Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Lőrinczy Huba: Hordalékok és diáriumok eszmecseréje

270.; Napló 1968-1975: 8., 9., 104-105.; Napló 1976-1983: 20-21., 39., 63-65.). És mindketten fölfigyelnek arra, hogy a „szép, új világ" megzavart, ítélőképességében elbizonytalanodott emberének - Márai mondja így, Mencken nyomán - „...szüksége van valamilyen mitológiára, félistenekre, akikre káprázó szemmel felnézhet" (Napló 1958-1967: 237.) - színre lépnek hát - Déry mondja így - „A civilizáció pót- és műanyag szentjei" (434.): a labdarúgó (434.), a tömeggyilkos (607.), avagy éppenséggel a ponyvairodalom és a televízió népszerűsítette „...superman, (...) aki mindent mer és akinek minden szabad" (Napló 1968-1975: 104. - Móráitól a kiemelés!). Politikusok is betölthetik a hiányzó istenek helyét és szerepét - de csak, ha jó színészek. A Hőst a színész váltja föl a történelem színpadán - idézi Márai többször is Nietzschét (Napló 1968-1975: 215., 216., 238., 286.), s úgy találja: korának államférfiúi közt kiváló teátristák akadnak (Uo.: 75., 237-238.). Hasonlót észlel Déry is (549-551.), gúnyosan álmélkodván, mint tervezik s teremtik meg agyafúrt szakemberek a német kancellárjelöltek „image"-át. Viszonylag hosszan lehetne még folytatni kettejük civilizáció-kritikájának szembesítését, de már csak három megfelelést említünk. Déry is, Márai is eltűnődik a fogyasztói társadalom emberének gyökértelen, „nomád" életformáján, folyvást munka- és lakhelyet cserélő otthontalanságán18 (424M25. - Napló 1968-1975: 229.), s egyikük is, másikuk is a tudomány elfajulásának tekintette a nők mesterséges megtermékenyítését, a „spermabankot" (24., 272. - Napló 1968-1975:112.). A hevesen viszolygó Márai epébe mártja tollát: „Nem késhet a penisbank. Lesznek hirdetések: »Jó karban levő stb.« A tudomány pragmatikus" (Napló 1968-1975: 8.). S a legkevésbé sem véletlen (inkább jelképes), hogy a gépek, a munkást alkatrésszé lefokozó gépek világában mindkettejük ro- konszenve a kézművesé, akinek még személyes köze van a mesterségéhez, s aki még alkot, amidőn tevékenykedik (45-46., 566. - Napló 1958-1967: 298.; Napló 1968-1975: 10., 143-144.)

A technikai civilizáció az ember műve, nem csoda hát, hogy a teremtmény a teremtő félelmetes vonásait viseli magán. „Én nem gyönyörködöm az emberben, nem" - mondja Hamlet, a tragédia II. felvonásának 2. színében (Arany János fordítása). Déry és Márai, ha lehet, még a dán királyfinál is kevésbé gyönyörködik benne. Az ember „sárkányfog vete- mény" - ítél (Vörösmarty szavával) Déry (384.). „Szent György napja. Ledöfte a Sárkányt. De a Sárkánynak új feje nőtt, nem egy, hanem milliárd. Ez a sokfejű Sárkány az ember" - jelenti ki axiomatikusán Márai (Napló 1976-1983 : 55.). „Rögeszmém: nem hiszek abban, hogy az indiai, kínai stb. higiénikus népszaporulat csecsemői elállhatnák az emberiség tév- útjait. - Kár az emberért!" - panaszkodik A napok hordaléka (571.). „A XVIII. század felszámolta a Vallást. A XIX. század felszámolta az Istent. A XX. század felszámolja az Embert" - nevezi meg az alászállás stációit a diárium (Napló 1968-1975: 83.). Miért e végletes és végleges kiábrándultság, miért sárkányfajzat, „sárkányfog vetemény" az ember? A „hordalékok" és a diáriumok válasza azonos. Az ember vérszopó, hóhértemészetű fenevad, múlhatatlan, leküzdhetetlen késztetéssel az agresszióra, a pusztításra; mindig is ilyen volt, s mindörökké ilyen is marad. Az erőszak módszerei és eszközei változnak - az ösztön maga változatlan. Komor történelem- és embervízió a Déryé s a Máraié: az „örök visszatérés", a körforgás gondolatára épül (160., 379-382., 493-495., 564., 568-571. - Napló 1968-1975: 167.,

178., 254., 259-260., 268.; Napló 1976-1983:16., 23.). Nem véletlenül idéz hosszú és szörnyű passzust Déry Leonardo da Vinci Filozófiai naplójának épp Az emberi kegyetlenségről szóló fejezetéből (420-421.), nem véletlenül találja úgy Márai: „A század gonosztetteiről írott szakkönyvek között hiányzik egy: »Az emberi kegyetlenség története«. Időszerű könyv lenne. Érthetetlen, hogy nem akadt szakember, aki megbízható dokumentációval felel a kérdésre: miért kegyetlen az ember?... A klinikai válasz mindig csak ez: kegyetlen, mert kielégület- len. (...) A kegyetlenség, mint a mérges mákony, csak akkor nyújt kielégülést, ha fokozzuk az adagokat. Szakszerű alapossággal bizonyíthatná ez a könyv, hogy az ember minden korban, mindenféle műveltség térfogatában, minden vallási rendszeren belül reménytelenül kegyetlen

84