Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Fried István: Faludy György viharos évszázada

Ha Sztálin még egy esztendővel késik kimúlni, minden bizonnyal megölnek s attól még gőgösebb lehetnék.

(Aligha tekinthetünk el a vers értelmezésekor attól, hogy a dalszerűség külső formáihoz általában ragaszkodó, ezáltal a jambikus sorokat szerfölött kedvelő lírai én ezúttal meg-meg- döccenti a rímtelen jambusokat, előadását némileg göcsörtösebbé téve. Mintegy jelezve, hogy a könnyedén odavetett sorok tétje éppenséggel nem csekély; a dallam nem oly magától értetődően alakulgat, hanem a hetykén odavetett mondatok mögött mélységek tárulhatnak föl. Még annyit, hogy a szabályosra, szinte kimértre alakított beszéd a tárgy és megjelenítése között feszülő ellentétre világít rá, innen az akár drámainak is mondható képek sora, amelyeket a játszinak elhitetett képzelet vázoltat föl a vers hősével. Ugyanakkor a szűkösség és a tágasság „leképezi" az „álmodozás" és a „valóság" kibékíthetetlen kettősségét, és az öniróniáig hatoló metsző humor az, amely a századfordulós modernség hasonló elképzeléseitől eltávolít. Egymás mellé szerveződik a megképződő és a reális világ, minek következtében formára lel az oly sokat versbe, regénybe írt, „egyetemessé" váló „fenyegetettség", bezártság-élmény és -tudat konkrét megjelenítési alakzata: erre az emblematikus erővel rendelkező verscím is utal, hiszen a helység neve a magyar történelemben véglegesen összekapcsolódott a följebb emlegetett tudat megszemélyesülésével. így alkalmat kínál a személyes helyzetrajzból kilépésre, és ezáltal annak - ismétlem - önironikus távlatból szemlélésére.)

Faludy György új kötete nem sok meglepetést hoz olvasói nem szűnő táborának, lényegében azt kapják rajongói, amit igényelnek, olvasó és költő sokak szerint idejét múlt (?) egymásra találása e kötet megjelenésekor is bízvást megjósolható. Természetesen a kritika újólag megkérdezheti, hogy bizonyosan elmarasztalandó-e költő és olvasója az egymásra lelés örömteli pillanatai miatt. Vajon a Faludy nevéhez és műveihez kötött „alkalmi" költészet nem változó divatát feltétlenül meg kell-e rónunk? Lehet-e olyasmit állítani, miszerint régi olvasói és versírási „szokások", „elvárások" reflektálatlan folytatásaival volna továbbra is jellemezhető a Viharos évszázad? A kérdések már csak azért is fölteendők, mivel a magukat kánonalkotó „küldetés"-sel felruházottnak vélő és valóban a legújabb jelenségek iránt fogékonynak bizonyuló ítészek elzárkóznak attól, hogy ne csupán kijelentéseket tegyenek (vagy még azt sem) Faludy György műveiről, hanem elemezzék, értelmezzék, ha lehet, a jóakarat „hermeneutiká"-jával. Annyit azért meg kell jegyeznem, hogy az utóbbi években, tudomásom szerint, Kulcsár-Szabó Zoltán volt az egyetlen, aki határozottan, fogalmazásában fenntartásait messze nem rejtő, mégis méltányos, igen színvonalas kritikát adott közre Faludy György lírai életműve nagyrészét tartalmazó verseskötetéről; s bár a magam részéről nem értettem vele egyet, alapnak tekintem egy szélesebb körű párbeszédre. Ennek egyik kérdését emígy fogalmazhatnám meg: vajon a szilárdan álló, megtervezett, többnyire monolitikus irodalomelmélethez kell-e alkalmazkodnia annak a költészetnek, amely korszerűnek akar (vagy nem akar) látszani? Vajon - folytatnám kérdésemet - lehetséges olyan, általános érvényű irodalomelmélet/esztétika/kritika, amely lehetővé teszi vagy teheti egy korszak valamennyi poétikai tendenciáinak „adekvát" (?) értelmezését? Nem kellene-e inkább egy elméleti előfeltevésen változtatni ahhoz, hogy, mondjuk, az egy időben, egymás mellett egzisztáló költők/költészetek értékeit fel lehessen ismerni/ismertetni, például egyazon „fogékonysággal" (netán hajlékonyabb költészetfelfogással?) értékelni Tandori Dezsőnek, Petri Györgynek, Térey Jánosnak, Orbán János Dénesnek, Lövétei Lázár Lászlónak, Parti Nagy Lajosnak, Szőcs Gézának, Tolnai Ottónak - és Faludy Györgynek líráját? Egy költészet azon mérendő-e, mennyire felel meg elméleti/poétikai nézeteknek? A „polifon mi" tételezése csak a költői én-változatokra vonatkoztatható? A kritikusokéra nem?

64