Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Podmaniczky Szilárd: Feltétlen emberek (novellaciklus)
tes náthájával; hiába ígért neki az orvos gyógyulást, ő már az árvákra íratta a házrészét, pedig tudhatná, nekünk is milyen égető szükségünk van rá. Lehet, hogy igazad van, mondta szomorúan Józsi bácsi, ahogy elnézem Mártont, majd' kicsattan az egészségtől, sőt, annyira jól van, hogy elfelejtette a szavak jelentését, annyira jól van, hogy elveszítette az emlékezőképességét. így van, Márton, kérdezte tőle Pesztonka. Mi van, mi van, csapta össze Márton a könyvet, s elképedve látta, hogy Józsi bácsi húzogatja a frottír zoknijára az ő körömcipőjét. Megálljon a menet, mondta Márton, Józsi bácsi, te lopod a cipőmet!? Józsi bácsi hirtelen azt se tudta, hova bújjon zavarában, szemei tekergőztek a szobában, majd megállapodtak Pesztonkán. A betyárját, mondta Józsi bácsi: Pesztonka, teszed le azonnal a lazacomat meg a kaviáromat, a teringettét, képes vagy megenni egy öreg ember vacsoráját? Pesztonka szájában megállt a falat, hátrálni akart, de érezte, talpa alatt ropognak az árulkodó pirítósmorzsák. Meg se tudott mozdulni, legszívesebben az eddigi falatokat is visszatornázta volna a lazachoz, szégyenében lesütötte a szemét. Ekkor aztán éktelen haragra gerjedt: Márton, azt a terem-buráját, mit keres nálad a koponya-röntgen- f elvétel-gyűjteményem? De mert jó barátok voltak, mindent visszacseréltek. Igaz, a lazactól még nem lett körömcipője Józsi bácsinak, Márton a körömcipőből nem tudta eldönteni a csók, a pók és az asszony szavak helyes elrendezését, Pesztonka pedig csöppet sem lakott jól a koponya-röntgenfelvétel-gyűjteményével... Az ókor Márton tudományos filmet nézett a tévében. Ajka kissé megduzzadt, a szemei mozdulatlanul álltak, a száját percenként újra becsukta. Nem akarta elveszíteni a fonalat, de olykor kénytelen volt elgondolkodni, ilyenkor a tévé melletti radiátorra tévedt a tekintete. Hogy lehet az, mondta magában, hogy amikor az ókorról beszélünk, mindig olyan magasztos érzések járnak át, mintha most csakis buta ember élne a földön, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit kezdjenek magukkal. Persze az ókori embernek könnyű volt, mert vagy elment rabszolgának, vagy fáraónak, aztán pedig meghalt egy arra alkalmas helyen. De sok más munkát is vállalhatott, és akkor még nem voltak olyan sokan, mint most, vagyis több volt a munka, mint a munkanélküli. De szép is volt, ám ez az egész biztosan nem igaz. Pesztonka Márton mellett ült az ágyon, kötögetett, egy sima, két fordított, vagy ilyesmi, egy idő után le sem vette szemét Mártonról, mert látszott rajta, a homlokbőr mozgásából ítélve, hogy valamin nagyon gondolkozik, s ettől valósággal angyali képe lett. Igaz, egy kicsit kék, ahogy a képernyő színeit visszaverte. Pesztonkát családias hangulat kerítette hatalmába, arra gondolt, mindjárt akar egy gyereket is. De jól ismerte magát, vagy legalábbis volt annyi tapasztalata gyerekkorából, ne engedelmeskedjen az ilyen hangulatingadozásoknak, mert annak vagy nyaktörés, vagy plusz büntető-fogalmazás lesz a vége. Ahogy nézte Mártont, keze alatt a sál érdekes vonalban alakult. 50
