Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Pethő Bertalan: Iszony: egy magyar paradigma

készülék az „éter" hullámait), „gátja a Létnek" (mint a hullámtörő móló a háborgó tengernek), „elnyeli a Létet" (mint pl. a zajelnyelő az autópályák mentén). Sokkal kevésbé, sőt egyáltalán nem a „fölfogni" „megértés" értelmében. Mint ahogyan Kárász Nelli is azt mondja, noha - lehet mondani - ő éppen az Iszony megtestesülése (illetve iszonyodásá- ban az Iszony példája/példánya), hogy „Nem tudom, mi történt". Az iszony eseménye során pedig jelen időben mondhatná; „Nem tudom, mi történik". Nem érti az iszonyban élő ember, hogy miben él. Akkor sem, ha „iszonyaként megnevezi. A nyelvi jelölő, nem világítja meg ugyanis azt, amit jelöl, mert az Iszony nem tagolódik olyan tételekre, amelyek azután összességükben éppen az „Iszony"-t adják ki.

Antropológiai, szemiotikái és ismeretelméleti kérdések rajzanak e megállapítás mögött. Lévén az Iszony valami közérzetszerű, valami zsigeri, sem az érzéki tapasztalás, sem a szellemi/gondolati megragadás, sem ezek együtt nem hozzák azt, ami éppen az Iszony. Márpedig a nyelvi jelölő az érzékit a gondolatira (vagy viszont, vagy együttesen a referensre) vonatkoztató jel. Azaz érzéki-szellemi kettős61 szerkezete áll a szavak, a grammatika, a nyelvhasználat „mögött". Ismeretelméletileg az a probléma mutatkozik meg az ember érzéki-szellemi kettősén kívüli minőségeinek a hiányos, elégtelen vagy hiányzó nyelvi kifejezhetőségében, amelyet bizonyos felbukkanó, de mégis kimeríthetetlen „dolgok"-nak, „valamik"-nek műveletileg nem kezelhető sajátosságai-ra való utalással szoktak elkönyvelni. „Megértés"-ről nem lehet beszélni akkor sem, ha nyelvi jelölőt használunk az ilyen „va- lamik"-re - pl. esetünkben az „iszony" szót az Iszonyra -, mert a Megértés érzéki-szellemi esemény (és persze a Megmagyarázás is ilyen esemény).

További fejtegetés megtakarítása céljából hasonlattal élek. Az állatok viselkedéstanából ismert, hogy egy rovar már néhány molekulányi illóanyag terjengésekor elindulhat a párja irányába, aki ezt a „fajspecifikus" illóanyagot kibocsátja. Az Iszony ilyen testet-lelket átható társadalmi „kötőanyag" (közös az emberben a rovarral, hogy az ember úgy „veszi" a Létet, ahogyan a rovar a másik rovar jelenlétét). Éppúgy ráakaszthatunk egy nyelvi jelölőt (az „Iszony" szót pl.), mint az említett illóanyagra a „feromon" szót. Sántít azonban a hasonlat annyiban, hogy az ember ismeri a feromont, a rovar viszont nem. Maga a „jel" - az a bizonyos molekula, mint jel - „működik" a rovar esetében, az ember pedig (és ebben a mozzanatban válik találóvá éppen a hasonlat „sántítása") ezt a találatot nevezi meg. Amikor egy közeget, esetünkben az Iszonyt, nyelvi jelölővel látjuk el, akkor arra utalunk, hogy valakit „eltalál"/„kilel" az Iszony. Magát a „találatot"/„kilelést", az Iszonyt-mint-múködést az elnevezés nem közvetíti. Ez olyan a benneélő (sőt, akár a benneélőt beleélően vizsgáló) ember számára, mint amilyen a rovarnak a „feromon": a világ egyik hatékonysága tömbben.

Tehát amikor azt mondjuk, hogy „az Iszony Létet elálló Lét", akkor ez a kijelentés nem jelent Létmegértést. Sőt, nem jelent „Lét"-et sem, mert sem a Megértés, sem a meg-nem- értés, az Értetlenség nem illik az Iszonyra. Figyeljünk arra, hogy a Megértés mint Exisztenciálé, a világban előforduló bármely dolog („Lévő") meghatározását kimondó kategóriáktól eltérően „a Létezésnek mint Lét-lehetőségnek/képességnek a Létmódja."62 A megértés logikája nem hagyományos ugyan, exisztenciális struktúrája azonban van: „projekt" (Entwurf; a [belejvetettség, Geworfenheit kifordítása)®. Az Iszony ellenben sem nem kategória, sem nem Transzcendentálé (vagyis evilágunk határait feszegető, de az eredendő Határokon fennakadás ellenére a Túlnant, a transzcendenciát az Evilágba - gyakorlati célra - visszaidőzítő „fogalom"), sem nem Exisztenciálé, hanem ezektől gyökeresen különböző Negyedikféle. Nem meghatározható meghatározottság, sem nem Létezést kikerekítő Létmód, hanem a Végeket véglegesítő zúdulás; az ember határosságaként eredendő át- és keresztülhatottság. Múködés-Végesség.

Ha a végső Végeket érdemes külön szóval - „Terminálé" (a latin „terminális" = „végső" szóból képzett) kifejezéssel - illetni a metafizika korszaka utáni ember sajátosságának

97