Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Pethő Bertalan: Iszony: egy magyar paradigma

! ír f r nt

gia viszonyának a vizsgálatánál, ahogyan a kérdéseik szinkronba kerültek, illetve hozhatók.

Az antropológiától radikálisan elhatárolódó metafizikának még a Semmi sem marad, amit az ember vonatkozásában mondhatna. A Lévő, illetve Létezés nélküli Létre vonatkozó kérdésben már a Szorongás mint a Semmi időzítése sem illetékes. Ezért mondom, hogy „még a Semmi sem marad": Heidegger fundamentál-ontológiájának (azaz első gondolkodói korszakában kialakított filozófiájának) és az exisztencializmusnak még a szorongást gerjesztő Semmi volt a Lét kihívása, aztán pedig a Semmi is kiveszett. Másfelől viszont, a Létet kisajátító, és így magukat a Lét Mindeneseivé nyilvánító ideológiákban, az elköteleződő ember került az emberiség veszteséglistájára (mint háborúkban az emberanyag bekalkulált vesztesége), és így a „Minden" sem számított többé a Létben.

Az Iszony, az antropológiaként kiiktatott Létezés és a metafizikaiing Semmin és Mindenen túlfeszített Lét üressé vált kettősében a töltés. Ez az Iszony filozófinjmiak a kijelölése a metafizika viszonylatában. A metafizika végkifejleteként értelmezett exisztálás és transzcendálás össze- esésének a vonatkozásában ezek üresjáratú Lét/Létezés „játékának" a töltése. Amire azért nem találnak a metafizika fogalmai és kifejezései, mert széthordják a Létezés és a Lét - egyre inkább mesterségesen kidolgozott és metafizikai önpreparátumként használt - pólusaira, és így a Lét/Létezés „játék" a belekerülő közeg ellenére, ennek bedarálásával vált vissza üresjáratra.

Ezért járt az Iszony filozófiájának a kijelölése azzal a feladattal, hogy a kidolgozásában mellőzzük a metafizika szótárát. Ez a vállalkozás a metafizika történelmi lejárta után esedékes filozófia megteremtésére irányul, mint részfeladat. Az „Iszony" című regényben kezdeményezések sora található ahhoz, hogy ennek a részfeladatnak nekilássunk. Néhány sajátos kifejezéssel próbálkoztam már a fentiekben, amikor ezzel a feladattal foglalkoztam (pl. az Iszony stációinak a követésekor: inkább célzásként mind definícióként értendő mondatokkal kísérletezve, mint pl. „az Iszony az emberi élet kötőanyaga"); most néhányat még fűzök ezekhez. Előbb azonban az Iszony ügyében folytatott vizsgálódás módszeréről föntebb írottakhoz teszek még néhány megjegyzést.

Az Iszony filozófiájának módszeréről [repríz]

Szeretném határozottan leszögezni, hogy ez a - és a többi ehhez hasonló (pl. bármelyik Közeg ügyében történő) - vizsgálódás nem hermeneutika. Ugyanis az, amiről szó van, nem áll szóba-hozásra készen a szóbahozás előtt. Azért nem, mert a sajátos minősége sem nem nyelvi, sem nem logikai, sem nem fogalmi („diszkurzív") alkatú, és nem is nyelv, logika és fogalmiság valamiféle egybevágásának megfelelő, vagy ezek előzeteseként felfogható „struktúra".

Egy Közeg gyökeresen különbözik mindattól, amire nyelv, logika és fogalom „terem". Azért különbözik, mert „nem érhető tetten", és így nincs „operacionális" meghatározása sem. Vagyis, ami nyelvi, logikai, fogalmi műveletekben a Közegre vonatkozóan történik az nem Közeget-tudtul-adás.73 Nem a Közeg „Jelentése" - mert ez sincs előre, vagy a mélyben, vagy a magasban stb. készen -, sem nem a Közeg történése, eseménye. Merthogy a Közeg „történik", megesik azért, mert nem áll szóba-hozásra készen.

Miképpen beszélünk hát akkor „róla"? Miképpen beszélhetünk egyáltalán olyasmiről, mint „az Iszony"? Miként nevezhetjük meg? Miért értjük Iszonynak azt, amit az „iszony" szóval és az „iszony" szó mondatokba foglalásával (egymásnak) mondunk? Azért, mert átéljük. Aki pedig nem éli át, az nem „érti". Azért nem érti, mert nincs „szerkezete", „struktúrája", melyet a nyelv szerkezete a szerkesztés műveleteiben közvetít (szokásos módon újracsinálhatja a szer100