Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Fekete szalag (Beszélgetés Páll Lajossal. Az interjút készítette: Kozma Huba)
nem lehet. Ennek a hajónak volt francia személyzete is, ők beavatottak voltak, de a Bastille lerombolásának napján nem engedték, hogy dolgozzunk. Jött az ősz, s akkor kiválogatták a nagyobb büntetést viselőket és a keményebbeket, s azokat elvitték a Deltába, nádvágásra. Az nagyon csúf munka volt. Mi ottmaradtunk őszi betakarításra. Lentebb volt egy másik telep, azt Gredinának hívták, ami kertet jelent, ott kaptam meg a tífuszt. Amikor rizstelepen dolgoztunk, igencsak áldatlan körülmények között voltunk. Abban az árokban, ahol dolgoztunk, nem egyszer döglött disznót, kutyát kerülgettünk. Sokan megkaptuk ezt a betegséget, s bevittek bennünket Constantába gyógykezelésre. Szinte szerpentinszerűen ment fel a kemény sziklába vájt út a mocsaras delta vidékről. Este indultunk el, s amikor felértünk a tetőre, láttuk a brailai mocsarakat, éppen akkor gyulladtak ki a villanyok a rabtelepeken. Teli volt fénylő kockákkal a vidék a szürkületben.- Hány kocka, hány rabtelep fényeit láttátok?- Számtalanét. Nem is lehetett megszámolni. Úgy hívták azt a területet, ahová fölvittek bennünket, hogy Girlies. Itt mind török és tatár falvak voltak. Girlics, Agauva... Egész éjjel vittek bennünket teherautóval, a géppuskát ránk fogták, mentünk. Végre beértünk Constantába. Ott kaptunk gyógyszert, egy hét után már egész jól voltam. És akkor kezdődött az én korszakom! Szereztem szappant a fürdőből, egyik rabtársam lefeküdt az alsóágyra, vakarta a szappant egy fiolával apróra, vízzel meghígítottam, s csináltam a medvéket. Hogy a medve fekete legyen, széntablettákat kevertem a szappanos vízbe. Olyan fekete medvéket csináltam, hogy a nővérek csodájára jártak! Meg is vásárolták teremtményeimet, egy medvéért egy csomag szivart kaptam. Nagyon kedvesek voltak ezek a nővérek, az egyik dobrudzsai nővér, Vera mindig mondogatta, ha az őr távolabb volt: - Ne nézzenek olyan mérgesen rám! Én csak trombitás voltam a pioníroknál! Hat hét után vissza kellett volna vigyenek, de a nővérek meghamisították a kórlapomat, és újabb hat hétre ott maradhattam. Csináltam tovább a medvéket. Mikor visszavittek, dolgoztunk egészen őszig, és akkor átalhoztak Erdélybe. Ez 1961 őszén volt. A vagonból egy kicsi bkon ki lehetett látni, és azon át megláttam az állomás feliratát: Szárazajta. Többször is megállt a vonat Erdővidéken, és az egyik alkalommal halljuk, hogy mennek el a vonat mellett künnjárók. - Na, komám, szeretnél-e itt lenni? - kérdezte egyik a másikát. Nagyon jó érzés volt tudni, hogy megint Erdélyben vagyunk. Páskándinak volt is erre egy verse: adj Uram egy jó vidéki börtönt! - írja benne.- Páskándi akkor még ottmaradt a Deltában?- Ott, igen. O utánam szabadult fél évvel. Majdnem kiülte a rá kirótt hét évet.- Akkor téged Szamosújvárra hoztak?- Igen, ott tanultam mesterséget. Bútorfényező lettem. Ez már a negyedik év volt, idegileg igencsak nehezen bírtam. Mikor ősszel megindultak a madarak, tudtad: eltelt egy év, és már megint nem szabadulsz. Rendkívüli kegyelemben nem reménykedtem, tudtam hogy van még két évem. Csak azt nem tudtam, hogy mit fogok csinálni, ha szabadulok. Az ágyon lehunytam a szemem s álmodoztam. Tudtam, hogy hol vannak a földjeink, s az volt a nagy álmom, hogy az egyik távoli földünkre építek egy kalibát, s ott élek majd, mint egy remete.- Hogyan tudtad meg szabadulásod hírét?- Egyszer egy este hívnak 1962 októberében, és azt mondja egy civil, hogy most már tudjuk, hogy nem is voltak olyan bűnösök, és hamarosan ki fognak menni. Dolgozzon addig is rendesen! Kérdeztem, hogy visszamehetek-e az egyetemre? - Persze! - mondta készségesen, és én el is hittem. Másnap már mondták, hogy csináljam meg a csomagomat, és elvittek a szabaduló cellába, hogy a többiekkel ne érintkezzek, a címeket ne tanulhassam meg, ne üzenhessenek tőlem. Az étel is jobb volt egy kicsit, és az ablakon sem volt már zsalu. Itt már kiláthattam, nem csak az eget láttam. Reggel felraktak egy teherautóra, azt sem tudtam, hogy hova visznek. Elvittek egy állomásra, és ott azt mondták, hogy vegyük meg a jegyeinket. Évek múlva 64
