Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Bratka László: Egy jó osztálykirándulás; Állhatatlansággal (novellák)

Bratka László

Egy jó osztálykirándulás

„... Erdők, mezők és virágok, megszadiztuk a világot:

az özvegyek többen lettek, árvák számban kerekedtek,

ha őket is meg nem öltük, gonoszságunk, bog}/ kitöltsük.—

Énekelte a kiránduláson a színjátszó kör azon tagjaival együtt az egész osztály, akik mór martalócot alakítottak az irodalomtanár szerepét is betöltő osztályfőnök úr fabrikálta darabban.

Egyébként abban a korban voltak, amikor a fiúkat a bennük elektromos szikraként pattogni kezdő érosz olyan hebehurgya műalkotásokra ajzza, hogy felmásszanak minden arra alkalmas, a környezet szintje fölé magasodó helyre, köpködjenek, dobálózzanak, rugdossák a villamoskocsi oldalát ide, a hegyre jövet, itt meg botokat tördelvén és lecsapkodva a pitypangok fejét, rettenetes fehér vérfürdőt rendezzenek; a násztáncot mintegy páholyból fogadó lányok orcájára viszont - mivel az ő szerepük egyértelmű: most minden miattuk, értük és körülöttük történik -, csupán egy mellékes kisujj-mozdulattal kent az illem kedvéért némi piros pasz- tellt a természet.

Azt is lehetne mondani, olyanok voltak, mint megannyi cipő, akiket/amelyeket a balzsamos tavaszi ájerrel - mint egyik kezével - a tüdejükbe nyúlva napfénnyel fényesítgetett, suvickolgatott az Isten.

Szóval vidámak, felajzottak, önfeledtek voltak, és a fiúk a lányokat, a lányok a fiúkat érintő kérdéseken kívül mindenben feledékenyek, ezért nincs min csodálkozni, hogy amikor haza indultak, az uzsonna papírokat is szertehagyták a hegyi tisztáson, hogy aztán a fák fölül leugró szél fickók találós kérdés gyanánt egymásnak adogassák a gombóccá gyűrt felületeket.

Bizony, önfeledtek voltak, még az árnyékaikat is ottfelejtették, és majdnem a hegy aljából kellett visszafordulniuk, hogy a tisztásra visszamenve a lapos, ám a fűre, fűcsomókra, ágmorzsalékra, vakondtúrásokra is rádomborodó árnyéktalapzatukba belelépjenek.

56