Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Háy János: A megtalált napernyő (vers)
Háy János Sanyika Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy ember, úgy hívták, hogy Sanyika. Hát ennek az embernek az volt az érdekessége, hogy Sanyikénak hívták egész életében. Nem változott neki a neve, hogy tízévesen ezt mondták volna, hogy Sanyi, tizennyolc évesen meg, hogy Sándor, harmincévesen pedig azt, hogy Sándor úr. Ez az ember mindig csak Sanyika volt. Tulajdonképpen nem is volt más kora neki, úgy értem, hogy egész élete során ugyanolyan idős volt. Ahogyan az angyalok is. Csak azért öregedett meg, hogy ne tűnjön föl, hogy ő mindig egykorú. Mert nagyon irigyek az emberek, és nagyon haragudtak volna rá. Csak a neve meg a hangja, mert olyan sanyikás maradt a hangja is, szóval csak az jelezte, hogy valójában ki is ő. Ez a Sanyika Budapesten lakott a Rózsadombon. Ott volt neki a háza a domb tetején. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van a fővárosban egy nagy domb, amit az emberek rózsákból hordtak össze. Na, ennek a tetejére épült a Sanyika háza. Persze a rózsák az idők során összeszáradnak, és a Sanyika háza majd leomlik. Tudta ezt a Sanyika, de nem sokat adott az árnyékvilág hívságaira. Ahol ő barangolt, ott nem múlt el semmi. Minden volt. Na szóval, mesélik, hogy ez a Sanyika egyszer úgy járt, hogy rázárták ebben a házban az ajtót, nehogy elcsavarogjon, nehogy aztán bottal kelljen ütni a nyomát. Szóval, ott volt a tetőtéri szobában, és nagyon magányosnak érezte magát. Egyszer hallotta ám, hogy az utcán építőmunkások kajabálnak, hogy Lajos ide öntsd a maltert, meg ilyesmiket. Ekkor ez a Sanyika kihajolt az ablakon és odaszólt a munkásoknak. Kedves munkások - mondta -, leküldenék némi összeget, nem hoznátok nekem egy flaska bort? Hozunk mi, hozunk - felelték a munkások, de hogy fog az oda följutni. Dobálni nem volna szerencsés ilyen törékeny és rendkívül értékes dolgot, mint a Zöldszilváni. Megoldom, megoldom - kiáltott vissza a Sanyika -, csak menjetek és hozzátok. Persze nem ingyen akarom, hozzatok magatoknak is. Térültek-fordultak a munkásemberek, s hoztak három üveg Zöldszilvánit. Egyet a Sanyikénak, egyet-egyet meg maguknak. No, de hogyan fog ez feljutni? - kérdezték most megint, mire a Sanyika, hogy látjátok ezt a madzagot. Nahát ezt a madzagot leengedem, ti pedig kössétek a végére ezt az értékes tárgyat. Ejha - csettintgettek a munkások -, milyen leleményes ez a Sanyika. Aztán az üveg nyakát rákötötték a madzag végére, a Sanyika meg fehúzta. Ezután elkezdtek mulatni. Mert a Sanyika jól megértette magát ve28
