Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - Fekete szalag (Beszélgetés Páll Lajossal. Az interjút készítette: Kozma Huba)

kerestem csak meg azt az állomást a térképen. Válaszúton szálltam vonatra, ott, ahol most Kallósnak a múzeuma van. Azt mondták még búcsúzóul, hogy amint megérkeztünk, jelentkezzünk a rendőrségen. - Ilyen marha nem leszek - gondoltam. - És ha azt mondják, hogi/ kényszerlakhelyem lesz valahol a Regátban? Még két évig? Akkor semmit sem láttam a kinti világból!

Ezért aztán jegyet csak Kolozsvárig vettem. Ott elmentem Szőcs Pistához, aki éppen pelenkát mosott. Elmentem Dávid Gyula feleségéhez is, hogy beszámoljak Gyula hogylétéről. - És most mit fogsz csinálni? - kérdezte Dávid Gyula felesége. - Verseket írok, és megpróbálok festeni - mondtam. - Az Isten megfizeti! Ne írj több verset! Hát nem volt elég, hogy bekerültél?! Szőcs Pistáéknál megaludtam, s elindultam haza, de a börtönben kapott pénzem csak Marosvásárhelyig volt elég, ott le is szálltam. Vásárhelyen a főtéren találkoztam Nagy Pali barátommal. Nemsokára többen lettünk, volt hát kitől kölcsön kérnem útiköltségre valót Korondig.- Ott benn, a börtönben mit tudtatok a kinti világról?- Tudtuk például azt, hogy megszűnt az egyetem. Azt is tudtuk, hogy Szabédi öngyilkos lett. Később is kerültek be újabbak, ők aztán a kinti történések újabb és újabb rétegét ragasztották a mi általunk ismert világra. Dédelgettünk, továbbépítettünk álhíreket is. Németországot hetente újból s újból egyesítettük. A kínai-orosz háborúról tudtunk, meg arról is, hogy berepült egy amerikai pilóta Szibériába. Ezt megelőzően egész elviselhető volt a bánásmód, már-már azt hittük, hogy ki fognak engedni bennünket. Egy éjjel aztán riadó, reggelig feküdj-kelj, feküdj-kelj! Bele a sárba! Ha felemeltük a fejünket, már ránk ordítottak: - Na, mi van, várod az amerikaiakat?! Össze lehetett rakni a kinti eseményeket: berepült egy amerikai pilóta valamilyen számára tilos területre. Az étel megint víz lett egyik napról a másikra. Két évig a családról sem tudtam semmit, két év után írhattam haza levelet, és a másik két esztendő alatt kaphattam évenként három ötkilós csomagot, de ebben sem írhattak az otthoniak semmit. Mi úgy írhattuk haza a levelet, ahogy a parancsnok diktálta: Kedves Szüleim! vagi/ Kedveseim! Ahogi/ akarjátok. Küldjétek nekem egy ötkilós csomagot! Amiben legyen: és részletesen leírhattuk a kívánalmakat. De ez már jobb világ volt.

Mikor hazajöttem a faluba, szinte senkit sem ismertem. Csütörtökön érkeztem meg, eltekeregtem egy napot, s szombaton már nem mehettem a rendőrségre Székelyudvarhelyre, csak hétfőn jelentkeztem. Édesapám is bekísért a városba, arra az útra nem nagyon emlékszem, az eget néztem meg a felhőket, az ismerős tájat. A mellettem lévő ülésen pedig - ezen csak később gondolkoztam el - egy szemrevaló köröndi tanítónő ült... Ő lett később a feleségem. Parajdi Edit. Mikor hazajöttem, már első nap egymás mellé kerültünk. Mint mondta később, akart szólni hozzám, de látta, hogy engem a táj, az otthoni ég - mivel olyan régen láttam - jobban érdekelt. Nekem Ő egy cseppet sem tűnt föl akkor.

Amíg a rendőrségen voltam, édesapámon kitört a vallásos őrület, beült a templomba Székelyudvarhely főterén, ki sem jött onnan addig, amíg én nem végeztem. Pedig egyáltalán nem volt templomjáró. - Hol tekeregtél? - kérdezték dühösen a városi milícián. Kiabáltak. - Lekéstem ezt a vonatot, meg amazt a buszt - igyekeztem magyarázkodni. Később éreztem ennek a késésnek a bosszúját, mert szinte mindenkit visszavettek az egyetemre azok közül, akik kiszabadultak, csak engem nem. Próbálkoztam pedig eleget. Bukarestben a dékánt Szőnyinek hívták, ő még este azt mondta, hogy rendben van, visszavesznek, reggel már az ellenkezőjét mondta. Kolozsváron be se engedtek a dékánhoz, azt kiabálták, hogy takarodjak ki. - Legalább adjanak papírt arról, hogy mennyit jártam itt egyetemre! - Nem szégyelled magad! Mars ki! - adták meg gyorsan a kíméletes választ.

A hajamat nem engedtem megnőni, hogy ne tekeregjek a lányok után, dolgozni akartam inkább, megpróbálni, hogy tudok-e még festeni. Bözödi György ideadta bözödi házát, dolgozhattam. Volt ott ágynemű, küldött ki szalámit, főztem, festettem. Egyik képet a másik után. Aztán a kiszabott hónap eltelt, eladtam a képeimet, s a kinőtt hajamat megint levágattam, hogy ne járkáljak jobbra-balra.

65