Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Kárpáti János: A „harmadik” mester: Szőllősy András
Kárpáti János A „harmadik" mester: Szőllősy András Lehetséges-e, hogy egy zeneszerző, aki évtizedekre visszanyúló szóbeli megnyilvánulásaiban az életet tragédiának, a világot megmagyarázhatatlan és nyomasztó káosznak tekinti, aki csaknem minden leírt kottafejében a gyászról, az elmúlásról beszél, művein keresztül szépséget, tisztaságot, felemelkedést, vigasztalást sugároz hallgatóinak? Szőllősy András ez év február 27-én töltötte be nyolcvankettedik életévét. A betegséggel és személyes gyásszal küszködő mester könyvekkel tapétázott gellérthegyi lakásából csak elvétve mozdul ki, műveinek előadásaira sem megy el. A múlt évi balatonföldvári „Omaggio a Szőllősy" címmel rendezett, ötnapos művészeti fesztiválon életművének tudományos értékelése, darabjainak magas színvonalú előadása mellett Konok Tamás tárlata és Esterházy Péter felolvasása is hozzájárult a tisztelgéshez. A magyar muzsikustársadalom és a művészeti közvélekedés csak fokozatosan, viszonylag későn, de végre felismerte, hogy Szőllősy András a Bartók utáni magyar zeneszerzés egyik legjelentősebb képviselője, Ligeti György és Kurtág György mellett a „harmadik" mester. Csak míg a másik két muzsikus Nyugat-Európában, a nemzetközi figyelem előterében működött és működik, Szőllősy Magyarországon maradva sokáig élt vasfüggöny mögötti elzártságban és viszonylagos ismeretlenségben. Hivatalos elismerésben persze itthon is volt része: jelentős zenetudományi és zeneszerzői tevékenységéért 1971-ben Erkel-díjat, 1985-ben Kossuth-díjat, 1986-ban és 1988-ban Bartók-Pásztory-díjat kapott, 1987-ben a francia kormány a „Commandeur de l'Ordre des Arts et des Lettres" címet adományozta neki, 1993-ban pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjainak sorába választották. Műveinek játszottsága azonban nincs arányban azok értékével. És fájó, hogy amikor illetékeseink reprezentálni akarnak - itthon és külföldön - a kortársi magyar zeneművészet értékeivel, Szőllősy-művek nem szerepelnek köztük. * * * Amikor Szőllősy András 1939-ben, középiskolai tanulmányainak befejeztével Kolozsvárról Budapestre jött, még nem döntött a zeneszerzői életpálya mellett. A Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-francia szakra iratkozott be, a Zeneakadémián pedig zeneszerzést tanult. A művészi és filológiai tanulmányok párhuzamossága Szőllősy számára - Kodály példáján is okulva - magától értődő volt. Legnagyobb sajnálatára azonban nem járhatta ki a teljes Kodály-iskolát, mint az előző generáció a húszas-harmincas években. Csak az első zeneakadémiai évben volt Kodály a mestere, mert 1940-ben Kodály nyugalomba vonult, és tanítványai Siklós Alberthez kerültek át. Siklós azonban a rákövetkező évben meghalt, így Szőllősy utolsó zeneakadémiai évét Viski János osztályában végezte el. Az iskolai órákat azonban bőségesen pótolta Szőllősy számára Kodály műveinek mély és következetes analízise, ugyanis bölcsészdoktori disszertációját zenei mestere esztétikai értékelésének szentelte. A Kodály művészete címmel 1943-ban megjelent úttörő jellegű munka 81
