Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - Fekete szalag (Beszélgetés Páll Lajossal. Az interjút készítette: Kozma Huba)

kácsnak Constantára. Mikor jó sok kiégetett edény összejött ezekből az én általam tervezett kerámiákból, belétettem őket egy nagyobb bőröndbe, melléjük bokályokat, s akvarellekkel kibéleltem a bőröndöt, hogy ne kotyogjon az edény, s elvittem Kolozsvárra. Apám nem akarta elhinni, hogy mennyi pénzt kaptam. Az első utam hasznából vettem magamnak egy csizmát, egy sapkát s egy kis kabátot. A többi pénzt hazaadtam kosztba, lakásba. A főhadiszállás mindig a szerkesztőségekben volt Kolozsvárott, mert a piacon kérik az iparengedélyt, ott nem rakhattam le a cserepeket. Hajnalban érkeztem vonattal, leraktam az edényeket, s két nap alatt elhordtám onnan.

Közben állandóan biztattak, hogy föloldják a közlési tilalmamat. Lefordítottam rengeteg rossz román verset, népballadákat, egyebeket, elküldtem Szilágyinak, még ő is belejavított, aztán megjelentek volt. Mit kínlódtam én azokkal! Egyszer azt mondtam, hogy ebből elég. Többet nem fordítok. Hajdú Győző egyre biztatott, hogy ő már nem tudom milyen elvtárssal beszélt, megkapom a közlési jogot. Emlékszem, egyszer valamiért megint Bukarestben voltam, Páskándi akkor egy könyvlerakatban dolgozott szabadulása után, rakodómunkásként. Kellett találkozzunk Domokos Gézával, mert Géza beszélt Jánis Jánossal, aki a Központi Bizottságban benne volt, s ő kellett Rautu miniszterrel beszéljen, mert már egy éve kértük, hogy engedjenek minket közölni. Egy téren találkoztunk Domokos Gézával, aki azt mondta, hogy fiúk, meg kell mondjam, hogy nem. Nem lesz ebből közlés egyelőre. Nem járulnak hozzá, hogy a neveteket kinyomtassák.

A mai napig előttem van, ahogyan Páskándi már-már sírásra forduló arccal kérdezi: - Álnéven sem? - Nem. Egi/általán nem, sehogyan sem - mondja megátalkodottan Domokos.

Miután összeházasodtunk Edittel, szigorú beosztással éltünk a szüléink mellett épített házban, fenn Tószegen, az akkor már ugyancsak házas Antal öcsémékkel együtt. Három évig laktunk ott, ezt a házat, ahol most lakunk, egy év alatt építettem meg volt. 1965-ben volt egy nagy kiállításom Marosvásárhelyen, minden képet eladtam, összekerült belőle több mint ötvenezer lej, a következő évben ebből a pénzből megvettem ezt a telket, és még abban az évben felépült ez a ház. Később a képeimet elvittem Marosvécsre egyik orvos barátomhoz, ő volt az ottani gyógyintézetnek az igazgatója. Blényesi István kiállította a képeimet az irodájában, és gyorsan el is adta azokat. De kerültek más embereim is. Ha elmentem Kolozsvárra, ott mindig eladtam négy-öt képet, Kányádiéknak is örökké bajuk volt, két gyermekük volt, állandóan tartoztak az orvosoknak. Benkő Samu művészettörténész felesége, B. Nagy Margit értett a festészethez, otthagytam náluk halomba rakva a képeket, és amikor legközelebb mentem, fölvettem a pénzt. Vagy ott volt Júlia, Szilágyi Júlia. Tóth Sándor. Ok állandó vásárlóim voltak, ötösével adtam el nekik a képeimet. Könnyen akvarellez- tem, és mivel ezeknek a barátaimnak jó külföldi kapcsolataik voltak, sok képem túljutott a határon. Annak a hatvanötös kiállításnak a sikere, meg az, hogy számos kritikát írtak róla, ez sokat segített abban, hogy könnyen el tudjam adni képeimet. A hatvanhatos Csíkszeredái kiállításomon is eladtam az összes képemet.- Zsögödi Nagy Imrével mikor ismerkedtél meg?- Volt egy barátom, Bernáth Ernő. A Brassói Lapoknak volt ő a szerkesztője és gazdasági szakértője annak idején. Ezt követően, amikor megindult az Új Elet, annak is a szerkesztője volt Sütő mellett. O még marosvásárhelyi középiskolás diák koromból ismert, tudta hogy verseket írok, meghívtak hát vacsorára. Én még azelőtt borsót késsel-villával sohasem ettem, ezért is emlékezetes számomra az az ünnepi vacsora. Másnap visszahallottam Kemény Jánostól, hogy élénken figyeltek, hogy mit csinálok, miként boldogulok a borsókkal. Bernáth Ernő vett tőlem három akvarellt is. Ezekkel a képeladásokkal szerencsém volt. Volt olyan festő, aki elvégezte az egyetemet, és nem tudott egyetlen képet sem eladni. Eleget gondoltam arra, hogy nem azért dolgoztam, hogy eladjam, de elég sokat utaztam ahhoz, hogy arra törekedjem: az utazásaim is kijöjjenek a kép árából. Mindezidáig kijöttek.

67