Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Fried István: A haldokló (halódó) európaiak
sa, több helyen nem került le a napirendről az egynyelvű állam kialakításának igénye. A nemzetiségek területi autonómiáját a többségi nemzet részéről szeparatizmussal, az ország feldarabolásának szándékával bélyegzik meg, a kulturális autonómia számos eleme szintén hasonló vádpont tárgya; az ország törvényei nem védik a kisebbségeket, így az asszimilációs törekvések előtt lényegében szabad az út. Szempontunkból fontos és tanulságos írásra bukkantam a Limes „Trianon - Középosztály - Polgárosodás" (Tatabánya, 2002.2.sz.) tematikus számában. Adrian Majuru bukaresti történész vázlatos probléma-fölvetésének beszédes címe: A románok és a »többiek«. Tézise szerint az 1918-as egyesülés, Nagy-Románia létesülése „új etnikai realitás"-okat eredményezett. Márcsak azáltal is, hogy a lényegesebben megnagyobbodott, más-más etnikai-kulturális-nyelvi örökséggel egy államba került országrészek különféle nemzetiségi viszonyrendszert alkottak, amelyek törvényi szabályozását az új állam még csak tanulta, vagy az európai (szintén kevéssé egységes és még kevésbé megnyugtató, teszem hozzá) modellekhez igyekezett igazítani. A szerző röviden érinti a két világháború között változó romániai alkotmányok idevonatkozó passzusait, és megállapítja, hogy „Alkotmányos és törvényhozási perspektívából a többség-kisebbség viszony a modern államban (...) hasonlatos volt az Európában létezőkhöz." A bekezdés utolsó mondata nem cáfolja tételesen az előzőeket, de rávilágít arra az alapvető, a XIX. századból már ismert dichotómiára, amely szinte máig gerjeszti a feszültségeket a többség és a kisebbség között: „A hétköznapok azonban másról szóltak". „E hétköznapok ki voltak szolgáltatva a Nagy-Románia mítosznak, amely már 1848-ban körvonalazódott, és ami 1878 után egyre hangsúlyosabb lett. E mítosz egy monolitikus megjelenítést vezetett be a románok tudatába - különösen az Okirályságban -, amely aztán átnőtt a központosított, egységes nemzetállam modelljévé; ennek politikai megvalósítása 1918-ban igen erőteljesen befolyásolja majd a többségiek és a kisebbségiek viszonyát, különösen Erdélyben." A példa alátámasztásául említem, hogy az ugyancsak az első világháborút követőleg megalakult Csehszlovákia szintén nemzeti ideológiai alapozottságú nemzetszervezést hajtott végre, egyfelől a cseh-szlovák egységgondolathoz rendelte a nem kevés „csúsztatás"-sal iderendelhető tényezőket, másfelől a demokratikusnak elgon- dolt/hirdetett szlávizmus jegyében lényegében kizárta a nemzeti kisebbségeket (a nem csekély létszámú németeket és a magyarokat) az államalkotó tényezők közül; így - mondhatni - a XX. századra mentette át a XIX. században oly sokat támadott „egy politikai nemzet", a magyarokat ennek alapján szupremáciára törekvéssel, nemzeti kizárólagossággal vádoló eszméjét. Még az 1830-as esztendők közepén, a pesti evangélikus lelkész, Ján Kollár által kidolgozott szláv (irodalmi) kölcsönösség ideája is helyet kaphatott a cseh-szlovák állam önértelmezései között, nem is szólva a történész Frantisek Palacky cseh tudatot alapozó elgondolásairól (a magyar honfoglalás akadályozta meg az északi, nyugati, illetőleg a déli szlávok érintkezését, a csehek és németek évezredes harcából következik a csehség lényege stb.). Még annyit kiegészítésül: a második világháborút lezáró békeszerződés nem pusztán helyreállította a Párizs környéki békék erősen vitatható területi és egyéb rendjét, hanem nem vette föl a pontok közé a nemzetiségek védelmére szolgáló jogokat és biztosítékokat. Sem Románia, sem Csehszlovákia nem kényszerült arra, hogy a két világháború közötti periódus nemzet(iség)i tanulságait levonja, sőt lehetőséghez jutott, hogy éppen a német kérdést a kollektív bűnösség elvének elfogadásával (áttelepítéssel és olykor még nehezebben igazolható eszközökkel) „oldja meg", Csehszlovákia az úgynevezett magyarkérdést is ennek mintájára akarta végleg kiiktatni a „problémák" közül. Mindazonáltal Romániáról is, Csehszlovákiáról is jóval többen tudtak, nem utolsósorban az Európába és az Egyesült Államokba eljuttatott könyvek, hírek, beszámolók némi (nem elegendő) figyelmet ébresztettek. De például a koszovói albánok helyzetére igazán akkor döbbent rá a világ, mikor a háborúig, a kölcsönös vérontásokig fajult a nemzeti/- nemzetiségi vita, Bosznia többnyelvűségét, többkulturáltságát negativitásában „reagálta 60
