Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 4. szám - Pethő Bertalan: Iszony: egy magyar paradigma
elköteleződés; (c) az elköteleződés révén az ember egyetemessége konstruálódik, ami különben - előre, Isten nevében, eszmeként stb. - nincs adva (n'est pás donné)45. Ilyen módon a világon, létezésen belüli, immanens transzcendálás esetei. Nem a végső határokon túlra irányuló transzcendálás erőfeszítései és tételei, hanem a közbül talált határokon való túlmenetelek. A szabadság igézetében - bár a Szabadság nem a Lét ideája többé, hiszen a Lét sem adottság („Pour ne pás étre un donné [...]"46), hanem az önválasztástól Másokon át az emberiség kínálata szerinti elköteleződésig terjedő cselekvés-spektrumban konstruálódik - a világon belüli határátlépéseknek, az ide-oda mozgásoknak elve: a transzcendálás harmonikája. Az exisztencializmus végállomása ontológiai keserédes: „még ha Isten létezne is, akkor sem változna semmi/.../, az embert semmi sem mentheti meg önmagától. Az exisztencializmus ebben az értelemben optimizmus, a cselekvés tantétele [...]" 47 Amikor Sartre a cselekvést, a tényleges tettet emeli lételméleti rangra a különféle ön- emésztődésekkel (az Iszonyra gondolva ide sorolnám a Szorongást is), és a Semmivel szemben - ezen a ponton hagytam abba föntebb a háttér- és kerettörténet felvázolását -, akkor az javára billenti, kiváltképp Heideggerrel vitázva, az ontológia mérlegének nyelvét. Amikor viszont felismerjük, hogy a szabad cselekvés nem a Végső Határok ostroma végső soron, hanem a Lét harmonikája a társadalmi és történelmi adottságok Határainak átlépése, a tőlük visszakozás, a rajtuk fennakadás, a behátrálás stb. szerint, akkor Heidegger áll nyerésre Sartre-ral szemben. Filozófiai struccpolitikával nyer ugyan csatát, mert eléggé el nem marasztalható csúsztatással hallgatja el - pl. Sartre mondatából kihagyással - mind a metafizika egykor abszolút eszméinek sorsát, mind a magára maradt és hagyatkozó ember cselekvéseinek vészes kockázatosságát (Sartre - de akár Heidegger! - elköteleződéseinek politikai hátulütőit vizsgálva sokat lehetne beszélni erről). Mielőtt újra felvenném Heidegger Sartre-ral folytatott vitájának a fonalát a már előbb idézett mondathoz visszatérve, emlékeztetek a Davosi Disputa „eredetijére". „Ha Létezés nem exisztál, nem adódik (gibt es) Igazság, mert egyáltalán nincs semmi (gibt es nichts)",48 mondta Heidegger. Majd befejezésül a saját filozófiai vállalkozását jellemezte: „Azt mondom, hogy Platón kérdését kell megismételni. Ami nem azt jelenti, hogy nekünk a görögök válaszához kell visszahátrálni. Kitudódott ügy, hogy a Lét maga sokféleséggé forgácsolódon szét, és hogy a központi kérdés abban áll, vajon talajt (Boden) nyerünk-e avégett, hogy a létmódok belső sokféleségét a Lét eszméjéből értsük meg. Nekem az a fontos, hogy a Lét Értelmét (Sinn von Sein) egyáltalán központilag nyerjem."49 Ideírom még Heidegger egyik időskori vallomását, mellyel megerősítette azt, amit tudományos élettörténetének az ismeretében (Brentano Arisztotelész-könyve döntő hatással volt a szellemi fejlődésére) amúgyis nagyjából tudni lehetett: „Egész gondolkodásom lendülete egy arisz- totelészi mondatra megy vissza, amelyik arról szól, hogy a Lévő (Seiendes) sokféle módon mondatik ki. Ez a mondat volt tulajdonképpen a villanás, amelyik kiváltotta a kérdést: micsoda hát a Lét eme sokféle jelentéseinek az egysége, mit nevezünk egyáltalán Létnek?"50 Elmondhatjuk, hogy hiteles élményű Heidegger alkotott korszakos, ámde Élményből ki- vételeződő életművet, és folytat ontológiai vitát, történetesen most Sartre-ral. Heidegger a platóni Idea örököseként értendő Léttel hozakodik elő, amikor azt állítja, hogy „főként és elvileg (principalement) a Lét adódik" a síkon, amelyen vagyunk.51 Sartre csődbe ment evilágiságával szemben, a puszta Létezésben önmagába kapaszkodó ember cselekvéseinek, önmagát feltornázásainak a sokféle besikerületlenségét tapasztalva, hatásos ontológiai érv ez az „emlékeztetés", vagy sokkal inkább eszméltetés. „A gondolkodás a Lét igazsága által és számára való elkötelezettség (engagement; franciául a német szövegben)", írja Heidegger52, a Lét azonban ma még nincs elgondolva, állapítja meg Parmenidész föntebb már idézett szentenciájának az első feléhez kapcsolódva.53 Heidegger Létről szóló mondásai ezért nem a Létre vonatkozó leírások, hanem a Létre vonatkozó költői beszéd: „A nyelv a Lét háza"54; „Az ember a Lét pásztora"; „Az ember a 95
