Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium V. (II. rész, fordította: Szenyán Erzsébet)
Visszatérve A császár című könyvemhez: a feudális társadalomban aprólékos munkamegosztás létezett. Vonatkozott ez elsősorban a palotákra, királyi udvarokra és az egész szolgahadra, vagyis azokra, akiknek létét az igazolta, hogy a legkülönfélébb lakáj feladatokat látták el. Rilke említést tesz a Mnlteban egy lakájról, akinek egyetlen feladata az volt, hogy kihúzza és betolja a ház urának, a várúrnak a karosszékét. M.L. Kaschnitz Courbet című könyvében a franciaországi de Choiseul gróf troville-i palotájának egyik szolgálójáról ír, akinek szintén egyetlen feladata volt: parfümmel illatosította a szobákat. Az ilyen egyszerű, könnyű feladatok végrehajtásához nem kellett semmiféle tudás vagy szakképzettség - az egyetlen tulajdonság, amellyel a szolga megnyerhette urai kegyét, a feltétel nélküli lojalitás, az alázatos és vakbuzgó ragaszkodás volt. Vagyis olyan helyzet volt ez, amelyben az alany boldog volt, hogy tárggyá degradálódik, s úgy él, mint egy lenyomat, mint egy szellem, fantom, árnyék. A Tygodnik Pmoszechny című hetilapban (2002. 03.17.) Jacek Kubiak a francia katolikus egyház válságáról ír: üresek a templomok, egyre kevesebb a hívő, egyre ritkább az elhivatottság. Jean-Franqois Barbier-Bouvet a vallási krízis három okát sorolja fel:- az emberek azért félnek mindenféle vallástól, mert azoknak kebelén belül a lelkeken való uralkodás szándéka jelent meg, ennek viszont már totalitarizmus íze van;- arra gyanakszanak, hogy az egyház manipulálni akarja a tudatukat;- az élet demokratizálódásának eredményeként az emberek tiltakoznak az ellen, hogy a nagy intézmények bármilyen formában beleszóljanak magánéletükbe. A judaizmusban a cadik, az iszlámban a sejk ugyanazt a szükségletet fejezi ki - azt, hogy az embernek szüksége van élő mintára, példaképre, valakire, aki ősforrás, aki összekötő közte és közössége, hite, kultúrája között. Kairói ismerősöm, Ahmed mesélte, hogy évekig kereste az egész világon a sejkjét, vagy ott vannak a piiíski fiatal haszidok, akik több száz kilométert zarándokoltak Kozienicébe, a cadikjukhoz. Az ilyenféle kapcsolatokban nemcsak az a fontos, hogy tudjuk, van lelki vezetőnk, hogy hallhassuk és láthassuk őt, hanem az is, hogy megérinthessük, a hívők szerint ugyanis ez az érintés misztikus, ebben az érintésben küldetéstudat, mágikus erő, áhítat rejlik. Az iszlámban van egyfajta exkluzivitásra való hajlam, olyan meggyőződés, hogy csakis Allah hívei az igazság egyedüli birtokosai, hogy minden más nézet hamis nézet, méghozzá veszélyes, fenyegető hamisság. Ennek az álláspontnak megvan a maga történelmi magyarázata, nevezetesen az, hogy amikor Mohamed elkezdi hirdetni próféciáit, az arabok hagyományos hitvilága már tele van istenségekkel, bálványokkal és szellemekkel. Mohamednek, ahhoz, hogy diadalmaskodhassék, ezt az egész zsúfolt, a hívők tudatában mélyen gyökerező panteont le kell győznie, porrá kell zúznia, meg kell semmisítenie, csak így tisztíthatja meg az utat az iszlám előtt. Ezért van a Koránban és a hadiszokban annyi felhívás a hamis istenségek és a nekik hódoló bálványimádók, vagyis az összes hitetlen ellen irányuló harcra. 79
