Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (II. rész)

szakánként fel-feltűnő titkos szerető. Reggelre nyoma vész, úgy érzem magam, mint akit megcsaltak.

(Újjászületés) Akkor születik majd újjá Újvidék, ha feléled benne a bűntudat.

(Milosevic kanapéja) Dusán Mihajlovic szerbiai belügyminiszter szerint Szerbiában mintegy 35 000 bűnöző és több mint 60 000 be nem jegyzett fegyver van. Fele automata, mely a horvátországi, boszniai és koszovói hadszínterekről került az országba. Nem csodálkoznám, ha kiderülne, hogy ez a szám sokkal nagyobb. A bűnözőké is, a fegyvereké is. Belg- rádban egymillió polgár ünnepelte Milosevicet az államférfit, miközben a fegyvereket osztogatták. Aztán azok beszivárogtak a feketekereskedelembe. A Wittgenstein szövőszékében írtam arról a hátborzongató élményről, amikor a Futaki úti piacon láttam árulni a Kalasnyikovokat. Nekem is kínáltak egyet. Röviddel utána kezdődtek a háborúk, és ettől kezdve magától értetődővé vált, hogy a kis kávézókban a vendégek néha az asztalra tették a revolvert és a mobiltelefont. Hadd lássák, ki az igazi patrióta. De vannak ennél döbbenetesebb összefonódások is, amit a belügyminiszter kíméletlenül elismert. Szerbiában nem lehetett üzletember, aki nem finanszírozta a szocialistákat és a háborúikat. Most már tisztában vagyunk azzal is, hogy ezekből lesznek az új kapitalisták. Ezektől függ a jövőnk. A politikusok sem voltak jobbak. Az ellenzékiek sem. Mihajlovic elismerte, hogy őt is meghipnotizálta Milosevic azon a nevezetes kanapén. De hányán ültek még azon a kanapén! Most viszont hallgatnak, mint a csuka. „Mindannyian Milosevicet szolgáltuk, ő felhasznált bennünket, az ellenzéket is beleértve. Dekoráció voltunk számára, amit mutogatott a nemzetközi közösség előtt, így bizonygatta, hogy demokratikus ország a miénk", ismerte el a jelenlegi belügyminiszter. Ő legalább vette magának a bátorságot. De sokan még erre is képtelenek. Ezért a „magyar dekorációról" nem is szólnék.

(Színeváltozások) Babérillatról és a tengerről álmodtam. A Korcula nevű szigetről. Felriadok. Felhők duzzadnak a város felett. Aztán dörögni kezdett az ég, a közelben villámok csapkodtak. Fél óráig sem tart az ítéletidő. Aztán napfényben aránylanak a környező háztömbök. Kidörzsölöm a szememből az álmot. Úgy érzem magam, mintha csak átutazóban lennék, fél órával ezelőtt egy egészen másik városban tartózkodtam volna.

(Hol vannak az igazságfeltáróki) Az Emberi Jogi Alap feladta a leckét Kostunica igazságfeltáró bizottságának. Követelte ugyanis, hogy a jugoszláv hatóságok állapítsák meg, igaz-e a gyanú, miszerint a rendőrség és a Jugoszláv Katonaság a NATO bombázások idején hathatósan közreműködött a koszovói albán civilek felett elkövetett vérengzések nyomainak eltüntetésében. Az Emberi Jogi Alap adatai szerint 1999. március 24-e és június 12-e között legkevesebb 800 albán - köztük öregek és gyerekek - földi maradványait vitték át szerbiai titkos helyszínekre. Ezeket a holttesteket titokban újratemették. A bűnjelek eltüntetését államtitokká nyilvánították.

(Az angyalok fekete fátyla) Nem csodálkoznék, ha a templomok freskóinak angyalai elé sűrű fekete fátylat helyeznének, hogy azok se vehessenek tudomást a tömegsírokról.

(Kolumbiai demokrácia) Eric Hobsbawm új esszéjét olvasom: „Kolumbiában néhány átmeneti időszakot leszámítva soha nem volt tartós a katonai vagy népi caudillók uralma; lényegében folyamatosan alkotmányos, képviseleti, demokratikus kormánya volt, és ahogy azt az elmélet megkívánja, két rivális választási párt, a liberális és a konzervatív versengett egymással. Mégis, azoknak a száma, akiket az elmúlt fél évszázadban megöltek, megcsonkítottak, otthonukból elűztek, milliókra rúg, és ez jóval több, mint azokban a latin-amerikai or65