert dolgok ezek, de nem árt ismételten emlékeztetni rájuk. Mint ahogy Marton Katalin tette.

(A könyv és a szereplője) Rajk Judit írja, hogy elküldte az Exterritóriumot Marton Katalinnak. Férje, Holbroocke a könyv egyik szereplője. Egy könyv utazik a szereplőjéhez.

(Kormányzati optimizmus) A kormány száz napját ünnepeljük. Igen, ünnepeljük. Zoran Djindjic három újságíróval társalog a tévéstúdióban. Az újságírók rendkívül elégedettek. A kormányfő, igaz elvétve, mosolyogva megjegyzi, néhány aprósággal azért mégis elégedetlen. Azt élvezem, hogy ehhez is milyen okosan bólogatnak az újságírók.

(Hol a bizottság?) Biljana Kovacevic Vuco, a Jugoszláv Jogászbizottság képviselője a szövetségi kisebbségügyi minisztérium tanácskozásán szavakba foglalja: a háború kezdetén a lakosság százalékarányához mérten a magyarokat mozgósították legtömegesebben. Miért hallgat Kostunica igazságfeltáró bizottsága? Miért hallgatnak erről a kínos kérdésről a magyar politikusok? Ez is a megbékéléshez tartozik. Meg az igazsághoz, teszem hozzá halkan. És ahhoz, hogy visszajöjjenek, akik eltávoztak. Mert a visszatérés nemcsak anyagi kérdés, hanem morális is. A különböző exodusok története ugyanis erről a morális kérdésről is szól.

(Kérdés, válasz nélkül) Megint ropognak a fegyverek Dél-Szerbiában. Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek. Az albánok elfoglaltak egy falut. Pavkovic hadseregparancsnok szerint a falu visszafoglalása nagy emberáldozatokat követelne. Macedóniában is dörögnek a fegyverek. Az egyik ismerősöm legyint. „Nem lesz háború. A szerbek nem akarnak harcolni." „És Banja Luka?", kérdem. A kérdés válasz nélkül marad. Úgy látom, erre a kérdésre az új politikai elit sem akar válaszolni. Az egyszerű ember pedig a homokba dugja a fejét. Továbbra sem tud semmiről. Még a szeme előtt lejátszódó kínos vajdasági incidensekről sem. Ah, Vajdaság! Kérem szépen, ez egy multikulturális paradicsom, ismételgetik a politikusok.

67