Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - Fekete szalag (Beszélgetés Páll Lajossal. Az interjút készítette: Kozma Huba)

hogy együtt utaztak a vonaton, s Varró megsimogatta a kezét. Ugyanezt végigcsinálták Lakóval is.

Tárgyalás utáni másnap szólítnak, hogy szedjem össze a holmimat, beraktak minket egy autóba, s átvittek Szamosújvárra. Nem a kapun vittek be a börtönbe, mint ahogyan illett volna, hanem a konyhán keresztül. A szerencsétlen szakácsokat haslag fektették, hogy mi ne tudjunk nekik jelt adni. Hatalmas üstök voltak a konyhában, azokban főztek, s ezekből a nagy edényekből ki-kinéztek a tehenek. Máig bennem van a kép: kinéz az üstből a marhafej, kilóg a tehén szarva. Mint a pokol, olyan volt az egész, a szakácsok közben hasalnak a földön.- Bilincsben voltatok, gondolom.- Nem. Ha egyik helyről a másikra vittek vonaton, akkor igen, bilincsben voltunk, de amikor hajóval szállítottak, akkor sem tettek bilincsbe, hiszen onnan képtelenség volt megszökni. A legkomikusabb az volt, hogy amikor vonaton szállítottak bennünket, a kolozsvári grófot, Bánffy Pistát, akinek az egyik lába műláb volt, szintén megbilincselték, a műlábára rakták a bilincset. Akkor dolgozni nagy kitüntetés számba ment, minket nem dolgoztattak akkor Szamosújváron. Május elején átvittek a legszörnyűbb börtönrészbe. Annak a börtönnek ugyanis három része van. Egyiket Mária Terézia építtette, a másik a Rákóczi-féle, s van még a Martinuzzi-épület. Ez utóbbiban egyébként gyönyörű a lovagterem. Gótikus, oszlopokkal középen. Gyönyörű! A Rákóczi-rész nagyon vizes. Vizesek a falak, a föld, ott csak kübli van. Csak a Mária Teréziában van angolvécé, mert 1944-ben a magyarok renoválták, s akkor megcsinálták. Az egy úri hely. Május elején kiválasztottak néhány embert azok közül, akiknek kevés volt a büntetése, akik egészségesek és fiatalok voltak. Az hírlett, hogy ezeket elviszik valahová munkára. Engem hat évre ítéltek, fiatal voltam, egészségesnek tartottak, hát bésoroztak.

Mikor a fagyosszentek vannak, akkor mentünk átal Csíkon s a Gyimeseken le Galac felé. Olyan hideg volt, hogy egymásra feküdtünk a vonaton, hogy melegítsük egymást. Levittek Tulceáig. Ott kiszedtek, s beraktak minket egy nagy hajóba, azt úgy hívták, hogy Andromaché. A hajó bolyongott két napig a Duna-ágakban, hogy jól dugjonak el valahol minket. Hatszáz ember volt a rakomány, s szinte mint a lóveresenyen fogadtunk egymással, hogy Szibériába visznek-e minket vagy csak Ukrajnába. Végül Peripravaig vittek, szemben Vilkovoval. Ez a település már a Duna ukrán oldalán van, ott laknak a lipovánok. Mikor odamentünk, még nem voltak készen a barakkok, amikben majd lakunk. Megcsináltuk. Préselt náddal bélelt kutak voltak, favederrel mertük a vizet.- Páskándi Géza is veled volt ezen a hajón?- Páskándival először május elején kerültünk össze, amikor kiválogattak minket. O akkor már a harmadik évét töltötte, hét évre ítélték volt. Őt ötvenhat másnapján már elvitték. Ugyancsak összeesküvés vádjával. Nála súlyosbításnak számított, hogy korábban aktivista volt, meg hogy gúnyverset írt Fazekasról, a magyar származású miniszterről, központi bizottsági tagról. Mindenki menteni igyekezett Páskándit a börtöntől, de a kutatásnál megkapták ezt a gúnyverset Géza zsebében. És Fazekas János, mint a díszmagyarok általában, bosszúálló ember volt. Páskándival köszönő viszonyban voltunk csak korábban, ő öt évvel idősebb volt mint Szisz és én. Még ötvenhat karácsony éjjel láttam, bementünk a Vak cimbalmoshoz, a barátaival ott mulatott. Géza nagyon tudott mulatni. Emlékszem, Szisz mondta, hogy menjünk innét, mi csendesek vagyunk.

Gézával a Martinuzzi-teremben voltunk először összezárva. O nagyon szeretett sakkozni, de nem tudott veszíteni. Ha kikapott, rettenetesen dühös volt. - Nem szép a játékod - mondta ilyenkor -, te csak azért játszol, hogy nyerjél! - Nem játszol szépen - dühösködött -, nincs formája! Kenyérből csináltunk sakkfigurákat, lekapartuk a vaságyról a fekete vasat, belekavartuk a kenyérbe, abból lett a fekete. Elég sok sakk-készletet gyártottam. Üres fogpaszta tubussal megkockáztunk egy zsebkendőt, az volt a tábla. Az egész elfért egy marokban,

62