Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Fried István: Faludy György viharos évszázada
Fried István Faludy György viharos évszázada Olvass, bolyongj, szeress. Nagyon kívánj boldognak lenni. Én is az vagyok. Az 1980-as évszámra keltezi a följebbi sorokat a jelenleg legidősebb, de alkotókedvét, világra tártságát, életszeretetét tekintve az (igazi!) fiatalok közé számítható poéta, a sokat olvasó, a sokfelé és messzire bolygott, a sokféleképpen szerető - és mindezekből verset csiholó Faludy György. Én az utóbbi szintagmát igen hangsúlyosnak gondolom, tudván azt, hogy egy költő, egy költészet koronként változó megítélésének, rangsorolásának számtalan irodalmi és nem irodalmi feltétele létezik; mind a befogadás, mind a ma divatos „kanonizálás" (a kritikus azért mégsem a szakralizálódást előkészítő személy), illetőleg elutasítás ugyanazon premisszákból vezethet az egymást kizáró konklúziókhoz. Faludy György esetében a vitathatatlan népszerűség az olvasók körében szembenállni látszik a magukat tudósnak vélő ítészek igen bölcsnek meghirdetett elméleti megfontolásaival, amelyek szerint Faludy költészete iegföljebb szubkulturális megnyilatkozásként értékelhető, vagy korszerűtlenségben marasztalható el. Talán nem érdemes nagyon sok szót vesztegetni a befogadás mikéntjét (tudatosan) félreértő, valamint a korszerűséget rögzített elvek leképződéseként felfogó nézetekre. Csupán annyit lehet állítani, hogy a szubkultúra egy idő után „magas" kultúrává, sőt: klasszikussá emelkedhet, illetőleg a szubkultúra éppen a mai, maibb és legmaibb irodalmi gondolkodás szerint nem értéktelenebb az ún. elit-kultúránál. Valamint annyit érdemes megkockáztatni, hogy a mai korszerűtlenség, költőietlenség, anti-poétika holnapra a korszerűségnek, a költőiségnek vagy a poétikának reprezentánsává válhat. Ki hitte volna, hogy az Új tárgyiasság (Neue Sachlichkeit) és Brecht „használati" lírája messze túléli az ellenségeskedő kritikát és kritikusokat, és egyetemi tananyagként „kanonizálódik". Faludy György - szándékosan korszerűtlen terminológiával élve - önéletrajzi ihletettségű kötete, évszámok szerint előrehaladó versciklusa szerves folytatása mindannak, amit eddig gondolt a költő a világról, önmagáról, önmagasága és teremtett világa viszonyáról; életének nem annyira „világszerűséget" tulajdonítva, mint inkább a személyes világtörténelem (ez Márai szava) költői jelenségét hangoztatva. S ha ellentmondásnak hangzik is, akképpen csupaszítja le olykor Faludy verseit, hogy abból a köznapi esemény, a külső formáját, műfaji lélekrokonságát tekintve anekdota poétikus oldalára derüljön fény. Arra nevezetesen, hogy létének jelentősebb és kevésbé jelentősebb mozzanatai egy olyan világesemény mutatói, részei, töredékei vagy éppen jelződései, amely a versbe szerveződés révén lesz/lehet jelentésessé. Másképpen fogalmazva: a Viharos évszázad című verseskötet (vagy versciklus, vagy egyetlen ciklusból álló és utóhanggal ellátott verseskötet) a születés pillanatától a 2002-es Szerelmes ivrssel bezárólag tematizálja (korántsem egy magánember, sokkal inkább) egy Faludy Györgynek nevezett költő-személyiség fikcionált életkrónikáját, amelynek során az év-jelölések hívószámmá lényegülnek, a versekben elbeszélt események, a versbe csempészett-rejtett történések, a vers által megnyilatkozó töprengések valamilyen viszonyt alakítanak ki egy szubjektíve szemlélt (másképpen nem szemlélhető) világtörténelemmel. Faludy György beszélőjének felszólítását idézve: „Észt, szellemet keress, ne adatot". Hiszen e kötetben közölt, olykor az élőbeszédet „utánzó" megszólalás révén kibukó, anekdotikus adat a történések külső rétegében lelhető, a versegész azt közli, ami 60
