Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 6. szám - Gömöri György: Weöres-recepció Angliában és Amerikában

Két újabb Weöres-verseskötetről én számoltam be a World Literature Today olvasóinak: az Ének a határtalanról-ról (WLT 55:4, Autumn 1981) talán kevésbé lelkesen, mint a Kútbanéző (WLT 62:4, Autumn 1988) című kis gyűjteményről.

Időközben azonban az éppen Amerikában tartózkodó Orbán Ottót meghívták a WLT/ Neustadt International Prize nevű irodalmi díj zsűrijébe - ez 1984-ben történt -, és mivel ő Weöres Sándort jelölte, a WLT 58:1 stet (Winter 1984) számában megjelent ajánló, s a jelölést megindokló szövege. Orbán itt az idősebb költőtársról azt írja: „általában őt tartják a legnagyobb élő magyar költőnek". Az 1984-es Neustadt-díjat mégsem ő, hanem Paave Haavikko finn költő kapta; én Orbán Ottótól úgy tudom, mindkettőnk sajnálatára Weöres harmadik helyen „végzett" a különben elég erős mezőnyben.

Mint már korábban utaltam rá (bár ez a nevek felsorolásából nem egyértelmű), Weöresnek nemcsak Angliában és Skóciában, Amerikában is akadtak fordítói: Daniel Hoffman és William Jay Smith, mindketten a Neiv Hungarian Quarterly „házi" költő-fordítógárdájának tagjai. 1982-ben azonban megjelentek Nicholas Kolumban 56-os emigráns magyarból lett amerikai költő fordításai Turmoil in Hungary (New Rivers Press, St Paul) címen, ahol az általa fordított húsz magyar költő közt Weöres Sándor is szerepel öt verssel.A könyv elején megadott (nem túl pontos) bibliográfiából kitűnik, hogy ezeket Kolumban korábban már közölte kisebb amerikai költői folyóiratokban; az 1988-as közös Anvil-Corvina Weöres-kötetbe mégsem került be egy sem közülük, mert mint előzőleg is történt, Vajda Miklós most is szinte kizárólag az általa ismert (illetve fordítóként „fölfedezett") költők fordításaiból válogatott.

Mielőtt ennek az 1988-ban megjelent válogatásnak kritikai fogadtatását méltatnám, röviden még visszatérnék a WLT-ismertetésekre, annál is inkább, mert a lap 1984/85-ös folyamában kettőt is találunk. Az 58:3 (Summer 1984) számban Földényi F. László ír az egy évvel korábban Budapesten megjelent Színjátékokról, azzal fejezve be cikkét, hogy ez, a Weöres színdarabjait összegyűjtő könyv „elbűvölő bevezetés a modern dráma egy meglehetősen szokatlan fajtához" (447 o.),1 az 59:2 (Spring 1985) számban pedig a kiváló anglista Takács Ferenc méltatta a Posta messziről című kötetet. Weöres elismertsége ekkorra már általános lett Magyarországon, már arra sem volt szükség, hogy költészetét kissé mentegetőzve megmagyarázzák az olvasónak,ahogy azt Tamás Attila tette, amikor 1978-ban ezt írta: „Ha nem is érezheti legsajátabb módon magáénak, akkor sem állhat... távol a kor szocialista emberétől sem Weöres Sándor klasszikus szintet elérő életműve"2 (kiemelés az eredeti szövegben).

Az 1988-as Eternal Moment (Örök pillanat) című angol Weöres-válogatásnak volt egy alapvető hibája: túl sokáig készült. Pontosabban nem készült el időre ahhoz, hogy a No- bel-díjra jelölt Weöres Sándornak komoly esélye legyen a díj elnyerésére. Mivel nem látok be a nemzetek közötti könyvkiadás kulisszái mögé, nem tudom, ez kinek a hibája, sőt: bűne!, de ismervén a társkiadó angol cég elképesztő lassúságát más könyvek kiadásában, feltételezem, hogy nem a Corvináé. Megjelenését - bár a kolofonban 1988 áll - az Örök pillanat költője nem tudta már kivárni - 1989. január végén elhunyt.3 Ezt az Anvil/Corvina közös kiadásában megjelent kötetet Vajda Miklós szerkesztette, hatan (Alan Dixon, Daniel Hoffman, Hugh Maxton, Edwin Morgan, William Jay Smith és George Szirtes) fordították. A hosszú, de tartalmas bevezetést Vajda Miklós, a rövidebb (és tulajdonképpen felesleges) előszót pedig William Jay Smith írta. A kötet érdekes fedőlapját Beniczky Miklós tervezte, hátsó fedőlapján pedig Marosi László fényképe látható egy nagyon rosszkedvű, öreg Weöresről.

Erről a kötetről először én írtam elismerő hangú kritikát a Times Literary Supplement 1989. feburár 24 - március 6-i számába, majd később a könyvet a WLT-ben is (63:3, Summer 1989) méltattam, az utóbbiban kiemelve Edwin Morgan az átlagnál magasan jobb fordításait. Azt is szóvátettem, hogy míg egyes Weöres-versek, mint pl. a Majonwrszág minden kommentár nélkül is „átmennek" a nyelvi akadályokon, mások esetében (Toccata) nem ártott volna jegyzeteket adni a vers történelmi utalásainak jobb megértéséhez. De egészében

40