Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Fried István: A haldokló (halódó) európaiak
le" a világ, a kurdoknak egyes nyugat-európai városokban rendezett megmozdulásait viszont a lakosság értetlenkedve szemléli. A bulgáriai törökök jogfosztottsága rövid ideig került a lapokba, míg az aromun probléma napirendre tűzése még jócskán várat magára. Az nem állítható, hogy a tudományos kutatásban nem bukkannak föl a politikából kifelejtett népek; a finn-ugrisztika dicséretes buzgósággal konstruálja meg azoknak a népeknek grammatikai rendszerét (is), amely népek már nem beszélik nyelvüket, vagy a kétnyelvűségnek arra a stádiumára értek, amely a nyelvi beolvadást készíti elő; miként kitűnő tudósok foglalkoznak a kasubok nyelvi jelenségeivel, csak éppen kasub tudatú lakosságot nemigen lelhetünk Európa térképén. Egyébként is, a tudományos értekezéseknek mainapság meglehetősen szűk az olvasótábora (a 'tábor' szinte gúnyként hangzik), a szaknyelven született tanulmányok feltétlenül gazdagítják esetünkben a finn-ugrisztikát és a szlavisztikát, de aligha alkalmasak egy tiltakozó hullám megindítására. Emellett oly sokszor kellene szót emelni, annyi állam (közöttük nagyhatalom) ellen-érdekelt a nemzet(iség)i kérdés meg- bolygatásában, hogy legfeljebb azok az események, ritkábban folyamatok kerülnek a nemzetközi (nemcsak tudományos, hanem) politikai tárgyú értekezletek napirendjére, amelyek közvetlenül fenyegetik az európai közrendet, vagy más okból bizonyulhatnak messzehatóan robbanásveszélyeseknek. Karl-Markus Gauss esettanulmányokat tár a németül olvasók elé. Nem beszélt ezúttal a kasubokról, a polábokról, a vétókról és a livekről, a galíciai, romániai zsidó közösségekről, és szólhatott volna a horvátországi olaszokról, a bánáti bolgárokról is, hogy szinte találomra említsek néhány olyan közösséget, népet, amelynek eltűnése több mint sajnálatos. Az európai egység, mondogatják, a sokféleség egysége, szójátékkal élve: egység a sokféleségben, sokféleség az egységben. Nem áltatja-e önmagát Európa, ismételgetve a följebbi bon mot-t? Nem kiüresedett játék-e szavakkal, gondolattal, múlttal és jelennel? Lemberg, Trieszt, Csernovic: ugyanazok a városok-e, mint voltak annak előtte? És Pozsony meg Szarajevó, Fiume meg Eszék? - hogy egykori irodalmi tájakat-városokat idézzek meg... Folytatnám, de unnád, mondom a költő után, a tervezett nagy „belépés" előtt. Karl- Markus Gaussnak az európaiak lelkiismeretét felrázni kívánó könyvét olvasva még kevesebb az illúzióm, mint volt korábban. Talán neki sem maradtak illúziói. Könyvének befejezése enigmatikus. Miután idézte-ismertette az aromunok általam is hivatkozott memorandumát, kurta mondattal zár. Repülőgéppel visszautazik Salzburgba. Némi túlzással élve: a pokoljárásból térne vissza a nagyvilágba, az újságíró-szerkesztő Ulisszesz a békét ígérő Ithakába, ahol számot adva alvilág-járásáról majd talán nyugalomban élhet (míg nem szólítja el a kaland, hiszen Gondoljatok az emberi erőre, Nem születtetek tengni, mint az állat, hanem tudni és haladni előre), de lehet, hogy hírhozóként érkezik vissza, hiszen már a régi görögöknél is létezett oly (náluk: isteni) személyiség, aki az alvilág és az emberek lakta országok között járt lélekve- zetőként, mint a felső világ megbízottja (fogalmazok „allegorikusán"), és lehet, hogy a szólás és a tehetetlenség együttesen nyilatkozik meg, a hazatérés Salzburgba belenyugvás abba: ennyit tehet, ennyit beszélhet el, ennyire telik... Jóléti államok Európában és halódó európaiak, személyiségjogok és parlamenti demokráciák meg azok a számosak, akik számon kívül maradtak (maradnak?), szigorú feltételek az európai klubba belépni szándékozóknak és elfordulás a védtelenektől, közömbösség kulturális romlásokkal szemben. Vajon reménykedhetünk-e, hogy az afféle híradások, mint amilyen Karl-Markus Gaussnak második kiadásban napvilágot látott könyve, mégis eljutnak azokhoz, akikhez feltétlenül el kellene jutniok, valójában mindenkihez, aki haj61
