Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Lőrinczy Huba: Hordalékok és diáriumok eszmecseréje

1976-1983: 56.) - mégis bizakodóbb, ámbár megvetően: „Eljön a nap, amikor az Ember, az Univerzum egyik parazitája, kénytelen lesz kilépni a meseautóból, a gombnyomásos fényözönből, és tönkrement gavallér módjára kullog a földi utakon, mint az idők elején... De ez sem biztos. A tönkrement gavallér majd új energiát pumpol a mindenségben, és henceg, pazarol tovább" (Napló 1976-1983: 57.). Jegyezzük ide sebtén: a „tönkrement gavallér" valószínűleg a Márai számára oly kedves és fontos Ortega tömegemberével, az „öntelt úrfi"-val azonos.17

Ha másként ítélik is meg a technikai civilizációt, egynémely vívmányairól és jelenségeiről annál hasonlóbban vélekednek ők ketten. „Van (...) sajnos, televíziónk (...)"- sóhajt Déry (32.); „A televízió, ez a járvány. Berágta magát az életünkbe, mint a mákony" - sistereg Márai (Napló 1968-1975: 237.). A impnk hordaléka - egyetlen kivételtől eltekintve (445.) - csak elutasítóan nyilatkozik e médiumról (273-274., 389., 544.), a diáriumok meg szinte prófétai haraggal ostorozzák (Napló 1958-1967: 275. - Napló 1968-1975: 90., 237-238. etc.). Mind Déry, mind Márai azt kárhoztatja, hogy a televízió meghamisítja, szimplifikálja a valóságot, nem különböztet lényeges és lényegtelen közt, „bárgyúságokra" szoktatja, módszeresen „hülyíti" (Márai szavai!) nézőit, s - fölösleges mondanunk, melyikük háborog ezen - reklámözönt zúdít a nyakukba. S nem csupán reklámözönt, hanem információáradatot is, de ez már átvezet a televíziótól a hírközlés, egy médiumtól a média világába. Mindkettejüket elszörnyeszti az agresszív tudatmanipulálás - Márai leleményével: „az agytömés" -, ám egyikük inkább a gondolkodás szabadságát, másikuk inkább a kultúrát félti tőle. Kommentár nélkül idézzük Déryt: „A néző (...) mit sem tud meg (...) abból, amit megtudnia érdemes volna. (...) S minél több az információ, annál ritkább az élmény" (273-274.); - „Az ember minden korban manipulálható volt (...). Jelenünk semmivel sem lévén boldogabb múlt korszakoknál, az ígéret, azaz a manipuláció nélkülözhetetlen szabályozója lett a társadalomnak, s a kommunikációs eszközök erőszakos elterjesztésével már mind közelebb férkőzik az egyén eszméletéhez is. Lassanként védtelenekké válunk, emberi tartamunk elszivárog. Nem azt gondoljuk, amit gondolunk, hanem ami sugalmaztatik. (...) Észrevétlenül, alattomos módon világszerte országos tömegeket megfosztanak a gondolkodás elemi jogától" (418.); - „Köztudott, hogy a hírközlés telítettsége nem könnyíti, megnehezíti a tájékozódást. A hírek elfedik egymást, nem nyitják, eltakarják a látóhatárt, legjobb esetben közömbösítik egymás szavát. (...) amennyit nyernek felületben, annyit veszítenek intenzitásukban. (...) Fölösleges információközönében élünk. Egyik hír megfojtja a másikát. (...) így alakul ki az a különös helyzet, hogy minél többet tudunk meg a világról, annál kevesebbet tudunk róla. (...) határozott sejtelmeink vannak arról, hogy a híreknek korántsem egyetlen rendeltetésük, hogy felfedjék a valóságot; gyakran épp takarni hivatottak. Még ha igazat mondanak, akkor is hazudnak, mert csak az igazság egy részének elmondására van felhatalmazásuk. A rész pedig nem azonos az egésszel (...). Manipulálta- tunk, tudjuk, születésünk óta. Rendjén volna, ha a kezelés személyes érdekeinket szolgálná" (500-501.). - Kommentár híján citáljuk Márait: „...a műveltséget elvesztettük az érte- sültségben: olcsóbb és praktikusabb, mint a műveltség" (Napló 1958-1967: 157.); - A tudatlan „...ma is tudatlan, de tudás helyett megtömték a fejét - minden pillanatban, az agytömés módszereivel - információkkal, melyeket arrogánsán összetéveszt a tudással. Ez az alak - az ismeretgazdag tudatlan. Mindent, amit lát és hall, csak egy ismeretadattal többnek érez - nem »éli meg« az ismeretet, csak raktározza" (Napló 1968-1975: 33.).

S amiként a szükségtelen értesülések Niagarája, akként zuhog a technikai civilizációban a fölösleges könyveké is. Déry elképedve és rezignáltan, Márai leplezetlen undorral és megvetéssel szemléli a parttalanul hömpölygő könyváradatot, azt, hogy a kiadókat jószerével csak haszonelvű megfontolások vezérlik, azt, hogy mily arcátlanul manipulálják az olvasókat, s azt, hogy a ponyva, a bestseller, a „paraliteratúra" mindent elborít; a szenny, a selejt özönéből alig-alig válik ki valódi, időálló érték (5., 347-348. - Napló 1958-1967: 138.,

83