Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Faludy György: Két szonett
Faludy György Két szonett Éjfél is rég elmúlt. Lefekszem vállnd mellé, szétterült, sárgaréz hajad dobogójára és némán csodállak mint alszol el tíz másodperc alatt. Nékem több kell. Felébredek vagy hétszer s látom; összegubancolod magad. Karodat fejed mellé dobtad. Nézlek: csak bodzabél fehér hónod marad. Reggel hosszú tested előkelőén kinyúlik. Arcéled nem messze tőlem ártatlan s gyermeteg. Oly izgatott leszek, vén ség, hogy itt vagyok veled és mint a lég, mindkettőnket befed fiatal, győztes, barbár illatod. Hatvanöt év korkülönbség. Remegtem a rémülettől. S mégis átadom magamat néked. Megőrültem, mondják, leges lúdbőr futott le hátamon. Egyszerre mégis otthon vagyok nálad s fölöttünk a szerencse őrködik. Beszélgetésünk folyója kiárad és megtanultuk, hogy időnk rövid. Am most így élünk durva és szíves lények között, nem ülünk senkihez s nem mondunk magunkról sokat. Minek? De élvezed és én is élvezem a lehetetlent. Maradj énvelem. A mindenségben nincsen értelem. 59
