Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - Fekete szalag (Beszélgetés Páll Lajossal. Az interjút készítette: Kozma Huba)

- Meg aztán az is szerencsés a te esetedben, hogy téged idézzelek: fecskefarkú a művészeted. Költő is vagy megfestő is, és a válságos időkben a festő eltartotta a költőt.- Ez így volt, igen, így. De térjünk vissza Bernáth Ernőre meg Nagy Imrére! Bernáthnak sok képe volt Imre bácsitól, hiszen ő jómódú ember volt korábban, nagypolgár. Imre Ernő volt az ő barátja, aki Nagy Imre önéletrajzát tartalmazó kéziratát kisilabizálja és könyvet csi­nál belőle. Ok közvetítették ki a mi összeismerkedésünket, hiszen Imre bácsi náluk látta az én képeimet. Már a kolozsvári egyetemen voltam, amikor egy alkalommal jő Veres Pali, a tanársegéd, s mondja: - Nagy mester hívat. Azt mondta, hogy vidd magaddal a rajzaidat is. Még azon a délelőtt hónom alá csaptam a rajzaimat, s elmentem az ő kolozsvári házához. Meg­nézte az öreg a rajzaimat, s azt kérdezte, hogy szeretem-e a hagymát? Mondtam, igen. - Sok hagymás szalonnát meg kell még egyél! - egyebet sem mondott. - Megnézhetem-e a képeket? - kérdeztem téblábolva. - Nézzed. Többet nem is szólt. Aztán elmentem egy párszor Csíkba későbben. Egyszer esett az eső, s bementem hozzá Zsögödön. - Hol voltál? - kérdezi. Mond­tam, hogy rajzolni. - Ilyen időben?! Kiállításaimra eljött, s ott voltak az apámmal együtt készí­tett nagy vázáim is, együtt a képeimmel, azokat a legelső nap megvette. Megnyitókra nem járt el, de a vázáimat sorra megvásárolta. A zsögödi lakóházában a szekrényen lévő nagy vázák mind az enyéimek. Azokat mind én csináltam. Járt itt is, nem egyszer. Ilyeneket mon­dott: - Úrfi, adok pénzt. Hátul építeni kellene egy kicsi csűrt. Mert egyszer vége lesz ennek a fene nag\/ tehetségnek! Es akkor miből élsz meg? Ilyen gondolkodású volt, azért vette a földeket is ott Zsögödön, hogy ha majd nem mennek a képek, legyen miből élni. - Úrfi, hallom megházasodtál! - mondja egyik alkalommal. Mondtam; meg. - Galamb vagy keselyű? - kérdezi. - Majd elválik. Mikor második gyerekem, a leányka megszületik, azzal fogad, hogy kössél bo­got a farkadra, mert ha nem, vége lesz a nagy művészetnek! Zsörtölődős öregember lett. Ha csak tehettem, kerültem.- Hány kilométert kell utaznod ahhoz, hogy eljuthass a térben legközelebbi barátodhoz?- Csíkban voltak barátaim, azok meghaltak, Marosvásárhelyt vannak még. Most lett ön­gyilkos egyik legjobb barátom Csíkban, Dadai Zsoltnak hívták. Az egyik erdélyi írónak, aki Désnek polgármestere is volt, és Székely Mózes néven írt, volt ő az unokaöccse. Együtt vol­tunk a börtönben, egymás mellett aludtunk.- Elgondolkodtál-e már azon, hogy ha nincs törés az életedben, ha nem csuknak börtönbe, hogyan alakul az életed? Elvégzed az egyetemet Kolozsvárott, egyetemen tanítasz, valamelyik irodalmi folyó­iratot szerkeszted, Gy. Szabó Béla műterme mellett van a tiéd is, a város főterén. Kialakítottad ugyan itt, szülőfaludban a magad körét, sokan azért jönnek az egyébként is idegenforgalmas Koronára, hogy veled találkozzanak, tőled képet vegyenek, könyveidet dedikáltassák. De a börtön hosszú időre beléd re­kesztette a verseket, ott nem gyakorolhattad a festészetet sem...- Ha nem közölhet az ember, elmegy a kedve az írástól. A verset végiggondolod, kész van, megvan, s nem jő, hogy leírjad. Elveszíti az értelmét az egész folyamat, ha el vagy tilt­va a közléstől.- És félni lehetett emiatt attól, hog}/ elapad benned a vers annak ellenére, hogi/ a festő eltartotta a költőt. Első köteted, a Fényimádók 1966-ban jelent meg, és csak tíz év múlva a második, a Köves föl­dek. Még több időt kellett várni a többire, hiszen csak a „változás" után jelent mega többi, a Száraz­villámlás, a Partraszállás, az Andromakhé uszályán, a gyerekversek, most a meséskönyv.- Még az előbbi kérdésedre visszatérve, arra, hogy hogyan alakul életem börtön nélkül: nem vagyok amatőr. De mindig bánt, hogy azt a táncot nem a kályhától kezdtem, s jártam végig. így mindig az az érzésem, hogy a szoba közepén kezdtem el a keringőt. Élettapaszta­latot természetesen kevesebbet, de egyébként jóval többet tanultam volna a főiskolán. So­kat olvastam, de akármennyit olvas az ember, más az olvasott, de kevésbé rendszerezett kultúra, mint amit az egyetemen tanulunk. Amit iskolázottságnak hívunk. Ezt érzem az iro­dalom terén is. így kézenfekvőbb a félelem: mi lesz, ha Isten kiejt a markából?! Valakiről va­laki - egyik szereplőre sem emlékszem - azt írta, hogy „az a kicsi csermely, ami benne idáig 68

Next

/
Thumbnails
Contents