Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium V. (II. rész, fordította: Szenyán Erzsébet)
meleg éghajlatú városban, Nápolyban vagy Casablancában az utcára - sétálók tömegei, vidám, jókedvű emberek barátságos természeti környezetben. És az olyan városokban, mint Trondheim vagy Murmanszk? Sötét, üres utcák, a város mintha kipusztult volna. A nehéz éghajlati körülmények, az aszályok, tűzvészek, járványok régen a törzseket állandó mozgásra, helyváltoztatásra, migrációra kényszerítették. Ezért aztán nem is voltak nekik anyagi értelemben tartós eszközeik, tárgyaik. Minden ideiglenes volt, mindent ad lux: módon csináltak. Az anyagi dolgok állandó újrateremtésének kultúrája volt ez. Csak az emberi, családi, törzsi kapcsolatokban volt állandóság, ezért erősítették, fejlesztették azokat állandóan. Amikor mi itt napközben jövünk-megyünk, dolgozunk, ügyeinket intézzük és ezer más dolgot csinálunk, ugyanabban az időben a másik félteke alszik. Mennyi álom, az alvók elméjében mennyi látomás, lidérces rémkép! Sok milliónyi, rövid időre született és csak néhány óráig létező világ, amelyek napkeltekor mind szertefoszlanák, vagy rögtön örökre elenyésznek. De következő nap ugyanez ismétlődik, ugyanúgy, évek, évezredek óta. Az éjjelente megszülető álomkozmosznak vajon milyen pici töredékét őrizték meg a mítoszok, regék, az irodalom? Egy ezrelékét? Egy milliomod részét? 2001. szeptember 5. Fölhívott Hanna Kral írónő. Azokról az emberekről beszélgettünk, akik belemerevedtek a múltba, akik fizikai értelemben élnek ugyan, mentálisan azonban már nem fogadják el azt a világot, amely ma létezik, s amely annyira különbözik az ő világuktól. Már nem is érdeklődnek iránta. Ez a magatartás az öreg kombattánsokra jellemző, akiknek a számára minden véget ért abban a pillanatban, amikor befejeződött az utolsó csata, amelyben néhány évtizeddel korábban vettek részt. A társadalom értékét nem az egyének tetteivel mérjük, hanem a társadalomnak mint egésznek a cselekvőképességével. Dennys Mirceaux karibi író, akivel Mexikóban találkoztam, azt mondta, hogy a színes bőrűnek a fehérek társadalmában minden erejét megfeszítve kell állandóan bizonyítania, hogy jó munkaerő, hogy rászolgál az elismerésre. „A fehér ember - magyarázta Dennys, aki mulatt - nyugodtan hajthatja álomra fejét, nekem viszont éjjel-nappal robotolnom kell, hogy folyamatosan bizonyítsam, érdemes vagyok arra, hogy megveregessék a vállam. Ez egyfelől megalázó dolog, másfelől azonban munkára serkent, eredményre vezet". A. B. élete egyik epizódjáról mesél:- És hirtelen hatalmába kerített az ördög. Megszállott, elvakult lettem. Elvakultnak lenni azonban más, mint vaknak, világtalannak lenni. A vak ember óvatos, figyelmes, érzékeny. Az elvakult ember ezzel szemben a téboly rabja, brutálisan könyörtelen, őrülten agresszív. 75
