Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Pethő Bertalan: Iszony: egy magyar paradigma

ezt a kérdést felállítani akarják, kell először, hogy tisztázva legyen."65 Kant-könyvében, amelyik a Davosi Disputában elhangzott mondandójának a háttér-műve, a következőképpen pontosítja Heidegger ezt az egész filozofálását jellemző véleményét: „A metafizika alapvetése az emberben (való, E B.) végesség szerinti kérdésen alapul, mégpedig úgy, hogy ez a végesség lesz most problémaként lehetséges. A metafizika alapvetése a mi, azaz véges ismereteinknek a »feloldása« (Analytik) az elemeire. [...] A »filozófiai antropológia« [...] azt a folytonos veszélyt rejti magában, hogy elrejtve marad az ember iránti, a metafizika alapvetésének szándékában mindenekelőtt mint kérdés kiképzendő kérdés."66 Ahogyan Heidegger elutasítja a létezésbeli tapasztalatot - nevezzük „tapasztalatnak" ideiglenesen mindazt, ami a létező embernek a létezésében tudomására jut - az ontológia vonatkozásában, ugyanúgy radikálisan elhatárolja magát ontológiájának a „tapasztalati" értelmezésétől és „hasznosításától". Pszichiátereknek - akik gyakrabban esnek gondolkodóba a lét értelmén szakmájuk gyakorlása közben, mint sok más szakma képviselői - tartott szemináriumon mondta Heidegger 76 éves korában: a Létre mint Létre előkészítő alapvető (fundamentális) kérdés a fundamentál-ontológia. „Ebből lesz újfent világos, mekkora félreelemzés, ha a »Lét és idő«-t antropológiaként értik."67

A lételmélet kérdésére vezető, és lételméletből a valóságos emberre visszavezető kérdéseknek a kiiktatása a Lét Kérdéséből juttatja az exisztenciát (mint „ek-szisztenciát" is) és a transzcendálást arra a sorsra, hogy a végét járó metafizikában ember-mentesítve szerepeljenek a „létezésében létére menő"68 ember ontológiai címleteiként. Ide-oda csapódva a fi- lozófiailag kipreparált - élet-mentesített - Létezés és Lét pólusaira, miközben a két pólus között harmonikázva és araszolgatva (úgymond) a Létezésben megeredő (a metafizikát kritizálva ezt mondhatjuk: megereszkedett) Lét kifejezései, „terminusai". A metafizika „végül" a Létet Létezésbe nevesítő exisztálásról és transzcendálásról is lemond a kényszerű „harmonikázás" és „araszolgatás" miatt.

Három évvel az említett, pszichiátereknek tartott szeminárium előtt így fejezte ki ezt a nagyratörő, mert Léten túli Létre69 törő szándékát Heidegger az egyik előadásában: „A kísérlet, hogy a Létet a Lévő (Seiendes; nem fontos ebben az összefüggésben, hogy foglalkozzunk a Dasein és a Seiendes különbözésével) nélkül gondoljuk el, szükséges lesz [...]"7° A „Lét.és iő" annak idején tervbe vett folytatásául mondta ezt. Erre a folytatásra - írta önkritikusan71 - abban az időben nem volt még ő „érett" (gewachsen). De a folytatáshoz is sietett hozzáfűzni egy nevezetes, az említett előadás évében tartott szemináriumon - ennek a jegyzőkönyvéből idézett72, hogy hű maradjon a Disputa szelleméhez -, hogy nem antropológiai érdekről (Interesse) van szó. Nevezetes pedig azért volt ez a szeminárium, mert a todtnaubergi magashegyi házikóban, a „Lét és idő" datálásának a helyszínén tartotta a „Lét és idő" megjelenése után harmincöt évvel, 1962-ben. Szinte már kortársaként a századvégi embernek. Mindenesetre történetünk, az Iszony történetének kortársaként, noha „egy egész világ választotta el" Heideggert és a „korabeli" Magyarországot.

Azért futtattam ki föntebb a filozófiai háttér- és kerettörténetet a hatvanas évekig, hogy szinkronba hozzam az „Iszony" történetével. Furcsa egyidejűség ez. A metafizikai gondolkodás annyira túlfeszítette önmagát, hogy az emberről való mondandója vagy kiveszett az emberre kérdező kérdéséből - ezt példázza a kései Heidegger -, vagy ideológiai propagandafogás lett, mint például a marxizmusban, melynek kommunista világát szintén „egy egész világ" választotta el Heidegger „polgári" világától. Számtalan korszakos kérdés vetődik fel ebben a helyzetben; köztük sok új, az emberiség útját eddig nem tapasztalt módon kétségbe vonó, az Embert faggató, Jövőjét már előre zaklató kérdés. Ezek a kérdések azt a korszakváltozást jelzik, amelyet Modernből Posztinodernbe tartó változásként nevezünk meg gyakran. Ezzel nem foglalkozom azonban egyelőre, mert csak a továbbkérdezésnek a „végső kérdések" utáni kérdéseire akartam utalni. Maradok csupán az Iszony és az ontoló99